5. fejezet: Ikrek közt marad

Elköszöntünk Evytől a szüleitől, Harrytől és Willtől. A taxi, már kint várt minket, visszamentünk a hotelbe. Bellarína még lent maradt elrendezni pár dolgot, John és én, pedig felmentünk a szobába. A mosoly ráfagyott az arcomra. Még nem fogtam fel teljesen, hogy pontosan, mi is történt, de már ennyi is elég volt ahhoz, hogy tíz centivel a talaj felett járjak.

-Neked, mi a bajod? Amióta beszéltél Evyvel, azóta folyamatosan mosolyogsz. -azért ennyire nem fényes a helyzet. -mentünk be a szobába.

-Mi az, hogy nem vényes?! Csodálatos, fenomenális, ennél jobb már nem is lehetne!

-Nem értelek... Evynek van két fia, valakitől, valószínű van élettársa is, legalábbis nem láttam rajta karika gyűrűt és szinte teljesen kizárt az életéből, maximum csak barátként léphetsz újra be.

-Akkor ezek szerint ezt Bella nem mondta el. Bár megértem. Nem hitte, hogy Evy elmondja.

-De mégis mit? -nézett rám értetlenül.

-Evy két kisfia tőlem van, az én gyerekeim. -mondtam fülig érő mosollyal.

-Mi? Ez most komoly? Ezek szerint nagybácsi vagyok?

-Én is hasonlóan reagáltam.

-De azt, hogy, hiszen nem találkoztatok azóta, mióta elment.

-Már terhes volt, amikor elment.

-Az komoly. És a gyerekek tudják, hogy te vagy az apjuk, jaj, de fura ezt kimondani, hogy hívják őket? Hah, mostantól apucinak foglak hívni. -nevetett.

-Ha ha ha nagyon vicces, nem tudják, hogy én vagyok az apjuk, most, hogy mondod tényleg fura kimondani, egyik napról a másikra lett két fiam, a nevük, pedig Harry Patrick és William Edward.

-Uhhh hát ez így komoly... -rakarta meg a fejét. -És Evy el fogja nekik mondani nekik?

-Holnap találkozom velük.

-Az jó. -gondolkodott el.

-Min töröd a fejed?

-Hát, hogy megszegted a fogadalmunkat.

-Na ne szórakozz velem! Csak nehogy azt hidd, hogy nem tudom, hogy te is megszegted.

-Én nem is! -jelentette ki határozottam.

-Hogyne én meg egyben vagyok süket és vak is. Ugye?

-Természetes. -mosolygott.

-Na meg is volnék! -jött be Bella.

-Tényleg Bellarína, hol van a Miriam játszótér? -kérdeztem.

-Minek akarsz te oda menni, ráadásul most? -nézett rám értetlenül.

-Dehogy most akarok oda menni! Holnap ott találkozunk Evyvel és a fiaimmal.

-Elmondta? -kerekedett ki a szeme.

-Igen, de hol van? -mondtam türelmetlenül.

-Holnap oda viszlek. Jó? -kérdezte.

-Tökéletes. -indultam a saját szobámba.

-Nem gondoltam, hogy így fogja lereagálni... -hallottam Bella hangját. -Neked meg mi bajod?

-Én viszont megdöbbentem, elég rendesen. -mondta John.

Csak megráztam a fejem. Lezuhanyoztam, felvettem a pizsim, majd, még mindig, próbáltam felfogni, hogy megtaláltam életem szerelmét és van két fiam is akikkel egy teljes napot tölthetek, utána, pedig egy teljes életet, mert többet nem engedem el őket.

Másnap reggel korán keltem, egyszerűen nem tudtam aludni. Fél kilenckor elindultunk. Bella megmutatta, hogy merre van a játszótér. Mikor oda értem Evy a homokozó mellett ült egy padon, a srácok, pedig játszottam. Leültem mellé, amitől egy kicsit meg is ijedt. Beszéltünk pár szót, majd Harry és Will hozzám futottak, átöleltek és apunak neveztek. Csak tátogtam. Először a játszótéren voltunk, majd lementünk a partra, ahol ruhában fürödtünk. Estére úgy elfáradtak a srácok, hogy haza felé menet Harry az én karomban Will, pedig Evyében aludt el. Lefektettük őket, majd leültünk a nappaliba, beszélgettünk és közben néztünk egy filmet. Talán még a felénél sem jártunk, de Evy fejét a vállamra hajtva elaludt. Őt is bevittem a szobájába, letettem az ágyra, betakartam és adtam egy puszit a homlokára, amitől álmában elmosolyodott. majd elmentem. Jó volt úgy tölteni ezt a napot, mintha nem történt volna semmi, de holnap mi elutazunk, de nem tudom, hogy hogyan tudom, majd itt hagyni a számomra legfontosabbakat.

Evy

4. fejezet: Vallomásod vallomásom

-Stella és miattad, jöttem el Dublinból. Pedig akkor úgy éreztem, hogy nálam, talán senki sem boldogabb nálam. Az ok ami miatt ide, Jaksonvillebe jöttem, az az, hogy ezt a házat a mamámtól kaptam. Ide jöttem. Új életet kezdtem, majd szép lassan összeforrt a szívem. Alkalmi munkákat vállalok, koncerteket, fellépéseket, fotózásokat, bemutatókat. -mondtam, majd megálltam, hogy új érőt gyűjtsek ahhoz, hogy elmondjam a mások részét is a történetnek.

-Stella és köztem nem történt semmi. Leitatott és oda hívott téged. Nekem esett, de leállítottam, én téged szeretlek és nem akartalak bántani. Sokáig kerestelek és mindig, reménykedtem abban, hogy vissza jössz vagy megtalállak. Mindenkit kifaggattam a hol létedről, de senki sem tudott semmit, Bellarína furán viselkedett, ha szóba kerültél, ezért őt nem zaklattam vele, de...

-Ő tudta. -mondtam.

-Mi? -kérdezett vissza.

-Bella tudta, hogy itt vagyok. Gyakran meg is látogatott.

-Jó tudni. Bár, lehet jobb lett volna, ha nem találkozunk. Boldog vagy, van két fiad és valószínűleg, barátod is. Legalább is nincsen rajtad karika gyűrű.

-Nincsen barátom, se férjem.

-Akkor a fiaid? -hangjában hallottam, hogy részben összerakta már a képet.

-Harry és Will három évesek. -fordultam meg és a szemébe néztem.

-De akkor ez azt jelenti, ez azt jelenti, hogy... -magára és rám mutatott.

-Igen. Ők a te fiaid. Harry Patrick a papájuk után és William Edward az édesapjuk után kapták második nevüket. Karácsonykor szerettem volna elmondani. Akkor két hónapos terhes voltam.

-Te atya úr isten, van két fiam és eddig a létezésükről sem tudtam. Evy, nem gondoltad, hogy erről azért nekem is tudnom kellett volna? Hiszen nekem is volt szerepem abban, hogy ők a világra jöhessenek. Ők tudnak róla, hogy én vagyok az apjuk, tudják a nevem? -fel alá járkált az idegességről. -Ne értsél félre, nagyon örülök, hogy van két fiam, de...

-De igen gondoltam rá, de az önfejűségem, nem hallgatott akkoriban a józan eszemre. Bellarína próbált meggyőzni, hogy mondjam el, de nem hallgattam rá.  És nem tudják, se azt, hogy te vagy az apjuk, se pedig azt, hogy hogyan nézel ki. Annyit mondtam, nekik, hogy egyszer meglátogatod és szereted őket, meg hogy nagyon hasonlítanak rád.

-Most itt vagyok, akkor megismerhetnénk egymást, végül is a fiaim. -indult el befelé.

-Állj meg... -fogtam meg a kezét és elkezdtem vissza felé húzni. -Szerinted, hogyan reagálnának, hogyha most bemennél és azt mondod. Helló én vagyok az apátok, mit csinálnának? Nem valószínű, hogy elhinnék.

-Jó legyen, de akkor mikor? Már csak két napot töltünk itt és utána megyünk vissza Dublinba koncertezni. Úgy nem megyek el, hogy ne ismerném meg Harryt és Willt.

-Holnap a Miriam játszótéren, kilenc körül. Bellarína tudja, hogy hol van. Holnap ott találkozzunk. Légyszíves most viszont menjetek el. Én beszélek a srácokkal.

-És velünk mi lesz? -kérdezte.

-Nem tudom.

-Nem próbáljuk meg újra? -fogta meg a kezem.

-Egyszer talán.

-De nem fogsz megint eltűnni ugye? -mosolygott.

-Nem. Esküszöm.

Elindultunk befelé, még mindig kézen fogva.

-És, miért Will kapta az én nevem?

-Mert, olyan mint te.

-Olyan okos, vicces, jófej... -kezdte sorolni.

-Egoista, ütődött, mint te. -fejeztem be.

-Pontosan. -vágta rá, majd leesett neki, hogy mit mondtam. -Ezért még kapsz a fejedre.

-Jó jó vissza vonom csak ne bánts. -de már csikizte is az oldalam. -Ne! -sikítottam.

Bementünk. Bellát és Johnt a nappaliban, apumat a konyhában idegek között, anyumat és a srácokat, pedig a szobában egy nagy halom játék között találtuk. Elbúcsúztunk. Visszatértünk a kezdeti kerékvágásba. Ölelés puszi és ami belefér, de ez még mindig nem ugyan az. Bementem a srácokhoz, ahol anyum és már apum is ott volt. Észre sem vettük, de már besötétedett. Megfürdettem az ikreket. Segítettem anyuméknak megágyazni a vendégszobában, majd ameddig én is lezuhanyoztam meséltek esti mesét a gyerekeknek.

-Jó éjt. -adtam anyumnak is és apumnak is egy egy puszit, miután végeztem.

Bementem a srácokhoz. A résnyire nyitott ajtón beszélgetésük szűrődött ki.

-Szerinted kik voltak azok a bácsik akik Bellával jöttek? -kérdezte Will.

-Biztos anyu barátai. -válaszolta Harry.

-De akkor miért aludt el?

Mosolyogva hallgattam.

-Nem tudom.

Benyitottam és mind a ketten elhallgattak.

Mindkettőjük homlokára adtam egy egy puszit és betakartam őket. Mikor Willt takartam be egymásra néztek.

-Anyu kik voltak azok a bácsik akik ma itt voltak? -kérdezte.

-Régi barátaim.

-És akkor miért aludtál el, olyan hirtelen? -kérdezte Harry.

-Nem elaludtam, hanem elájultam és azért, mert nagyon meglepődtem, hogy itt vannak. -mosolyogtam.

-A bácsik nagyon hasonlítottak egymásra. -mondta Harry.

-Igen, mert ők is ikrek, úgy mint ti. És rátok is hasonlítottak. -nagyot sóhajtottam. -Az egyik bácsi akivel sokat beszélgettem...

-Aki elkapott, amikor elájultál? -kérdezte Will.

-Igen, ő. -ezek szerint ő kapott el és nem apum. -A neve Edward...

-Nekem is az a nevem. -mondta Will.

-Igen, mert miatta kaptad ezt a nevet. Ő az apukátok. A neve Edward Grimes és a testvéréé John.

-Apu itt van? -mondták és felültek az ágyban. -És ideköltözik hozzánk, meglátogat még minket? Össze is házasodtok? -kérdezték felváltva.

-Ácsi ácsi túl buzgó manók. Igen apu itt van és holnap találkozunk vele a játszótéren, egész nap velünk lesz. Apának sokat kell utaznia a munkája miatt, ezért nem költözik ide és holnap után el is utazik. Majd egyszer biztos össze házasodunk. Most viszont már késő van, úgyhogy alvás. -takartam vissza őket és elindultam kifelé a szobából.

-Anyu a színes csillagok teljesítették a kívánságunk és szóltak apunak, hogy látogasson meg minket. -mondta Will.

Elmosolyodtam.

-Szép álmokat.

-Szép álmokat anyu. -mondták.

Behajtottam az ajtót.

-A kis gonosz színes csillagok, de én úgy szeretem őket. -gondoltam, majd én is elmentem aludni.

Hajnalban megint átjöttek a srácok, majd reggel, már hatkor felébresztettek, hogy induljunk apuhoz. Megpróbáltam vissza altatni őket, de semmi esély nem volt rá, hogy elaludjanak még két órát. Nem volt mit tenni, nekiálltam a napi rutinnak. Anyumék is felébredtek. Reggeli, majd a tegnap megbeszéltek alapján Bella, John, anyu és apu elmennek várost nézni, Ed, Will, Harry és én, pedig a parkban töltjük a napot, mivel ma nincsen koncert. Elindultam a srácokkal a játszótérre, anyumék, pedig a Belláékkal megbeszélt helyre.

Oda értünk, Ed még nem volt ott. Hintázni mentünk, majd a fiúk homokozni én, pedig leültem az egyik padra.

-Szia Evy. -köszönt rám Ed.

-Ne ijesztgess. -rezzentem össze. -Szia, bocsi csak elméláztam és nem vettem észre, hogy itt vagy. -adtam két puszit az arcára. -Remélem, hogy felkészültél arra, hogy tiszta kosz leszel.

-Ismersz, én mindig fel vagyok rá készülve. -mosolygott.

-Jogos, még van kerek tíz tiszta másodperced. -szemem sarkából láttam Harryt és Willt, akik mindjárt meglátják az apjukat, ide rohannak és már csak egy öleléssel is nyakig beterítik homokkal.

-Ezt, hogy érted, hogy...

-Apu, apu! -hallottam hangjukat és lábacskáik szapora lépteit.

Ed nyakába ugrottak. Átölelték egymást. Csak mosolyogtam. Ed az apu szót tátogta. Én csak bólintottam és néztem, ahogy most már hárman építik tovább a homokvárat, nyakig homokosan. Most már értem kitől örökölték ezt a "fantasztikus" képességet, hogy két perc alatt tiszta koszok lesznek.

Evy