3. fejezet: Család, barát ide jöjjön... valaki mentsen meg!

A hét folyamán továbbra is én közreműködtem a koncerteken, fellépéseken. Bella és John felváltva győzködtek, hogy adjak még egy esélyt Edwardnek vagy legalább csak beszéljek vele, erről viszont hallani sem akartam, Amikor kettesben maradtunk, mindig kitaláltam valamit, hogy ne kelljen beszélgetnem, ha viszont nem volt ötletem, maradt a süket-néma ősrégi "játék".

Pénteken délelőtt Bellarína eljött hozzánk. Harry és Will nagyon örültek neki, szinte le sem szálltak róla, de barátnőmnek, még így is maradt arra ideje, hogy folytassa számomra, már idegesítővé vált szokását. Este Emily jött vigyázni a srácokra, mi meg mentünk vissza dolgozni. Már nem maradtam ott végig, csak, ameddig muszáj volt, utána irány haza a srácokhoz.

Valaki csengetett az ajtón. Felpattantam a szemem, még félhomály volt. Az ikrek mellettem szuszogtak, mostanában, szinte minden este nálam aludtak, aminek nagyon örültem, imádtam, ha hozzám bújnak. Óvatosan kikecmeregtem, nehogy felébresszem őket, felvettem a köntösöm, majd kócos fejjel és ásítozva mentem kinyitni az ajtót.

-Ki a mennykő csenget ilyen korán? -ásítottam egy nagyot.

Kinyitottam és a szüleim álltak előttem. Levegőt venni sem volt időm, de anyum máris a karjaiba szorított.

-Szia kicsim, annyira örülök neked! -mondta.

-Én is örülök neked, de halkabban, mert a fiúk, még alszanak. -suttogtam elfúló hangon.

-Jaj, bocsi. -tette kezét a szája elé, majd beljebb ment.

-Szia, tündérem. -mosolygott.

-Szia apu. -öleltem meg, majd ő is bement és becsuktam az ajtót.

Csináltam kávét, meg szedtem elő sütit, amin csodálkoztam is, hogy találtam, mivel a srácok, mindig eltüntetik. Anyumnak nem mertem kávét adni, most is eléggé fel volt pörögve, neki narancslevet vittem.

-Hogy-hogy ilyen korán jöttetek? -ültem le.

-Így ért ide a gépünk, meg minél hamarabb szerettünk volna látni titeket. -mondta anyum.

Beszélgettünk és mire Harry és Will felébredtek már én is rendbe szedtem magam. Anya elvitte felöltöztetni őket, apu, pedig segített reggelit csinálni.

-Mi nyomaszt? -vajaztuk a zsemléket.

-Semmi... -válaszoltam.

-Evy, tudod, hogy nekem elmondhatod.

-Semmi apu mondom, hogy minden rendben.

-Látom rajtad, hogy valami aggaszt. -tette a kezét a kezemre.

-Ennyire látszik? -néztem a szemébe.

-Mi a baj? -tette vállamra a kezét.

Nem tudtam tovább magamban tartani.

-Elmondom, de ne akadj ki. Tudod mondtam, hogy jelenleg egy koncerten dolgozom, a Jedwarddel és ennek az együttesnek a tagja Edward. -láttam, hogy felmegy benne az a bizonyos "pumpa", de hála az égnek le is ment.

-És? -ennyit tudott kipréselni összeszorított fogai közül.

Apuval, mindig is jobban meg tudtam osztani az érzéseimet, hozzá valahogy, közelebb álltam lelkileg, anyumat is nagyon szerettem, de ő más volt.

-Nem mondtam el neki, hogy ő Will és Harry apja, sőt nem is tud róluk, valójában nem is beszélünk, de nem kizárt, hogy, még mindig szeretem. -mondtam ki azt, ami már elseje óta nyomasztott.

Nem tudott válaszolni, mert anyu jött be az ikrekkel. Megreggeliztünk, majd, mint minden nagyszülők, nekiálltak elkényeztetni unokáikat. Anyum segített eltakarítani a reggeli romjait, addig apum foglalkozott a srácokkal. Nagyon jól szórakoztunk, amikor ismét megszólalt a csengő. Először egy hosszú, majd két rövid. Nem vártam, már senkit, biztos valamelyik szomszéd. Mikor az ajtóhoz értem, hangok szűrődtek be, valakik veszekedtek, kinyitottam és olyasvalakiket álltak előttem, akikre nem számítottam a legkevésbé sem.

-Evy beszélnünk kell. -lépett közelebb Edward.

-Én mondtam, hogy ne jöjjön ide, nem tőlem tudja a címedet. -hadarta Bella.

-Nekem, meg dunsztom sincsen, hogy mi folyik itt, csak Bellarína rángatott magával, azzal az indokkal, mert szükséges lehet rám. Valaki mondja már el, hogy mi folyik itt? -nézett ránk John kérdően és őszinte tudatlansággal.

-Minden rendben kicsim? -jött oda mellém apu.

Megszorítottam az ajtófélfát, féltem, hogy apa beváltja ígéretét Edward iránt. Amikor róla beszéltem vele több száz kilométer volt köztünk, de azt is egy üvegajtó bánta.

-Jó napot! -köszönt John és Ed.

-Szia Rick! -intett Bella.

-Evy beszélnünk kell. -mondta újra Edward.

Egyre több kérdés gyűlt össze a fejemben.

-Mit akarsz a lányomtól, azok után, amit tettél? -sziszegte apa.

Ez a hangnem nem jelent jót nála. Erősebben szorítottam az ajtót, mert tudtam, hogy apa ki tudná csavarni Ed nyakát és féltettem mindkettőjüket. Apu kicsit forrófejű néha, de, ha megszeret akkor az életénél is jobban félt és mindentől megóv.

-Pont ezt szeretném vele tisztázni. -felelte.

-Nem igaz! Mit csináltok itt ennyi ideig? -jött anyu is.

Már csak pár másodperc, az ikrek is ideállnak mellém, aztán jön a döbbenet ideje, majd a kérdések és a magyarázkodás. Kezeimből kezdett kimenni az erő és lábaim is vészesen kezdtek remegni, mikor hallottam Harry és Will lépteit. Teljesen összekeveredtek a dolgok a fejemben, nem tudtam ki, miért, hogyan és, hogy mi lesz.

-Anyu nem találjuk a legót. -mondták egyszerre és előre furakodtak hozzám.

Edward döbbent arcára néztem, kétségbe estem. Lábaim felmondták a szolgálatot, nem bírtam tovább elsötétedett minden és elájultam.

Mikor kinyitottam a szemem, mindenki engem nézett. A kanapén feküdtem. Apum egy pohár vizet nyújtott nekem, amit félig megittam.

-Hol vannak a fiúk? -kérdeztem anyumat.

-A szobájukban játszanak. -válaszolta.

-Légyszi menjél be hozzájuk. -kértem.

-Bellarína légyszi, majd ha befejeztem mindent, amit szükséges mond, el Johnnak.

-Oké. -nézett rám komoly arccal.

-Edward, úgyis szerettél volna velem beszélni, akkor most mindent elmesélünk egymásnak. -álltam fel és intettem neki, hogy kövessen.

Nem akartam parancsolgató lenni, de szerettem volna négyszemközt beszélni Eddel.

-De... -fogta meg apa a kezem.

-Nyugi, nem lesz gond. -néztem a szemébe. -Felnőttek vagyunk, meg tudjuk egymással beszélni.

Elengedett, majd kimentem Eddel a hátsó kertbe, aminek a végét a tenger szegélyezett. Mikor a partra értem megálltam. Hajamat lágyan fújta a meleg szellő. Arcomon éreztem az apró vízcseppeket, amit a hullámzó tenger hozott. Megfordultam és egyenesen Edward szemébe néztem.

-Három éve, akkor karácsony előtt, darabokra törted a szívem...

Evy

2. fejezet: Hát te, hogy kerülsz ide?

Hát akkor itt a második fejezet :D Remélem ez is tetszeni fog :) Egy kicsit előbb hozom, mert dolgom lesz, de a 3. bónusz rész a kommentektől fog függni, hogy mikor hozom!!! Eredetileg 10 óra körül, de minden megjegyzés -10 perc :)

Jó olvasást!!! Remélem tetszeni fog!!!

Leparkoltam a csarnok mögött és a hátsó bejárat felé vettem az irányt. Felmutattam a kártyám, hogy beengedjenek. Mikor beértem a hátsó folyosóra, megkérdeztem, hogy merre kell mennem. Hamar oda találtam az utasítások alapján. Villanyt kapcsoltam, majd kipakoltam a cuccaimat. A folyosóról hoztam be két széket és vártam. Kicsit elgondolkoztam, amikor megszólalt a telefonom. Anyum hívott.

-Szia anyu. -vettem fel.

-Szia drágám, nem zavarlak?

-Nem még várok, hogy megérkezzenek a sztár alanyok.

-Akkor jó, azért hívtalak, hogy, hogy vagytok?

-Megvagyok és a gyerekek is jól vannak. Jó a munka, az idő is. Most Emily vigyáz Harryre és Willre. És ti, hogy vagytok?

-Mi is jól vagyunk. Azon gondolkoztunk, hogy mivel, már régen láttunk titeket, tartanánk egy család látogatást, persze, csak, ha nem vagy túl elfoglalt.

-Rátok anyu mindig van időm. És mikor jönnétek? -kérdeztem lelkesen.

-Most két hétig egyikőnk sem dolgozik, úgyhogy, szerintem most szombaton, ha jó és akkor tovább maradnánk.

-Jaj, de örülök neki, olyan régen láttalak már titeket és a srácok is nagyon örülni fognak nektek, akkor szombaton találkozunk.

-Puszi csillagom.

-Puszi anyu.

Visszatettem táskámba a telefonom. Nagyon örültem, hogy szombaton jönnek a szüleim, olyan régen láttuk már egymást. Kotorásztam még egy darabig, majd valaki kinyitotta az ajtót.

-Evy? -hallottam az ismerős hangot.

Kezem a táskámban volt, amit éppen fogtam beleejtettem. Egy pillanatra megfagytam, majd felnéztem. John állt az ajtóban.

-Hát te? Hogy vagy, mit keresel itt, olyan régen láttalak? -jött felém, majd megölelt.

-Jól vagyok, köszi és dolgozom. -böktem a tükör előtti cuccokra. -De ezt én is kérdezhetném. Te, hogy vagy és a többiek? -kérdeztem mosolyogva, már, annyira hiányzott az ölelése és a hangja.

Válaszolni akart, de az ajtóban feltűnt az akiről, az elmúlt pár másodpercben teljesen megfeledkeztem, pedig gondolhattam volna, ha John itt van, akkor Edward is, nem csak Bella.

-John te kivel be... -állt meg az ajtóban, amikor észrevett, majd őszinte döbbenet ült ki az arcára.

-Ed ne álljál már meg az ajtóban, nem fog megdobálni a fodrász. -mondta viccesen Bella és tolta befelé Edet a szobába. -Hallod, ne tolasd, már... magad. -nézett rám Bella. -Oké vissza szívom, nem vagyok benne biztos Ed, hogy nem fognak megdobálni. -nézett rám, majd kapcsolt és azon kaptam magam, hogy nem kapok levegőt az ölelésétől.

-Jó, jó elég lesz Bellarína, én is örülök neked, de kinyomod belőlem a szuszt. -mondtam lefúló hangon.

Elengedett. Edward továbbra is csak nézett rám, de nem tudott megszólalni. Csak néztünk egymás szemébe és szinte megszűnt a külvilág. Hallottam Bella hangját, hogy Johnt kirángatja a szobából, azzal az indokkal, hogy ki kéne próbálnia a mikrofonokat. Egy ideig akadékoskodott, de beadta a derekát. Ketten maradtunk a szobában. Farkasszemet néztünk egymással.

-Gyere megcsinálom a hajad, meg a sminket. -tettem a székre a kezem.

Szótlanul ült le. Elkezdtem a haját csinálni, először megmostam a haját, majd ecsetesre szárítottam, mikor készen lettem, leültem vele szembe és nekiálltam a sminkelésnek, csak éppen egy kicsit, amit a fellépés megkövetelt. Nagyon furcsa volt, újra megérinteni és ilyen közel lenni hozzá.

-Hogy vagy? Miért nem mondtad meg, hogy itt laksz? -nem válaszoltam, még csak a szemébe sem néztem. -Sajnálom ezt az egészet, de meg kell hallgatnod, nem az történt, amit te gondolsz. Nem csaltalak meg.

-Nekem ne akard azt magyarázni, amit a saját szememmel láttam. -néztem gyönyörű zöld szemeibe.

-Nem csaltalak meg, esküszöm, még mielőtt bármi is történt volna, megállítottam Stellát. Nem voltam magamnál, valamit tett az innivalómba. Kérlek, higgyél nekem. -tette arcomra a kezét és meg akart csókolni.

-Mit csinálsz?! -löktem el magamtól. -Ne esküdözzél nekem. Láttam, amit láttam most pedig szólj Johnnak, hogy jöhet. -álltam fel és hátat fordítottam neki.

Johnnal is elkészültem, majd elkezdődött a koncert. Bellával a színfalak mögött maradtunk és beszélgettünk.

-Beszéltetek? -kérdezte Bella.

-Csak röviden, de az is elég volt. -mondtam, még mindig mérgesen.

-Ne legyél már ilyen, miért nem akarsz vele beszélni?

-Mert, már ezzel a találkozással is sikerül felszakítani a régi sebeket, még nem és kész. Sikerült új életet kezdenem, már amennyire lehet, de semmit sem érzek iránta.

-Ezt te sem hiszed el ugye? -nézett rám.

-De igen is elhiszem, mert ez az igazság.

-Evy látom rajtad, ahogyan rá nézel, ismerlek már ennyire. Csak egy esélyt adj neki és magadnak is.

Bellarína azt mondta ki, amit nem, hogy neki, de magamnak sem merek bevallani, még mindig szeretem Edwardöt.

-Nem, meg különben is nem is tud arról, hogy van két fia, tudod rájuk is kell vigyáznom, nem szédeleghetek minden felé csak úgy. Anyumék hétvégén jönnek, úgyhogy, most kisebb gondom is nagyobb ennél.

-És mikor fogod elmondani neki, hogy van két fia? Most itt lenne az alkalom, hogy megismerjék egymást.

-De ez nem olyan egyszerű, érted Bellarína. Szerinted nem lenne kiakadva, hogy van két három éves gyereke, akiknek eddig a létezéséről sem tudott?

-Jó legyen, ahogyan akarod, de tudd meg, hogy ebben nem értek veled egyet. Váltsunk témát. Valamikor meglátogatnálak titeket, már régen láttam a srácokat.

-Jó, de se John se Edward nem jön. Ugye? -néztem rá.

-Nem csak én és senki más. Eskü. -tette a szívére a kezét.

-Jaj ne kezd te is. Aki még egyszer esküdözik nekem, hozzá vágom a hajszárítót.

Bella nagyon jót nevetett ezen, én pedig azon, hogy ő nevet.

Vége lett a koncertnek. Elköszöntem mindenkitől, Bellarínával, még a koncert alatt megbeszéltük, hogy pénteken jöjjön át.

Késő volt már, mikor haza értem Harry és Will már aludtak. Megköszöntem Emilynek, hogy vigyázott rájuk, majd elment. Bementem a srácok szobájába. Édesen szuszuogtak. Harry lerúgta magáról a takarót. Betakartam és mindegyikük homlokára adtam egy puszit. Átmentem a saját szobámba és felvettem a pizsim. Lefeküdtem az ágyamba és kinéztem az ablakon.

-Miért nem hagyod, hogy boldogan éljek Ed nélkül?  -suttogtam a Holdat nézve.

Sohasem tudtam elfelejteni Edwardöt, mivel Harry és Will, szinte ugyan olyanok, mint ő, de William, még viselkedésre is. Gondolkodtam, egyideig, majd elaludtam. Hajnalban, az ikrek átjöttek mellé. Furcsa, hogy mindig akkor jöttek át hozzám aludni, amikor a legnagyobb szükségem volt arra, hogy valaki legyen mellettem. Befészkelték magukat mellém a takaró alá. Ilyenkor, mindig eszembe jutott, hogy sohasem leszek egyedül és persze, hogy jó döntés volt a franciaágy.

Evy

1. fejezet: Szilveszter

Három év telt el azóta, hogy eljöttem Dublinból. Jelenleg Floridában, Jacksonville-ben élek két gyönyörű kisfiammal Harry Patrick és William Edward Grimes-sal. Szilveszter van, lassan itt az éjfél. A srácokat, már korábban lefektettem aludni, most édesen szuszognak a szobájukban. Kinéztem az ablakon és azon gondolkodtam, hogy mi minden történt az elmúlt években. Született két fiam, akiket mindenkinél jobban szeretek, van egy alkalmi állásom, sok barátom, boldog életem, bár nagyon hiányzik Bellarína és John, de Edward... Jobb nekünk nélküle, igaz már nem haragszom rá annyira, de nem akarok vele újra találkozni. Fénycsík szántotta át az eget, majd eldurrant az első tűzijáték, aztán sorban a többi. Az égen milliónyi fényes csillagként színezve az éjszakát. Az ablak párkánya, ahol ültem, amolyan olvasó padnak volt kialakítva.

-Anyu mi ez a durrogás? -motyogta álmosan Will.

-Gyere, nem félj csak tűzijáték. -mentem oda hozzá, az ölembe vettem és visszaültünk az ablak mellé. -Látod mennyi színes csillag? -mutattam az ég felé.

Harry húzogatta meg a pizsim felsőm szegélyét.

-Te is felébredtél? -mosolyogtam rá. -Gyere te is szeretnéd nézni a színes csillagokat?

-Öhm... -bólintott álmosan.

Felemeltem Will mellé. Arcukat az ablaknak nyomták, úgy nézték ámulva az újévi tűzijátékot, bár egy-egy nagyobbnál, kicsit megijedtek, de nagyon élvezték.

-Anyu, anyu te is láttad? Milyen színesek! Milyen magasra ment! -kiabálták, egymás szavába vágva.

A tűzijátékozás hamarosan abba maradt.

-És tudjátok, hogy ilyenkor lehet kívánni és valóra válik? -ültek az ölemben.

-Bármit lehet kívánni? -csillant fel Harry szeme.

-Akármit? -kérdezte Will.

-Amit csak szeretnétek. -válaszoltam.

-Megvan! -mondták egyszerre pár perc másodperc múlva.

-Most viszont gyertek, irány vissza, aludni. -álltam fel és fogtam meg a kezüket.

Betakartam őket és adtam egy-egy puszit az arcukra. Kimentem a szobából, majd én is elmentem aludni.

Reggel nyolckor keltem. Kimentem a konyhába, hogy mire a fiúk felébrednek, már készen legyen a reggeli. Épp az utolsó szendvicset csináltam, amikor felébredtek. Megreggeliztünk, felöltöztettem a srácokat és elmentünk a partra. Minden az átlagos dolgok szerint ment. Ebéd után lefektettem a srácokat déli pihenőre és én is lefeküdtem egy kicsit. Sokáig fent voltam és úgy ahogy Will és Harry én is elfáradtam. A telefonom ébresztett. Kara volt a főnököm. Harry és Will miatt vállaltam csak alkalmi munkát. Általában divatbemutatókra, gálákra, felvonulásokra, különböző rendezvényekre és néha egy-egy koncertre, vagy filmforgatásra való ruhatervezés, fotózás és sminkelésre szoktak felkérni.

-Igen? -vettem fel álmos hangon.

-Szia, be tudnál ugrani ötre, Ingrid helyére? Megbetegedett.

-Persze. Hová kell mennem és miket vigyek? -próbáltam minél gyorsabban magamhoz térni.

-Rendben. A Főnix csarnokba és mindent. Fényképezőt is nyugodtan, mert a koncert alatt is maradnod kell. -mondta.

-Oké és kik koncerteznek? -kérdeztem.

-Húú, nem tudom, Ingridnél vannak a lapok, csak azt mondta meg, hogy hol lesz és, hogy miket kell vinni. -gondolkodott.

-Jó nem fontos, majd... -néztem rá a fali órára. -Két óra múlva úgyis megtudom.

-Akkor mindent tudsz. Szia.

-Szia. -tettem le.

Kikerestem Emily telefonszámát és már tárcsáztam is. Emyvel még a fotós tanfolyamon ismerkedtem meg és, azóta is nagyon jóban vagyunk.

-Szia Evy. -vette fel.

-Szia Emy. Ráérsz négytől egészen estig? -kérdeztem.

-Nem terveztem semmit, úgyhogy szabad vagyok. Miért?

-A srácokra kéne vigyázni. Kara hívott, hogy be kéne ugranom.

-Tudod, hogy mindig szívesen vigyázok Harryre és Willre. Akkor négyre ott vagyok.

-Oké köszi. Szia.

-Szia.

Elkezdtem készülődni, össze szedtem a cuccaimat és átöltöztem. Harry és Will is felkeltek. Felöltöztettem, majd meguzsonnáztattam őket. Emy pontosan érkezett. A srácok imádják őt, pont úgy, mint Bellarínát vagy anyumékat. Adtam egy-egy puszit az arcukra és ők is nekem. Kocsiba szálltam, majd elindultam a csarnok felé.

*Edward szemszöge*

Becsekkoltunk a párizsi reptéren. Bella, John és én. Leadtuk a csomagokat és fáradtan szálltunk be a repülőbe, kerestük a helyeinket.

-Akkor irány Florida. -mondta Bella.

-Öhömm... -reagáltam csukott szemmel.

-Legalább lesz pár óránk aludni, mielőtt elkezdődik a koncert. -állapította meg John.

-De azért én nagyon élveztem a szilveszteri bulit. -motyogta álmosan Bella.

-Mi is... -sóhajtottam.

Hamarosan felszálltunk. Mind a hárman elaludtunk. Jó ideje már, hogy csak két-három órákat alszunk. Koncertek, egymás hegyén, hátán. Szeretjük ezt csinálni, de egy idő után leszívja az energiánkat. Bella, már két éve a menedzserünk, akárcsak mi, ő is rengeteget utazik, nem csak velünk, de egyedül is. Jó látni Johnt és Bellarínát, hogy boldogok. Nagyon hiányzik Evy, bárhogyan is próbáltam megkeresni, vagy kérdezősködni, senki sem tudott róla semmit. Sajnáltam, amit történt, de főleg azt, hogy annak, ami történt én is csak áldozata vagyok és következményeinek elszenvedője. Stella mind kettőnk életét a porba taposta. Remélem, hogy Evy jól van és boldog, nem érdekel, ha van új barátja, esetleg férje vagy családja, csak szeretném, vele még egyszer találkozni és tisztázni ezt az egészet, de ha nincsen senkije, akkor küzdeni fogok érte. Róla álmodtam, de, mint minden álom, ez is akkor ért véget, amikor elhinnéd, hogy valóság. Leszállt a gépünk Jacksonvilleben, ami Florida legnagyobb városa és ahol két hetet fogunk tölteni. A reptéren már vártak ránk. Rengeteg rajongó és egy taxi. Szokásunkhoz híven, akinek csak tudtunk adtunk autogramot, csináltunk közös képeket és, persze az ölelések sem maradhattak el. Taxiba szálltunk és elindultunk a koncert helyszíne felé.

Megérkeztünk a csarnokba. Egyből megcéloztuk a backstaget, ahol, hála az égnek találtunk pár kanapét.

-Még van három óránk a  kezdésig. -mondta Bella.

-Oké, akkor még két óra szunya belefér. -válaszolta John és már aludt is.

-Egyet értek. -mondtam és én is elhelyezkedtem.

-Hát jó legyen, de két óra múlva kelünk... -ásított Bellarína, majd John mellkasára  hajtotta fejét és elaludt.

Pontosan két óra múlva ébresztett minket Bella.

-Akkor készülődjünk. -dörzsöltem meg a szemem.

Elindultunk, hogy felvegyük a fellépő ruhát és megcsinálják a hajunk, plusz az alap sminket, amit sohasem értettem, de ha muszáj, akkor muszáj.

Evy