5. fejezet: Ikrek közt marad

Elköszöntünk Evytől a szüleitől, Harrytől és Willtől. A taxi, már kint várt minket, visszamentünk a hotelbe. Bellarína még lent maradt elrendezni pár dolgot, John és én, pedig felmentünk a szobába. A mosoly ráfagyott az arcomra. Még nem fogtam fel teljesen, hogy pontosan, mi is történt, de már ennyi is elég volt ahhoz, hogy tíz centivel a talaj felett járjak.

-Neked, mi a bajod? Amióta beszéltél Evyvel, azóta folyamatosan mosolyogsz. -azért ennyire nem fényes a helyzet. -mentünk be a szobába.

-Mi az, hogy nem vényes?! Csodálatos, fenomenális, ennél jobb már nem is lehetne!

-Nem értelek... Evynek van két fia, valakitől, valószínű van élettársa is, legalábbis nem láttam rajta karika gyűrűt és szinte teljesen kizárt az életéből, maximum csak barátként léphetsz újra be.

-Akkor ezek szerint ezt Bella nem mondta el. Bár megértem. Nem hitte, hogy Evy elmondja.

-De mégis mit? -nézett rám értetlenül.

-Evy két kisfia tőlem van, az én gyerekeim. -mondtam fülig érő mosollyal.

-Mi? Ez most komoly? Ezek szerint nagybácsi vagyok?

-Én is hasonlóan reagáltam.

-De azt, hogy, hiszen nem találkoztatok azóta, mióta elment.

-Már terhes volt, amikor elment.

-Az komoly. És a gyerekek tudják, hogy te vagy az apjuk, jaj, de fura ezt kimondani, hogy hívják őket? Hah, mostantól apucinak foglak hívni. -nevetett.

-Ha ha ha nagyon vicces, nem tudják, hogy én vagyok az apjuk, most, hogy mondod tényleg fura kimondani, egyik napról a másikra lett két fiam, a nevük, pedig Harry Patrick és William Edward.

-Uhhh hát ez így komoly... -rakarta meg a fejét. -És Evy el fogja nekik mondani nekik?

-Holnap találkozom velük.

-Az jó. -gondolkodott el.

-Min töröd a fejed?

-Hát, hogy megszegted a fogadalmunkat.

-Na ne szórakozz velem! Csak nehogy azt hidd, hogy nem tudom, hogy te is megszegted.

-Én nem is! -jelentette ki határozottam.

-Hogyne én meg egyben vagyok süket és vak is. Ugye?

-Természetes. -mosolygott.

-Na meg is volnék! -jött be Bella.

-Tényleg Bellarína, hol van a Miriam játszótér? -kérdeztem.

-Minek akarsz te oda menni, ráadásul most? -nézett rám értetlenül.

-Dehogy most akarok oda menni! Holnap ott találkozunk Evyvel és a fiaimmal.

-Elmondta? -kerekedett ki a szeme.

-Igen, de hol van? -mondtam türelmetlenül.

-Holnap oda viszlek. Jó? -kérdezte.

-Tökéletes. -indultam a saját szobámba.

-Nem gondoltam, hogy így fogja lereagálni... -hallottam Bella hangját. -Neked meg mi bajod?

-Én viszont megdöbbentem, elég rendesen. -mondta John.

Csak megráztam a fejem. Lezuhanyoztam, felvettem a pizsim, majd, még mindig, próbáltam felfogni, hogy megtaláltam életem szerelmét és van két fiam is akikkel egy teljes napot tölthetek, utána, pedig egy teljes életet, mert többet nem engedem el őket.

Másnap reggel korán keltem, egyszerűen nem tudtam aludni. Fél kilenckor elindultunk. Bella megmutatta, hogy merre van a játszótér. Mikor oda értem Evy a homokozó mellett ült egy padon, a srácok, pedig játszottam. Leültem mellé, amitől egy kicsit meg is ijedt. Beszéltünk pár szót, majd Harry és Will hozzám futottak, átöleltek és apunak neveztek. Csak tátogtam. Először a játszótéren voltunk, majd lementünk a partra, ahol ruhában fürödtünk. Estére úgy elfáradtak a srácok, hogy haza felé menet Harry az én karomban Will, pedig Evyében aludt el. Lefektettük őket, majd leültünk a nappaliba, beszélgettünk és közben néztünk egy filmet. Talán még a felénél sem jártunk, de Evy fejét a vállamra hajtva elaludt. Őt is bevittem a szobájába, letettem az ágyra, betakartam és adtam egy puszit a homlokára, amitől álmában elmosolyodott. majd elmentem. Jó volt úgy tölteni ezt a napot, mintha nem történt volna semmi, de holnap mi elutazunk, de nem tudom, hogy hogyan tudom, majd itt hagyni a számomra legfontosabbakat.

Evy