12. fejezet: Érzelmi irányok

Csak néztünk egymás szemébe. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy milyen érzelmek kavarognak szemébe. Én kicsit mérges voltam, de nem is. Tovább mentünk, de nem szóltunk egymáshoz, még csak egymásra sem néztünk. Átvágtunk egy parkon, majd több utcán és egy kertvárosi részre értünk, ahol minden ház egyforma volt.

-Elárulnád, hogy hol vagytok? -vettem fel telefonom, nem kis ingerültséggel. -Ennek nagyon örülök, de én honnan tudjam, hogy hol laknak? -mondtam. -Azért meg, hogy csak így szó nélkül elvitted őket, még beszélünk. -nyomtam ki a telefont, majd Edward felé fordultam.

-Bella azt mondja, hogy nálatok vannak.

-Na az jó. -mondta dohogva.

Tovább mentünk és hamarosan megérkeztünk a keresett házhoz. Egy sereg kutya fogadott minket az udvaron. John jött ki, mikor látta, hogy nem boldogulunk velük.

-Anyuék ugye nincsenek itthon? -kérdezte Ed.

-Nyugi, tiszta a levegő, elküldtem őket nagy bevásárlásra..

-Cseles. -mondtam, majd bementem mellette.

-Neked, meg mi a bajod? -kérdezte.

-Összetett, de a másik feled is bele tartozik.

Erre már nem érkezett válasz. Bellát azonnal megtaláltam, a nappaliban, legalábbis én annak néztem. A srácokkal játszottak, valamilyen társast. Kissé lement bennem a pumpa, de ez nem azt jelenti, hogy elfelejtem azt ami történt.

>Pár nap<

Már második napja vagyunk összezárva egy házba. Talán pár évvel ezelőtt még élveztem is volna, de jelen esetben cseppet sem. Enyhén szólva kiéleződött a hangulat. Susannal nem éppen jövünk ki a legjobban, mondhatni, csak Harry és William miatt tűr meg, én próbálok egy kicsit jó benyomást kelteni, de ha levegőt veszek lassan már az is gond. Johnnal viszont sikerült baráti viszonyt kialakítani. Edwarddel maradtunk az "Add ide a sót" mondatnál és semmi több. A gyerekek nagyon élvezik a "nagy családias" környezetet. Jawn és Bella viszont non stop 24 órában, váltott műszakban próbáltak rábeszélni a békekötésre Eddel, de fordítva is ugyan ezt csinálták. 

A mai napon végre az időjárás is engedte, hogy kimozduljunk és a nagy ötlet az lett, hogy hatosban elmegyünk a parkba, Jawn és Bellarína meg elmennek valahová. Ezt egy kicsit bántam, mivel, annak ellenére, hogy folyamatosan nyaggatnak, ők az egyetlen beszélgető társaim, magamon kívül. Harry és Will már azt sem engedi meg, hogy meséljek nekik este, vagy betakarjam őket, mindent csak apa. Komolyan mondom, hogy lassan féltékeny leszek a saját fiaimra.

-Sétálok egyet, majd jövök vissza. -mondtam, de mintha, már megint szellem lennék.

Kis bokor, nagy fa, szép virág, gaz. Körülbelül ennyi volt, amit észre vettem, miközben sétáltam, bár fogalmam sem volt, hogy egyáltalán merre megyek. Találtam egy üres padot és leültem. A parkoló viszonylag közel lehetett, mert már lehetett hallani az autók moraját. Térdemre könyököltem, arcom, pedig kezembe temettem.

-Most mi a mennykőt csináljak? -kérdeztem magamba. -Újra ott vagyok, mint 3 éve... Nem az más helyzet volt, akkor mint pár hete. Miért velem van ez? Régen azt hittem, hogy, ha nagy leszek és találok egy számomra tökéletes pasit, akkor az életem, maga lesz a "földi paradicsom". Hát ezt nagyon elbuktam...  Persze, kellett neked, pont egy hírességbe belezúgni, teherbe esni, aztán, meg elmenni és most csak is magam miatt szenvedek. -nagy levegőt vettem. -Ja és, ha ez nem lenne neked elég, akkor pár nap múlva ismét valakinek fájdalmat fogsz okozni, ugyanis vissza kell menned Jacksonville-be. Azt is teheted, hogy itt maradsz, de akkor tutira be fogsz golyózni, végül is az lenne a legjobb, ha egy gumiszobába zárnának, akkor mindenkinek szebb lenne az élet. A gyerekeid lassan teljesen elfelejtenek, Susannak abszolúte nem hiányoznák, talán még pezsgőt is bontana. Ed... na hogy ő mit csinálna azt nem tudom, de neki sem nagyon hiányoznék. John esetleg hozna nekem egy hónapban egyszer narancslevet a diliházba. Bellának viszont, remélem, hogy hiányoznék, neki biztosan. -kissé elmosolyodtam. -Meg Jawnnak is talán, vagy ha nem is akkor meg Bellarína rángatná el hozzám. Hej, de szép kilátások. -kis szünetet tartottam a gondolat menetben. -Basszus... Conor meg teljesen, legalábbis látszólag, belém van zúgva. Alig ismerjük egymást, de már őt sem kívánom a hátam közepére sem. Ollálé kijelenthetem, hogy teljesen begolyóztam, magammal beszélgetek és ez nem az első eset. -felemeltem fejem.

Valaki ült mellettem. Egy férfi. Mikor ráeszméltem, hogy ki az, meg sem tudtam szólalni.

-Szia Cica. Hiányoztam? -kérdezte, majd magához húzott és egy anyagot nyomott a számra.

Próbáltam, kiszabadulni, sikítani, de erősebb volt nálam és hangomat, pedig elnyomta a fehér kendő. Szédülni kezdtem, majd minden elsötétült és elvesztettem az eszméletem.

*Edward szemszöge*

-Hol van Evy?

-Nem tudom, de nem is érdekel. Remélem ragaszkodott jól bevált szokásához és lelépett. -mondta cinikusan anya.

-Ezt nem akarom újra kezdeni. Megyek megkeresem. -mondtam kissé szemre hányóan és elindultam.

Már egy ideje keveregtem a bokrok között jobbra, balra, de nem találtam. Nagyon reménykedtem benne, hogy anyának nem lesz igaza, de Evy nem hagyná, csak így itt a gyerekeket.

-Kellett nekem Johnra hallgatnom és hozzánk menni. Így sem rajongott azért az ötletért, hogy egyáltalán ide jöjjön, de anyámnak rá kell tennie még egy lapáttal és minden napját megkeserítenie. Belláék is folyamatosan "szórakoztatják", csak úgy mint engem. Várnom kellett volna még és nem első nap "letámadni". -filóztam magamba. -Nem tehetek róla, hogy szeretem, viszont a jelen állás szerint, nagyon úgy néz ki, hogy rendesen magamra haragítottam, amivel lebombáztam az eddig "felépített várat". -elértem a parkolóhoz. -Hát ennyi... már mindenhol voltam, de sehol sem találtam. -körbe néztem, hátha meglátom valahol.

A parkoló szinte kihaltnak volt mondható, legalábbis mozgolódás területén, mert amúgy tele volt. Csak egy férfi pakolászott a kocsijánál. Elő vettem a telefonom és hívni kezdtem Evyt, nem tudom, hogy ez miért, csak most jutott eszembe. Éppen csak átsiklott a kocsin a tekintetem, de szinte azonnal vissza tértem, mivel elég furcsa látványt pillantottam meg, mikor kinyitotta a hátsó ajtót.

Egy kar csúszott ki belőle és erőtlenül lógott. Először az hittem, hogy csak paranoiás vagyok, ez esetben, sajnos tévedtem. Amit láttam az valós volt. Nem tudtam levenni szemem a történtekről, közben, pedig egyre idegesebben vártam, hogy Evy felvegye a telefont. A férfi kivett egy telefont és felvette, de hangját a fülemnél hallottam.

-Helló Edward.

-Mit csináltál Evyvel? -kérdeztem és elindultam a kocsi felé.

-Nem hagyom, hogy közénk állj. -ült be a kocsiba.

-Milyen közétek? Engedd el!

-Ugyan, miért tenném? Te is tudod, hogy jobb lesz neki nélküled. -elindította az autót. -Nincs igazam? Ha annyira szereted, akkor nem fogod keresni, különben örökre elbúcsúzhatsz tőle.

Kinyomta a telefont. Kihajtott a parkolóból, majd pár perc múlva beleveszett a tömegbe.

Legszívesebben utána mentem volna, de amit mondott vissza tartott.

Valami azt súgta bennem, hogy az ismeretlen férfinek igaza volt és csak azt mondta ki, amit én is tudtam, de nem mertem bevallani magamnak.

Evy & Edward