8. fejezet: Bellarína múltja

Elég nehezen jött össze az öt komment, de végül is meglett. Remélem tetszett az előző rész és ez is tetszeni fog. Ha esetleg nem tetszik azt is nyugodtan írjátok meg.

Evy

-Jobb már? -kérdezte John, még mindig magához ölelve.

-Kicsit. -mondtam szipogva. -Hogyha most már így elő került ez a történet, akkor elmesélem neked.

-Ha nem szeretnéd, akkor nem muszáj.

Elmosolyodtam és belekezdtem.

-Én sem tudom a teljes, történetet, mert a baleset következtében agyrázkódást és memória károsodást szenvedtem. A nagyszüleim meséltek párszor, hogy mi történt, de mivel ők nem voltak ott, ezért pár részlet homályos. Nyaralásból jöttünk haza, éjszaka volt. Az autóban négyen utaztak. Isabella és Adam a szüleim, Louis az öcsém és én. Azt, hogy pontosan mi zajlott le azon az éjszakán senki sem tudja. Az újságok azt írták, hogy egy kamion rohant bele a négy fős család autójába. A sofőr elaludt a volánnál és áttért a szembe lévő sávba. Ketten azonnal meghaltak. A szüleim. -elakadt a hangom.

-És mi lett veled és az öcséddel? -kérdezte John.

-Mamáméknak azt mondta a mentős, hogy mikor kivágtak minket a kocsiból Louis már eszméletlen volt, én viszont a kezét szorítottam és kérleltem a kiérkező mentősöket, hogy mentsék meg az életét, engem, pedig hagyjanak. A mentőben aztán elvesztettem az eszméletem és komába estem. Nyolc hónapot voltunk kómában. Nagyszüleim szüntelen hittek abban, hogy fel fogunk ébredni, míg az orvosok nem. Az állapotunk válságos volt. Egyetlen nap alatt történt minden. Öcsém állapota rohamosan kezdett romlani, az enyém viszont javulni. Meghalt, én viszont felébredtem. Azóta sem tudom elfelejteni, hogy értem halt meg. Mikor felébredtem arra sem emlékeztem, hogy ki vagyok és mit  keresek itt. Egy éven keresztül, minden reggel a nagyszüleimnek kellett engem a történtekkel szembesíteni. Utána bekerültem egy ottani iskolába, fura volt, hisz, addig angol iskolába jártam, utána, pedig egy magyarba, bár két anya nyelvű vagyok akkor is furcsa volt számomra. Miután elkezdtem az iskolát, öt évre rá meghaltak a nagyszüleim, én, pedig egyedül maradtam a családban. Azonban az öt év alatt lett egy másik családom. Evyvel az iskolában találkoztam, amolyan farsangi buli volt. Disco volt, meg büfé és nagyjából ennyi. Nem volt kedvem táncolni, sem tele tömni magam sütivel. A folyosón ültem és hallgattam a zenét, miközben bambultam. Aztán egy kicsivel idősebb lány ült le mellém, majd beszélgetni kezdtünk. Evy volt az. Az elkövetkező hetekben és hónapokban egyre többet kerestük egymás társaságát, aztán össze nőttünk. Evy szülei a lányuk ként szerettek. A baleset napján nem voltam iskolában, hanem kimentem a temetőbe gyertyát gyújtani, majd a házunk közelében lévő játszótéren ültem és sírtam. Evy bizonyára arra jött haza. Látta, hogy sírok és oda jött hozzám. Kérdezte, hogy mi a bajom, először azt mondtam, hogy semmi, de aztán elmondtam, azt, amit neked is. Ami miatt, nem mondtam el senkinek, az az, hogy, nem akartam, hogy sajnáljanak, de Evy nem sajnált inkább, csak szorosabb lett a barátságunk. Aztán, mikor 15 voltam meghalt papám, majd 16 évesen mamámat is elveszítettem.-megálltam, hogy levegőt vegyek és újabb erőt gyűjtsek.

-Mivel, még kiskorú voltam és rokonok híján árva házba akartak küldeni. Azonban legnagyobb ellenkezésem ellenére Evy megkérte a szüleit, hogy írjanak alá egy lapot, amiben felelősséget vállalnak értem 18 éves koromig. Valami, olyasmi, mint az örökbe fogadás, de nem teljesen. Akkor kaptuk a lakást, ahol ti is voltatok. Együtt csináltuk. Festés, berendezés, minden. Mikor készen lett, beköltöztünk. Innentől, meg tudod.

-Mikor volt a baleset? -kérdezte John, még mindig a karjaiba zárva.

-Augusztus 24-én. 9 éves voltam.

-És az öcséd?

-5, aznap volt a szülinapja.

-És mi van a sírjukkal?

-Nincsen hamvasztva lettek, mindenki, anya, apa, Louis, mamám és papám is. Gyertyát, viszont mindig gyújtok, az ablakba teszem és egyszer augusztus 24-én szüleim, március 30-án Louis, december 15-én papám és május 22-én mamám emlékére. -motyogtam, fejemet a mellkasába fúrva.

-Az feltűnt már, de nem akartam megkérdezni, miért.

-Hát most, már tudod.

-De miért nem mondtad el, bennem megbízhatsz.

-Tudom, de erről elég nehéz nekem beszélni. -emeltem fel a fejem és szembe néztem Johnnal.

-Te...-sóhajtott.

-Tudom, sok a gond velem, de John, mihez kezdenék nélkületek? -nyomtam homlokom az övéhez.

-Mi ez a többes szám?

-Evy, te... -mosolyodtam el.

-Ti tényleg, olyanok vagytok, mint a testvérek. -nem tudtam válaszolni, mert megcsókolt.

-Tereli a témát, jellemző. -gondoltam magamba, bár most kimondottan örültem neki

Még mindig az ölében ültem. Szorosan húzott magához, bár gyengéden fogta át derekam.
Hátra dőlt, én, pedig a mellkasán feküdtem. Kezemet a mellkasára csúsztattam és eltoltam magam.

-Ha így folytatod, akkor átmegyek Edhez aludni.

-De nála csak egy ágy van. -vigyorgott.

-Nem fogtál meg, zseb macsó. Jó nekem a kanapé vagy akár a szőnyeg is, de, ha nem vigyázol, takaró nélkül alszol, ha elmegyek a másik szobába, akkor viszem mind a két takarót, mert, hogy én nem fogok megfagyni az is biztos. -vontam fel a szemöldököm.

-Tényleg hagynád, hogy megfagyjak?

-Nem ágymelegítő vagyok. -ültem fel.

-Pedig, ha velem vagy elég forró szokott lenni az ágy.

-Pedig ma akkor is meg fogsz fagyni, ha nem hagysz aludni. -másztam le róla.

-Ne legyél, ilyen, most tényleg elmész? -ült fel.

-Igen, mert, ha itt maradok, akkor holnap, olyan leszek, mint a kicsavart felmosó rongy. -szedtem össze a párnám és a takaróm.

-Jó békén hagylak, csak maradj, már itt. -fogta meg a takarót, amit éppen le akartam húzni az ágyról.

Egyik lábammal feltérdeltem, végig simítottam a takarón, egészen a kezéig, amivel a takarót fogta, közben végig szemébe néztem. Megcsókoltam. Hideg kezével végig simított karomon, majd arcomon. Érintését libabőr kísérte. Elengedte a takarót. Kicsit elhajoltam.

-Akkor maradsz? -kérdezte.

-Nem. -húztam el a takarót és felálltam.

Felkaptam a párnát és a takarót, majd elindultam kifelé. Az ágy mellett, mentem el, mikor John megfogta a kezem és maga mellé rántott, olyan szorosan ölelt magához, mint kisgyerek a maciját.

-Nem engedlek sehová. -mosolygott.

-Ha így fogsz, akkor én sem.

-Akkor maradsz, mert reggelig el nem engedlek. -adott egy puszit a homlokomra.

Bellarína