14. fejezet: Emlékek nyomában

-Szia Evy megjöttem. -dobta le kulcsát és táskáját az előszoba szekrényre Zooey.

-Hali. -köszöntem neki a kanapéról.

-Mi jót csináltál húgi? -huppant le mellém.

-Csak a szokásosat. -mutattam az asztalra. Az össze szedett naplókat olvasom. Borzasztó, hogy ennyi mindent írtam, de nem emlékszem semmire. -csaptam ölembe a könyvecskét.

-Van ilyen, de hidd el, előbb utóbb minden meg fog oldódni. -mosolygott.

-És tervezel mára még valamit? -ment a konyhába.

-Nem tudom, különösebben nem, esetleg, lemegyek a kávéházba, meg sétálni egy kicsit, jól jön ezek után a fejszellőztetés. -ráztam meg fejem felett, az éppen kezemben lévő naplót. -Nincsen kedved velem jönni, olyan egy-két óra múlva?

-Kedvem lenne, de sajnos meg kell terveznem a bemutatóra az esküvői ruhákat, és holnap le kell adnom, mert még meg is kell varrni őket, a rendezvényig meg már csak három nap van. -kutatott a hűtőben.

-Majd megmutatod, milyeneket terveztél? Természetesen, miután készen vannak. -kíváncsiskodtam.

-Persze. -csapódott be a hűtő ajtó. -Te kérsz enni?

-Nem köszi, már ettem.

-1 és fél óra múlva-

-Akkor biztos nem jössz? -kérdeztem az ajtónál állva.

-Igen. -érkezett a válasz.

Lenyomtam a kilincset, majd elindultam a kávézóba, ahol az elmúlt másfél hét alatt törzs vendég lettem. Minden nap lejárok ide, majd általában estébe nyúló sétákat teszek a városban. Közel van Zooey, anyum húga, lakásához.

-Sziasztok. -köszöntem, mikor beléptem a kávézóba, majd a szokott helyemre sétáltam, a belső udvarban.

Leültem, majd elővettem jelenlegi naplómat és írni kezdtem.

"Kedves Naplóm!

 Ma van párizsi tartózkodásom 10. napja. Jó kiszakadni egy nyugodt környezetbe, ahol senki sem ismer, csak Zooey a nagynéném, akivel 13 éves korom óta nem is találkoztam, mivel ide költözött. Nem nagy korkülönbség van kettőnk között. Ő 28 és én 21. Mindössze 7 éves volt, amikor én megszülettem. Ahhoz képest, hogy 15 éve nem láttuk egymást, nagyon jól megvagyunk.

Vissza térve az eredeti itt létemre. Mikor Bella és Emily elhoztak Conortól, nem értettem, miért, de aztán elmondták mi történt, bár nem emlékszem az előzményekre, tudom, ha Bellarína, valamitől/valakitől meg akar óvni, annak nyomós oka van. Már a harmadik napló felénél járok, de napról napra egyre nehezebb olvasni. Mintha túl terhelődne az agyam. A borzasztó, azonban biztos, hogy továbbra sem dereng semmi.

-Szia! Hozhatok valamit? -kérdezte a pincér.

-Igen, egy jeges tejeskávét.

-Rendben, esetleg még valamit?

-Köszönöm egyenlőre ez elég lesz. -mosolyogtam.

Vissza fordultam naplómhoz, de mikor tollam a laphoz ért, valaki megszólított. Felnéztem és ismerős arcokat láttam a szemben lévő asztalnál.

-Hayley? Mario? -csodálkoztam. -Ti, hogy? Vagy mi? Meséljetek, mi van veletek?

-Ezeket mi is kérdezhetnénk. -öltek le az asztalhoz és Hayley adott két puszit. -Sokat változtál.

-Ezt én is mondhatnám. Már idejét sem tudom, mikor láttalak titeket utoljára. Még mindig Terezánál dolgozol?

-Igen, csak most már, nem vele, hanem helyette. Én lettem a főszerkesztő. És ezzel együtt, kifogtam magamnak a világ legjobb pasiját. -mesélte fülig érő szájjal, utolsó mondatnál, pedig Mariora nézett.

-Örülök nektek, hogy össze jöttetek. -mosolyogtam.

-És veled mi a helyzet, meg Bellával?

-Öhm... Megvagyunk. -mondtam.

-Biztos? -furcsálta válaszomat.

-Aha. -mosolyogtam.

Még jó sokáig beszélgettünk. Nem mondtam meg nekik, hogy tulajdonképpen nem emlékszem szinte semmire az elmúlt évekből. Boldog voltam, hogy végre el tudtam vonatkoztatni a gondomról. Hazafelé menet, csak mosolyogtam és gépiesen mentem előre az utca zajait kizárva. Keveregtek bennem a dolgok, események, emlékek. Útközben a jókedv egy kis őrültségre is sarkalt. Vettem két doboz hajfestéket -egy kéket és egy fehéreset-, majd mikor megérkeztem a lakásba, levetődtem a kanapéra és bambultam magam elé. Csak mosolyogtam és nem tudtam mit kezdeni magammal. Egy kicsit felocsúdva visszatértem gondolatmenetemhez a hajfestékes részen. Pár csíkot beszíneztem, majd össze fontam hajamat. És kimentek a teraszra és csak kémleltem a távolt.

-Jó lett a hajad. De, hogy-hogy befestetted? -kérdezte Zooey.

Nem válaszoltam. Egyszerűen nem jött ki hang a torkomon.

-Evy! -lökte meg kicsit hátam.

-Hallom. Menjünk el holnap este bulizni. -mondtam.

-Felőlem oké. -válaszolta Zooey.

Evy