15. fejezet: Kedves Idegen

Bocsánat, hogy ennyi késéssel hoztam a következő és egyben ennek a résznek az utolsó fejezetét, de rengeteg dolgom volt. Elérkezett tehát a befejező rész, akik olvasták és végig követték az eseményeket azoknak köszönöm és természetesen az újaknak is. A rengeteg kommentet és szavazást megint nagyon köszönöm. Még nem tudom, pontosan, mikor, de hozom a következő részt is. Igen lesz még egy része a történetnek.

Még egyszer mindenkinek rengeteg köszi :)

Puszi: Evy

Megfogadtam, hogy ezt a napot a szabadságnak, örömnek és minden jó dolognak szentelem. Reggel a rádiót, ami ébresztett és általában lendületből lecsaptam, hogy hallgasson el, most maximum hangerőre tekerve bömböltettem és táncoltam, énekeltem, ugráltam, tomboltam. Felkaptam magamra egy egyszerű laza pólót, rövidnadrággal ami szinte ki sem látszott a póló alól, sarut, egy kalapot és elindultam a nagy Párizsba teljesen céltalanul. Fülemben szinte már fülsértően hangosan szólt a zene. Eszembe jutott, hogy már milyen régen csináltam ilyet, újra tizenévesnek éreztem magam, amikor a legnagyobb problémám a másnapi lecke volt.

Körbe jártam egész Párizst, az összes nevezetességet és mindent. Felmentem az Eiffel-torony legfelső szintjére és néztem a távolt, a hatalmas várost. A tengernyi ház, épület, ami a magasból, apró kis játékoknak tűntek, mint egy nagy terepasztal. Gyönyörű. A tájat nézve bele lehet feledkezni, csak nézni és semmire sem gondolni. A szél langyos fuvallattal simogatta bőrömet, a nap, pedig forrón melegítette. A délelőtt és a délután nagy részét is hasonlóan töltöttem. Délben ellátogattam egy út menti szendvicseshez, ahol beruháztam egy nagyon jól kinéző csirkemellel és salátával töltött bagettre, ami hamar el is tűnt. Körutam befejezéseként elmentem vásárolni is, persze nem tömeges méretekben értve. Tulajdon képen egy pólót vettem. Egyszerű tört fehér döntött vállú.

Már 10 óra is elmúlt, mikor Zooeyval a Le Paris nevű, úgy mondott kulturális disco, helyre érkeztünk. Ő rövidnadrágot és flitteres felsőt viselt, saruval. Haja kiengedve volt homlokánál, pedig indián fonattal. Én a napközben vásárolt felsőt viseltem alatta egy rikítóbb kék színű toppal, fekete hosszú cicanadrággal és egy szintén kék színű convers tornacipővel. Hajam nekem is ki volt engedve, de nekem a színes tincsek elég díszt adtak neki. Nem akartam kirívóan öltözni, mert nem "pasivadászatra" jöttem, hanem csak simán szórakozni. Kezdésnek, mivel Zooey azt mondta, hogy neki kell egy kis bátorítás, ezért a bárpulthoz mentünk. Pár enyhén alkoholos "löket" után bele vetettük magunkat a tömegbe és táncoltunk. Nem érdekelt senki és semmi én jó éreztem magamat, természetesen kulturális szórakozásról beszélünk. Néha akadt partnerünk is, de mindegyik, csak egy tánc és semmi több. Zooey fél tizenkettőkor elment, de én még maradtam. Végül is elég nagy vagyok már és tudok vigyázni magamra, meg haza is találok.

Teljesen kiszáradt a torkom. Nagy nehezen a bárpulthoz verekedtem magam kértem és kértem egy italt. Furcsa bizsergés fogta el a tarkómat, mint amikor nézik az embert. Oldalra néztem és meg találtam az érintett személyt. Rámosolyogtam, intettem neki, de nem igazán érdekelt. Vissza fordultam az italomért, megfordultam a tömeget nézve. Egyik hajtincsem bele lógott arcomba, amit hátra tűrtem az este folyamán vagy ezredszerre és kezdtem azon gondolkodni, hogy kerítek egy ollót és levágom. Ahogyan ittam a hideg italt konstatáltam, hogy milyen meleg is van. Kezemmel arcomat kezdtem legyezni, bár nem sokat számított. A zene ismét kicsit halkult, jelezve, hogy lassan jön a következő zene.

-Van partnered? -kérdezte váratlanul a mellettem ülő férfi, akire az előbb rámosolyogtam.

-Nincsen. -válaszoltam kedvesen.

-Akkor táncolnál velem?

Csak bólintottam, mivel a zene ismét hangosra váltott. Bele vetettük magunkat a tömegbe és táncolni kezdtünk.

Nem tudom mennyi lehetett az idő, mikor kiléptünk a discoból. Bevallom, talán kicsit többet ittam a kelleténél, de azért még teljes öntudatban voltam, csak nagyon jó kedvűen. Az ismeretlen férfi mondta, hogy elkísér a lakásig, mivel ő is arra megy. Hogyne véletlenek, meg nem léteznek. Megálltam a lakás előtt, ahol a lámpa mind kettőnket megvilágított. Az este folyamán most az egyszer néztem ténylegesen arcára. Ismerősnek tűnt, de mégis más volt, de nagyon ismerős.

-Nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy megismertelek... -kezdte, majd rájöttem, hogy még be sem mutatkoztam.

-Evy. A nevem Evy. -feleltem, de ahogyan hangját meghallottam, teljes tisztaságban, azonnal beugrott, hogy honnan ismerős.

Vízióimból, álmaimból, akinek, most már arcot is tudok adni és még nevet is. Edward Grimes.

-Jól éreztem magam, örülök, hogy megismertelek Evy. -folytatta, amit furcsának tartottam, hisz ő csak megismer, vagy mégsem, de lehet, hogy én tévedtem és mégsem ő az. -Esetleg holnap, bár az időt elnézve inkább ma lenne kedved egy ebédhez, vagy délután sütihez?

-Ebédre, már elígérkeztem, de a sütiben benne vagyok. -egy próbát megér, gondoltam.

-Rendben, akkor hol találkozzunk? -kérdezte.

-A Café de Flore-ben. Az a Rue Saint-Benoit-on van. -mondtam minden gondolkodás nélkül.

-Rendben, akkor ott találkozunk 3 körül.

-Az tökéletes. Köszönöm a meghívást... -mondani akartam a nevet, de mi van, ha mégsem ő az.

-Edward, de inkább, csak simán Ed.

-Akkor köszönöm a meghívást csak simán Ed. Holnap, bocsánat ma a kávézóban 3-kor. -mondtam, mosolyogva, mert egyre biztosabb voltam elképzelésemben.

-Hát akkor jó éjszakát. -köszönt el.

-Inkább jó reggelt. -mondtam halkan és kezet akartam fogni vele, nem tudom, milyen elgondolásból.

Ám kicsit megint meglepődtem reakciójától, megfogta kezem, de nem zárni kezdte, hanem kézfejemet felfordította és apró puszit adott rá.

-Háromkor. -engedte el kezemet és elsétált.

Egy pillanatig kővé válva néztem távolodó alakját, majd felmentem a lakásba és amilyen halkan csak tudtam szobámba siettem. Fiókomból előkaptam a naplókat, amiket még előző este raktam oda és addig lapoztam, kerestem olvastam, ameddig egy képet, leírást, vagy valamit nem találok róla, amiről fel tudom ismerni. Talán egy óra is beletelt, hogy mikor már feladtam volna a lapok közül kicsusszant egy talán 4 éves kép, amin én és ő szerepel.

Egymást nézzük a képen, ő derekamat öleli át én, pedig nyakát. Arcunkról, bár ez csak egy fotó, de mégis szinte tapintható a boldogság. Arcát nézet és nem tudom tovább vinni tekintetem. Ő az, akivel ma találkoztam, bár egy kicsit változott ehhez a képhez képest, de nem sokat.

Mindezek után már csak egy kérdés vetődött fel bennem. Vajon mi történt a képen lévő két emberrel. Ez az, amire egyik napló sem adott választ, de mikor már szinte majdnem elaludtam, arra jutottam, hogy talán nem is kéne tudnom, mert, ha anno nem akartam leírni, akkor könnyebben feldolgoztam annál, minthogy rágódjak rajta és inkább nem is foglalkozom vele.

Evy

-Edward szemszöge-

Az idő lassan már fél tizenkettőre járt, amikor az utcán sétálva az egyik klubból hangos zene szűrődött ki. Régen voltam már bárhol is csak úgy, hogy uccu neki, aztán bulizzunk. Főleg nem egyedül, meg különben sincsen kedvem még vissza menni. Ezzel az elgondolással egyenes irányt vettem a Le Paris nevű hely felé. A klubba belépve egyszerre több hatás is ért, ami először kellemetlennek és furcsának hatott, de mire átverekedtem magam a táncoló heringtömegen a pultig, meg is szoktam. Azt kértem, ami először eszembe jutott, tulajdon képen, nem értettem, hogy hallja a pultos nő, mikor a saját hangomat nem hallottam. Néhány perc múlva meg is kaptam italom és egy húzással meg is ittam. Ahogy csorgott le torkomon érezem, ahogyan marja, égeti végig. A kellemetlen érzéstől kicsit elhúztam számat, de hamar el is múlt. Most a fejem kezdett bizseregni, valami erőset kérhettem, vagy nagyon nem vagyok hozzá szokva az alkoholhoz, ki tudja. Kicsit kémleltem a tömeget. Egy fiatal húszon éves lány lépett közvetlen mellém a pulthoz és kért valamit, majd észre vette, hogy nézem. Elmosolyodott és intett, majd vissza fordult a pultoshoz. Én azonban tovább néztem. Haja hosszú hullámos barna volt benne kék és kicsit fehéres-barna csíkokkal, öltözéke egyszerű, nem túl kihívó vagy feltűnő. Egy színes topp és rajta egy bővebb döntött vállas felső. Nadrág, sima egyszerű szűk fekete farmer, cipő pedig színes convers. Hátra tűrte szemébe lógó haját, és látszólap melege volt, mivel legyezni kezdte arcát, miközben itta az általa kért italt. A zene kicsit lehalkult, mivel kezdődött a következő szám. Kihasználva az alkalmat, megkérdeztem a még mindig mellettem lévő lányt, hogy van-e partnere, de azt mondta nincsen, így felkértem egy táncra. Régi klasszikus kezdődött.

Enrique Iglesias és Ludacris Tonight I'm loving you száma. Az egy táncból kettő, majd három, négy és még nagyon sok lett. Beszélni nem igen beszéltünk, mivel a zene túl hangos volt az ilyen fajta tevékenységhez. Hajnali három körül járhatott, mikor kiléptünk a klubból, mindketten kissé kótyagosan, de teljes öntudattal, inkább csak vidám hangulatúak voltunk. Kiderült, hogy a ház, ahol lakik útba esik a szállodával, így elkísértem. Az ajtónál megálltunk.

-Nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy megismertelek... -a nevét akartam mondani, de rájöttem, hogy még nem is tudom, ezt azonban ő is észre vette és közbe vágott, mielőtt megkérdeztem volna.

-Evy. A nevem Evy. -mosolygott.

Egyből tudtam ki ő és rajta is látszott, hogy felismert, de nem tudja mit lépjen. Én jobb ötlet híján befejeztem mondatomat.

-Jól éreztem magam, örülök, hogy megismertelek Evy. -mondtam és eszembe jutott egy nagyon jó ötlet. -Esetleg holnap, bár az időt elnézve inkább ma lenne kedved egy ebédhez, vagy délután sütihez?

-Ebédre, már elígérkeztem, de a sütiben benne vagyok. -mosolygott.

-Rendben, akkor hol találkozzunk? -kérdeztem.

-A Café de Flore-ben. Az a Rue Saint-Benoit-on van. -magyarázta.

-Rendben, akkor ott találkozunk 3 körül.

-Az tökéletes. Köszönöm a meghívást... -szintén gondban volt a névvel, de csak tettette, ebből levettem, hogy belement a játékba.

-Edward, de inkább, csak simán Ed.

-Akkor köszönöm a meghívást csak simán Ed. Holnap, bocsánat ma a kávézóban 3-kor.

-Hát akkor jó éjszakát. -köszöntem el.

-Inkább jó reggelt. -mondta lágyan és kézfogásra nyújtotta kezét.

Megfogtam kezét, de nem zárni kezdtem, hanem kézfejét felfordítottam és apró puszit adtam rá.

-Háromkor. -engedtem el kezét és elsétáltam.

Pár perccel később hallottam magam mögött az ajtó csukódását. Boldog voltam, újra, mint még talán soha. A lelkem körülöttem ugrált a boldogságtól, de testem csak monoton ment előre.