3. fejezet: Család, barát ide jöjjön... valaki mentsen meg!

A hét folyamán továbbra is én közreműködtem a koncerteken, fellépéseken. Bella és John felváltva győzködtek, hogy adjak még egy esélyt Edwardnek vagy legalább csak beszéljek vele, erről viszont hallani sem akartam, Amikor kettesben maradtunk, mindig kitaláltam valamit, hogy ne kelljen beszélgetnem, ha viszont nem volt ötletem, maradt a süket-néma ősrégi "játék".

Pénteken délelőtt Bellarína eljött hozzánk. Harry és Will nagyon örültek neki, szinte le sem szálltak róla, de barátnőmnek, még így is maradt arra ideje, hogy folytassa számomra, már idegesítővé vált szokását. Este Emily jött vigyázni a srácokra, mi meg mentünk vissza dolgozni. Már nem maradtam ott végig, csak, ameddig muszáj volt, utána irány haza a srácokhoz.

Valaki csengetett az ajtón. Felpattantam a szemem, még félhomály volt. Az ikrek mellettem szuszogtak, mostanában, szinte minden este nálam aludtak, aminek nagyon örültem, imádtam, ha hozzám bújnak. Óvatosan kikecmeregtem, nehogy felébresszem őket, felvettem a köntösöm, majd kócos fejjel és ásítozva mentem kinyitni az ajtót.

-Ki a mennykő csenget ilyen korán? -ásítottam egy nagyot.

Kinyitottam és a szüleim álltak előttem. Levegőt venni sem volt időm, de anyum máris a karjaiba szorított.

-Szia kicsim, annyira örülök neked! -mondta.

-Én is örülök neked, de halkabban, mert a fiúk, még alszanak. -suttogtam elfúló hangon.

-Jaj, bocsi. -tette kezét a szája elé, majd beljebb ment.

-Szia, tündérem. -mosolygott.

-Szia apu. -öleltem meg, majd ő is bement és becsuktam az ajtót.

Csináltam kávét, meg szedtem elő sütit, amin csodálkoztam is, hogy találtam, mivel a srácok, mindig eltüntetik. Anyumnak nem mertem kávét adni, most is eléggé fel volt pörögve, neki narancslevet vittem.

-Hogy-hogy ilyen korán jöttetek? -ültem le.

-Így ért ide a gépünk, meg minél hamarabb szerettünk volna látni titeket. -mondta anyum.

Beszélgettünk és mire Harry és Will felébredtek már én is rendbe szedtem magam. Anya elvitte felöltöztetni őket, apu, pedig segített reggelit csinálni.

-Mi nyomaszt? -vajaztuk a zsemléket.

-Semmi... -válaszoltam.

-Evy, tudod, hogy nekem elmondhatod.

-Semmi apu mondom, hogy minden rendben.

-Látom rajtad, hogy valami aggaszt. -tette a kezét a kezemre.

-Ennyire látszik? -néztem a szemébe.

-Mi a baj? -tette vállamra a kezét.

Nem tudtam tovább magamban tartani.

-Elmondom, de ne akadj ki. Tudod mondtam, hogy jelenleg egy koncerten dolgozom, a Jedwarddel és ennek az együttesnek a tagja Edward. -láttam, hogy felmegy benne az a bizonyos "pumpa", de hála az égnek le is ment.

-És? -ennyit tudott kipréselni összeszorított fogai közül.

Apuval, mindig is jobban meg tudtam osztani az érzéseimet, hozzá valahogy, közelebb álltam lelkileg, anyumat is nagyon szerettem, de ő más volt.

-Nem mondtam el neki, hogy ő Will és Harry apja, sőt nem is tud róluk, valójában nem is beszélünk, de nem kizárt, hogy, még mindig szeretem. -mondtam ki azt, ami már elseje óta nyomasztott.

Nem tudott válaszolni, mert anyu jött be az ikrekkel. Megreggeliztünk, majd, mint minden nagyszülők, nekiálltak elkényeztetni unokáikat. Anyum segített eltakarítani a reggeli romjait, addig apum foglalkozott a srácokkal. Nagyon jól szórakoztunk, amikor ismét megszólalt a csengő. Először egy hosszú, majd két rövid. Nem vártam, már senkit, biztos valamelyik szomszéd. Mikor az ajtóhoz értem, hangok szűrődtek be, valakik veszekedtek, kinyitottam és olyasvalakiket álltak előttem, akikre nem számítottam a legkevésbé sem.

-Evy beszélnünk kell. -lépett közelebb Edward.

-Én mondtam, hogy ne jöjjön ide, nem tőlem tudja a címedet. -hadarta Bella.

-Nekem, meg dunsztom sincsen, hogy mi folyik itt, csak Bellarína rángatott magával, azzal az indokkal, mert szükséges lehet rám. Valaki mondja már el, hogy mi folyik itt? -nézett ránk John kérdően és őszinte tudatlansággal.

-Minden rendben kicsim? -jött oda mellém apu.

Megszorítottam az ajtófélfát, féltem, hogy apa beváltja ígéretét Edward iránt. Amikor róla beszéltem vele több száz kilométer volt köztünk, de azt is egy üvegajtó bánta.

-Jó napot! -köszönt John és Ed.

-Szia Rick! -intett Bella.

-Evy beszélnünk kell. -mondta újra Edward.

Egyre több kérdés gyűlt össze a fejemben.

-Mit akarsz a lányomtól, azok után, amit tettél? -sziszegte apa.

Ez a hangnem nem jelent jót nála. Erősebben szorítottam az ajtót, mert tudtam, hogy apa ki tudná csavarni Ed nyakát és féltettem mindkettőjüket. Apu kicsit forrófejű néha, de, ha megszeret akkor az életénél is jobban félt és mindentől megóv.

-Pont ezt szeretném vele tisztázni. -felelte.

-Nem igaz! Mit csináltok itt ennyi ideig? -jött anyu is.

Már csak pár másodperc, az ikrek is ideállnak mellém, aztán jön a döbbenet ideje, majd a kérdések és a magyarázkodás. Kezeimből kezdett kimenni az erő és lábaim is vészesen kezdtek remegni, mikor hallottam Harry és Will lépteit. Teljesen összekeveredtek a dolgok a fejemben, nem tudtam ki, miért, hogyan és, hogy mi lesz.

-Anyu nem találjuk a legót. -mondták egyszerre és előre furakodtak hozzám.

Edward döbbent arcára néztem, kétségbe estem. Lábaim felmondták a szolgálatot, nem bírtam tovább elsötétedett minden és elájultam.

Mikor kinyitottam a szemem, mindenki engem nézett. A kanapén feküdtem. Apum egy pohár vizet nyújtott nekem, amit félig megittam.

-Hol vannak a fiúk? -kérdeztem anyumat.

-A szobájukban játszanak. -válaszolta.

-Légyszi menjél be hozzájuk. -kértem.

-Bellarína légyszi, majd ha befejeztem mindent, amit szükséges mond, el Johnnak.

-Oké. -nézett rám komoly arccal.

-Edward, úgyis szerettél volna velem beszélni, akkor most mindent elmesélünk egymásnak. -álltam fel és intettem neki, hogy kövessen.

Nem akartam parancsolgató lenni, de szerettem volna négyszemközt beszélni Eddel.

-De... -fogta meg apa a kezem.

-Nyugi, nem lesz gond. -néztem a szemébe. -Felnőttek vagyunk, meg tudjuk egymással beszélni.

Elengedett, majd kimentem Eddel a hátsó kertbe, aminek a végét a tenger szegélyezett. Mikor a partra értem megálltam. Hajamat lágyan fújta a meleg szellő. Arcomon éreztem az apró vízcseppeket, amit a hullámzó tenger hozott. Megfordultam és egyenesen Edward szemébe néztem.

-Három éve, akkor karácsony előtt, darabokra törted a szívem...

Evy