3. fejezet: Család, barát ide jöjjön... valaki mentsen meg!

A hét folyamán továbbra is én közreműködtem a koncerteken, fellépéseken. Bella és John felváltva győzködtek, hogy adjak még egy esélyt Edwardnek vagy legalább csak beszéljek vele, erről viszont hallani sem akartam, Amikor kettesben maradtunk, mindig kitaláltam valamit, hogy ne kelljen beszélgetnem, ha viszont nem volt ötletem, maradt a süket-néma ősrégi "játék".

Pénteken délelőtt Bellarína eljött hozzánk. Harry és Will nagyon örültek neki, szinte le sem szálltak róla, de barátnőmnek, még így is maradt arra ideje, hogy folytassa számomra, már idegesítővé vált szokását. Este Emily jött vigyázni a srácokra, mi meg mentünk vissza dolgozni. Már nem maradtam ott végig, csak, ameddig muszáj volt, utána irány haza a srácokhoz.

Valaki csengetett az ajtón. Felpattantam a szemem, még félhomály volt. Az ikrek mellettem szuszogtak, mostanában, szinte minden este nálam aludtak, aminek nagyon örültem, imádtam, ha hozzám bújnak. Óvatosan kikecmeregtem, nehogy felébresszem őket, felvettem a köntösöm, majd kócos fejjel és ásítozva mentem kinyitni az ajtót.

-Ki a mennykő csenget ilyen korán? -ásítottam egy nagyot.

Kinyitottam és a szüleim álltak előttem. Levegőt venni sem volt időm, de anyum máris a karjaiba szorított.

-Szia kicsim, annyira örülök neked! -mondta.

-Én is örülök neked, de halkabban, mert a fiúk, még alszanak. -suttogtam elfúló hangon.

-Jaj, bocsi. -tette kezét a szája elé, majd beljebb ment.

-Szia, tündérem. -mosolygott.

-Szia apu. -öleltem meg, majd ő is bement és becsuktam az ajtót.

Csináltam kávét, meg szedtem elő sütit, amin csodálkoztam is, hogy találtam, mivel a srácok, mindig eltüntetik. Anyumnak nem mertem kávét adni, most is eléggé fel volt pörögve, neki narancslevet vittem.

-Hogy-hogy ilyen korán jöttetek? -ültem le.

-Így ért ide a gépünk, meg minél hamarabb szerettünk volna látni titeket. -mondta anyum.

Beszélgettünk és mire Harry és Will felébredtek már én is rendbe szedtem magam. Anya elvitte felöltöztetni őket, apu, pedig segített reggelit csinálni.

-Mi nyomaszt? -vajaztuk a zsemléket.

-Semmi... -válaszoltam.

-Evy, tudod, hogy nekem elmondhatod.

-Semmi apu mondom, hogy minden rendben.

-Látom rajtad, hogy valami aggaszt. -tette a kezét a kezemre.

-Ennyire látszik? -néztem a szemébe.

-Mi a baj? -tette vállamra a kezét.

Nem tudtam tovább magamban tartani.

-Elmondom, de ne akadj ki. Tudod mondtam, hogy jelenleg egy koncerten dolgozom, a Jedwarddel és ennek az együttesnek a tagja Edward. -láttam, hogy felmegy benne az a bizonyos "pumpa", de hála az égnek le is ment.

-És? -ennyit tudott kipréselni összeszorított fogai közül.

Apuval, mindig is jobban meg tudtam osztani az érzéseimet, hozzá valahogy, közelebb álltam lelkileg, anyumat is nagyon szerettem, de ő más volt.

-Nem mondtam el neki, hogy ő Will és Harry apja, sőt nem is tud róluk, valójában nem is beszélünk, de nem kizárt, hogy, még mindig szeretem. -mondtam ki azt, ami már elseje óta nyomasztott.

Nem tudott válaszolni, mert anyu jött be az ikrekkel. Megreggeliztünk, majd, mint minden nagyszülők, nekiálltak elkényeztetni unokáikat. Anyum segített eltakarítani a reggeli romjait, addig apum foglalkozott a srácokkal. Nagyon jól szórakoztunk, amikor ismét megszólalt a csengő. Először egy hosszú, majd két rövid. Nem vártam, már senkit, biztos valamelyik szomszéd. Mikor az ajtóhoz értem, hangok szűrődtek be, valakik veszekedtek, kinyitottam és olyasvalakiket álltak előttem, akikre nem számítottam a legkevésbé sem.

-Evy beszélnünk kell. -lépett közelebb Edward.

-Én mondtam, hogy ne jöjjön ide, nem tőlem tudja a címedet. -hadarta Bella.

-Nekem, meg dunsztom sincsen, hogy mi folyik itt, csak Bellarína rángatott magával, azzal az indokkal, mert szükséges lehet rám. Valaki mondja már el, hogy mi folyik itt? -nézett ránk John kérdően és őszinte tudatlansággal.

-Minden rendben kicsim? -jött oda mellém apu.

Megszorítottam az ajtófélfát, féltem, hogy apa beváltja ígéretét Edward iránt. Amikor róla beszéltem vele több száz kilométer volt köztünk, de azt is egy üvegajtó bánta.

-Jó napot! -köszönt John és Ed.

-Szia Rick! -intett Bella.

-Evy beszélnünk kell. -mondta újra Edward.

Egyre több kérdés gyűlt össze a fejemben.

-Mit akarsz a lányomtól, azok után, amit tettél? -sziszegte apa.

Ez a hangnem nem jelent jót nála. Erősebben szorítottam az ajtót, mert tudtam, hogy apa ki tudná csavarni Ed nyakát és féltettem mindkettőjüket. Apu kicsit forrófejű néha, de, ha megszeret akkor az életénél is jobban félt és mindentől megóv.

-Pont ezt szeretném vele tisztázni. -felelte.

-Nem igaz! Mit csináltok itt ennyi ideig? -jött anyu is.

Már csak pár másodperc, az ikrek is ideállnak mellém, aztán jön a döbbenet ideje, majd a kérdések és a magyarázkodás. Kezeimből kezdett kimenni az erő és lábaim is vészesen kezdtek remegni, mikor hallottam Harry és Will lépteit. Teljesen összekeveredtek a dolgok a fejemben, nem tudtam ki, miért, hogyan és, hogy mi lesz.

-Anyu nem találjuk a legót. -mondták egyszerre és előre furakodtak hozzám.

Edward döbbent arcára néztem, kétségbe estem. Lábaim felmondták a szolgálatot, nem bírtam tovább elsötétedett minden és elájultam.

Mikor kinyitottam a szemem, mindenki engem nézett. A kanapén feküdtem. Apum egy pohár vizet nyújtott nekem, amit félig megittam.

-Hol vannak a fiúk? -kérdeztem anyumat.

-A szobájukban játszanak. -válaszolta.

-Légyszi menjél be hozzájuk. -kértem.

-Bellarína légyszi, majd ha befejeztem mindent, amit szükséges mond, el Johnnak.

-Oké. -nézett rám komoly arccal.

-Edward, úgyis szerettél volna velem beszélni, akkor most mindent elmesélünk egymásnak. -álltam fel és intettem neki, hogy kövessen.

Nem akartam parancsolgató lenni, de szerettem volna négyszemközt beszélni Eddel.

-De... -fogta meg apa a kezem.

-Nyugi, nem lesz gond. -néztem a szemébe. -Felnőttek vagyunk, meg tudjuk egymással beszélni.

Elengedett, majd kimentem Eddel a hátsó kertbe, aminek a végét a tenger szegélyezett. Mikor a partra értem megálltam. Hajamat lágyan fújta a meleg szellő. Arcomon éreztem az apró vízcseppeket, amit a hullámzó tenger hozott. Megfordultam és egyenesen Edward szemébe néztem.

-Három éve, akkor karácsony előtt, darabokra törted a szívem...

Evy

2. fejezet: Hát te, hogy kerülsz ide?

Hát akkor itt a második fejezet :D Remélem ez is tetszeni fog :) Egy kicsit előbb hozom, mert dolgom lesz, de a 3. bónusz rész a kommentektől fog függni, hogy mikor hozom!!! Eredetileg 10 óra körül, de minden megjegyzés -10 perc :)

Jó olvasást!!! Remélem tetszeni fog!!!

Leparkoltam a csarnok mögött és a hátsó bejárat felé vettem az irányt. Felmutattam a kártyám, hogy beengedjenek. Mikor beértem a hátsó folyosóra, megkérdeztem, hogy merre kell mennem. Hamar oda találtam az utasítások alapján. Villanyt kapcsoltam, majd kipakoltam a cuccaimat. A folyosóról hoztam be két széket és vártam. Kicsit elgondolkoztam, amikor megszólalt a telefonom. Anyum hívott.

-Szia anyu. -vettem fel.

-Szia drágám, nem zavarlak?

-Nem még várok, hogy megérkezzenek a sztár alanyok.

-Akkor jó, azért hívtalak, hogy, hogy vagytok?

-Megvagyok és a gyerekek is jól vannak. Jó a munka, az idő is. Most Emily vigyáz Harryre és Willre. És ti, hogy vagytok?

-Mi is jól vagyunk. Azon gondolkoztunk, hogy mivel, már régen láttunk titeket, tartanánk egy család látogatást, persze, csak, ha nem vagy túl elfoglalt.

-Rátok anyu mindig van időm. És mikor jönnétek? -kérdeztem lelkesen.

-Most két hétig egyikőnk sem dolgozik, úgyhogy, szerintem most szombaton, ha jó és akkor tovább maradnánk.

-Jaj, de örülök neki, olyan régen láttalak már titeket és a srácok is nagyon örülni fognak nektek, akkor szombaton találkozunk.

-Puszi csillagom.

-Puszi anyu.

Visszatettem táskámba a telefonom. Nagyon örültem, hogy szombaton jönnek a szüleim, olyan régen láttuk már egymást. Kotorásztam még egy darabig, majd valaki kinyitotta az ajtót.

-Evy? -hallottam az ismerős hangot.

Kezem a táskámban volt, amit éppen fogtam beleejtettem. Egy pillanatra megfagytam, majd felnéztem. John állt az ajtóban.

-Hát te? Hogy vagy, mit keresel itt, olyan régen láttalak? -jött felém, majd megölelt.

-Jól vagyok, köszi és dolgozom. -böktem a tükör előtti cuccokra. -De ezt én is kérdezhetném. Te, hogy vagy és a többiek? -kérdeztem mosolyogva, már, annyira hiányzott az ölelése és a hangja.

Válaszolni akart, de az ajtóban feltűnt az akiről, az elmúlt pár másodpercben teljesen megfeledkeztem, pedig gondolhattam volna, ha John itt van, akkor Edward is, nem csak Bella.

-John te kivel be... -állt meg az ajtóban, amikor észrevett, majd őszinte döbbenet ült ki az arcára.

-Ed ne álljál már meg az ajtóban, nem fog megdobálni a fodrász. -mondta viccesen Bella és tolta befelé Edet a szobába. -Hallod, ne tolasd, már... magad. -nézett rám Bella. -Oké vissza szívom, nem vagyok benne biztos Ed, hogy nem fognak megdobálni. -nézett rám, majd kapcsolt és azon kaptam magam, hogy nem kapok levegőt az ölelésétől.

-Jó, jó elég lesz Bellarína, én is örülök neked, de kinyomod belőlem a szuszt. -mondtam lefúló hangon.

Elengedett. Edward továbbra is csak nézett rám, de nem tudott megszólalni. Csak néztünk egymás szemébe és szinte megszűnt a külvilág. Hallottam Bella hangját, hogy Johnt kirángatja a szobából, azzal az indokkal, hogy ki kéne próbálnia a mikrofonokat. Egy ideig akadékoskodott, de beadta a derekát. Ketten maradtunk a szobában. Farkasszemet néztünk egymással.

-Gyere megcsinálom a hajad, meg a sminket. -tettem a székre a kezem.

Szótlanul ült le. Elkezdtem a haját csinálni, először megmostam a haját, majd ecsetesre szárítottam, mikor készen lettem, leültem vele szembe és nekiálltam a sminkelésnek, csak éppen egy kicsit, amit a fellépés megkövetelt. Nagyon furcsa volt, újra megérinteni és ilyen közel lenni hozzá.

-Hogy vagy? Miért nem mondtad meg, hogy itt laksz? -nem válaszoltam, még csak a szemébe sem néztem. -Sajnálom ezt az egészet, de meg kell hallgatnod, nem az történt, amit te gondolsz. Nem csaltalak meg.

-Nekem ne akard azt magyarázni, amit a saját szememmel láttam. -néztem gyönyörű zöld szemeibe.

-Nem csaltalak meg, esküszöm, még mielőtt bármi is történt volna, megállítottam Stellát. Nem voltam magamnál, valamit tett az innivalómba. Kérlek, higgyél nekem. -tette arcomra a kezét és meg akart csókolni.

-Mit csinálsz?! -löktem el magamtól. -Ne esküdözzél nekem. Láttam, amit láttam most pedig szólj Johnnak, hogy jöhet. -álltam fel és hátat fordítottam neki.

Johnnal is elkészültem, majd elkezdődött a koncert. Bellával a színfalak mögött maradtunk és beszélgettünk.

-Beszéltetek? -kérdezte Bella.

-Csak röviden, de az is elég volt. -mondtam, még mindig mérgesen.

-Ne legyél már ilyen, miért nem akarsz vele beszélni?

-Mert, már ezzel a találkozással is sikerül felszakítani a régi sebeket, még nem és kész. Sikerült új életet kezdenem, már amennyire lehet, de semmit sem érzek iránta.

-Ezt te sem hiszed el ugye? -nézett rám.

-De igen is elhiszem, mert ez az igazság.

-Evy látom rajtad, ahogyan rá nézel, ismerlek már ennyire. Csak egy esélyt adj neki és magadnak is.

Bellarína azt mondta ki, amit nem, hogy neki, de magamnak sem merek bevallani, még mindig szeretem Edwardöt.

-Nem, meg különben is nem is tud arról, hogy van két fia, tudod rájuk is kell vigyáznom, nem szédeleghetek minden felé csak úgy. Anyumék hétvégén jönnek, úgyhogy, most kisebb gondom is nagyobb ennél.

-És mikor fogod elmondani neki, hogy van két fia? Most itt lenne az alkalom, hogy megismerjék egymást.

-De ez nem olyan egyszerű, érted Bellarína. Szerinted nem lenne kiakadva, hogy van két három éves gyereke, akiknek eddig a létezéséről sem tudott?

-Jó legyen, ahogyan akarod, de tudd meg, hogy ebben nem értek veled egyet. Váltsunk témát. Valamikor meglátogatnálak titeket, már régen láttam a srácokat.

-Jó, de se John se Edward nem jön. Ugye? -néztem rá.

-Nem csak én és senki más. Eskü. -tette a szívére a kezét.

-Jaj ne kezd te is. Aki még egyszer esküdözik nekem, hozzá vágom a hajszárítót.

Bella nagyon jót nevetett ezen, én pedig azon, hogy ő nevet.

Vége lett a koncertnek. Elköszöntem mindenkitől, Bellarínával, még a koncert alatt megbeszéltük, hogy pénteken jöjjön át.

Késő volt már, mikor haza értem Harry és Will már aludtak. Megköszöntem Emilynek, hogy vigyázott rájuk, majd elment. Bementem a srácok szobájába. Édesen szuszuogtak. Harry lerúgta magáról a takarót. Betakartam és mindegyikük homlokára adtam egy puszit. Átmentem a saját szobámba és felvettem a pizsim. Lefeküdtem az ágyamba és kinéztem az ablakon.

-Miért nem hagyod, hogy boldogan éljek Ed nélkül?  -suttogtam a Holdat nézve.

Sohasem tudtam elfelejteni Edwardöt, mivel Harry és Will, szinte ugyan olyanok, mint ő, de William, még viselkedésre is. Gondolkodtam, egyideig, majd elaludtam. Hajnalban, az ikrek átjöttek mellé. Furcsa, hogy mindig akkor jöttek át hozzám aludni, amikor a legnagyobb szükségem volt arra, hogy valaki legyen mellettem. Befészkelték magukat mellém a takaró alá. Ilyenkor, mindig eszembe jutott, hogy sohasem leszek egyedül és persze, hogy jó döntés volt a franciaágy.

Evy

1. fejezet: Szilveszter

Három év telt el azóta, hogy eljöttem Dublinból. Jelenleg Floridában, Jacksonville-ben élek két gyönyörű kisfiammal Harry Patrick és William Edward Grimes-sal. Szilveszter van, lassan itt az éjfél. A srácokat, már korábban lefektettem aludni, most édesen szuszognak a szobájukban. Kinéztem az ablakon és azon gondolkodtam, hogy mi minden történt az elmúlt években. Született két fiam, akiket mindenkinél jobban szeretek, van egy alkalmi állásom, sok barátom, boldog életem, bár nagyon hiányzik Bellarína és John, de Edward... Jobb nekünk nélküle, igaz már nem haragszom rá annyira, de nem akarok vele újra találkozni. Fénycsík szántotta át az eget, majd eldurrant az első tűzijáték, aztán sorban a többi. Az égen milliónyi fényes csillagként színezve az éjszakát. Az ablak párkánya, ahol ültem, amolyan olvasó padnak volt kialakítva.

-Anyu mi ez a durrogás? -motyogta álmosan Will.

-Gyere, nem félj csak tűzijáték. -mentem oda hozzá, az ölembe vettem és visszaültünk az ablak mellé. -Látod mennyi színes csillag? -mutattam az ég felé.

Harry húzogatta meg a pizsim felsőm szegélyét.

-Te is felébredtél? -mosolyogtam rá. -Gyere te is szeretnéd nézni a színes csillagokat?

-Öhm... -bólintott álmosan.

Felemeltem Will mellé. Arcukat az ablaknak nyomták, úgy nézték ámulva az újévi tűzijátékot, bár egy-egy nagyobbnál, kicsit megijedtek, de nagyon élvezték.

-Anyu, anyu te is láttad? Milyen színesek! Milyen magasra ment! -kiabálták, egymás szavába vágva.

A tűzijátékozás hamarosan abba maradt.

-És tudjátok, hogy ilyenkor lehet kívánni és valóra válik? -ültek az ölemben.

-Bármit lehet kívánni? -csillant fel Harry szeme.

-Akármit? -kérdezte Will.

-Amit csak szeretnétek. -válaszoltam.

-Megvan! -mondták egyszerre pár perc másodperc múlva.

-Most viszont gyertek, irány vissza, aludni. -álltam fel és fogtam meg a kezüket.

Betakartam őket és adtam egy-egy puszit az arcukra. Kimentem a szobából, majd én is elmentem aludni.

Reggel nyolckor keltem. Kimentem a konyhába, hogy mire a fiúk felébrednek, már készen legyen a reggeli. Épp az utolsó szendvicset csináltam, amikor felébredtek. Megreggeliztünk, felöltöztettem a srácokat és elmentünk a partra. Minden az átlagos dolgok szerint ment. Ebéd után lefektettem a srácokat déli pihenőre és én is lefeküdtem egy kicsit. Sokáig fent voltam és úgy ahogy Will és Harry én is elfáradtam. A telefonom ébresztett. Kara volt a főnököm. Harry és Will miatt vállaltam csak alkalmi munkát. Általában divatbemutatókra, gálákra, felvonulásokra, különböző rendezvényekre és néha egy-egy koncertre, vagy filmforgatásra való ruhatervezés, fotózás és sminkelésre szoktak felkérni.

-Igen? -vettem fel álmos hangon.

-Szia, be tudnál ugrani ötre, Ingrid helyére? Megbetegedett.

-Persze. Hová kell mennem és miket vigyek? -próbáltam minél gyorsabban magamhoz térni.

-Rendben. A Főnix csarnokba és mindent. Fényképezőt is nyugodtan, mert a koncert alatt is maradnod kell. -mondta.

-Oké és kik koncerteznek? -kérdeztem.

-Húú, nem tudom, Ingridnél vannak a lapok, csak azt mondta meg, hogy hol lesz és, hogy miket kell vinni. -gondolkodott.

-Jó nem fontos, majd... -néztem rá a fali órára. -Két óra múlva úgyis megtudom.

-Akkor mindent tudsz. Szia.

-Szia. -tettem le.

Kikerestem Emily telefonszámát és már tárcsáztam is. Emyvel még a fotós tanfolyamon ismerkedtem meg és, azóta is nagyon jóban vagyunk.

-Szia Evy. -vette fel.

-Szia Emy. Ráérsz négytől egészen estig? -kérdeztem.

-Nem terveztem semmit, úgyhogy szabad vagyok. Miért?

-A srácokra kéne vigyázni. Kara hívott, hogy be kéne ugranom.

-Tudod, hogy mindig szívesen vigyázok Harryre és Willre. Akkor négyre ott vagyok.

-Oké köszi. Szia.

-Szia.

Elkezdtem készülődni, össze szedtem a cuccaimat és átöltöztem. Harry és Will is felkeltek. Felöltöztettem, majd meguzsonnáztattam őket. Emy pontosan érkezett. A srácok imádják őt, pont úgy, mint Bellarínát vagy anyumékat. Adtam egy-egy puszit az arcukra és ők is nekem. Kocsiba szálltam, majd elindultam a csarnok felé.

*Edward szemszöge*

Becsekkoltunk a párizsi reptéren. Bella, John és én. Leadtuk a csomagokat és fáradtan szálltunk be a repülőbe, kerestük a helyeinket.

-Akkor irány Florida. -mondta Bella.

-Öhömm... -reagáltam csukott szemmel.

-Legalább lesz pár óránk aludni, mielőtt elkezdődik a koncert. -állapította meg John.

-De azért én nagyon élveztem a szilveszteri bulit. -motyogta álmosan Bella.

-Mi is... -sóhajtottam.

Hamarosan felszálltunk. Mind a hárman elaludtunk. Jó ideje már, hogy csak két-három órákat alszunk. Koncertek, egymás hegyén, hátán. Szeretjük ezt csinálni, de egy idő után leszívja az energiánkat. Bella, már két éve a menedzserünk, akárcsak mi, ő is rengeteget utazik, nem csak velünk, de egyedül is. Jó látni Johnt és Bellarínát, hogy boldogok. Nagyon hiányzik Evy, bárhogyan is próbáltam megkeresni, vagy kérdezősködni, senki sem tudott róla semmit. Sajnáltam, amit történt, de főleg azt, hogy annak, ami történt én is csak áldozata vagyok és következményeinek elszenvedője. Stella mind kettőnk életét a porba taposta. Remélem, hogy Evy jól van és boldog, nem érdekel, ha van új barátja, esetleg férje vagy családja, csak szeretném, vele még egyszer találkozni és tisztázni ezt az egészet, de ha nincsen senkije, akkor küzdeni fogok érte. Róla álmodtam, de, mint minden álom, ez is akkor ért véget, amikor elhinnéd, hogy valóság. Leszállt a gépünk Jacksonvilleben, ami Florida legnagyobb városa és ahol két hetet fogunk tölteni. A reptéren már vártak ránk. Rengeteg rajongó és egy taxi. Szokásunkhoz híven, akinek csak tudtunk adtunk autogramot, csináltunk közös képeket és, persze az ölelések sem maradhattak el. Taxiba szálltunk és elindultunk a koncert helyszíne felé.

Megérkeztünk a csarnokba. Egyből megcéloztuk a backstaget, ahol, hála az égnek találtunk pár kanapét.

-Még van három óránk a  kezdésig. -mondta Bella.

-Oké, akkor még két óra szunya belefér. -válaszolta John és már aludt is.

-Egyet értek. -mondtam és én is elhelyezkedtem.

-Hát jó legyen, de két óra múlva kelünk... -ásított Bellarína, majd John mellkasára  hajtotta fejét és elaludt.

Pontosan két óra múlva ébresztett minket Bella.

-Akkor készülődjünk. -dörzsöltem meg a szemem.

Elindultunk, hogy felvegyük a fellépő ruhát és megcsinálják a hajunk, plusz az alap sminket, amit sohasem értettem, de ha muszáj, akkor muszáj.

Evy

A remény örökké él

A harmadik rész legfontosabb szereplői:

Evy három éves kisfiai Harry Patrick és William Edward Grimes. Szőke hajúak és szürkészöld szeműek. Külsőre szinte teljesen hasonlóak, de belsőre Harry inkább édesanyjára, míg Will inkább édesapjára hasonlít. Angyali gyerekek, de néha, mintha kis ördögök bújnának beléjük.

Harry Patrick és William Edward

Evanna huszonegy évesen Floridában él gyerekeivel. Három éve jött el Dublinból, miután kapcsolata zátonyra futott. Új életet akart kezdeni, ami részben sikerült is neki, de nem tudja elfelejteni és kitörölni az Edwarddel töltött időt. Maga sem tudja valójában, mit érez iránta, haragot, ellenszenvet, szeretetet vagy még a történtek után is szerelmet.

Evy

Edward tovább folytatja énekes pályáját ikertestvérével. Evyről semmit sem hallott az elmúlt három évben. Stellára nagyon kiakadt, amikor ráeszmélt mi történt. Az idő múlásával, egyre kilátástalanabbnak tűnik, hogy újra találkoznak. Nem érdekli, ha már Evanna tovább lépett és más barátja van, de akkor is tisztázni akarja ezt az egészet, de ha nincsen senkije, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy visszahódítsa szerelmét.

Ed

Bellarínának van talán a legnehezebb dolga mindegyikük közül. Ő Johnnal és Edwarddel maradt, de Evannával is tartja a kapcsolatot és meg is szokta látogatni, viszont ezt senkinek sem szabad megtudnia. Másfél éve a Jedward menedzsere lett. Johnnal nagyon boldogok és próbálnak segíteni barátaiknak, majd kiderül mennyire sikerül.

Bellarína

John próbál testvérének segíteni, amiben csak tud. Bellával nagyon jól megvannak és már tervezi, hogy a közeljövőben megkéri a lány kezét. Amióta Bellarína a menedzserük lett sokkal több időt tudnak együtt tölteni, még az utazások sem okoznak gondot, mivel mindenhová együtt mennek. Pontosabban, majdnem minden hová. Johnak egy ideje feltűnt, hogy Bellarína időnként elutazik és mindig egyedül megy, erre a magyarázat mindig az, hogy családi ügy vagy munka, de a lényeg, hogy mindig van valami. Nem akar rákérdezni, de már egy ideje foglalkoztatja a kérdés, hogy hová utazik Bella.

John

Emily Evy barátnője, akit Jaksonvilleben ismert meg, még a fotós tanfolyamon. Azóta gyakran mennek együtt ide oda és nagyon jóban vannak. Imádja Harryt és Willt, ha Evy nem ér rá, szívesen vigyáz rájuk. Sohasem kérdezte, ki a gyerekek apja és miért nem él velük. Pontosabban egyszer rákérdezett, de barátnője sírva fakadt és nem mondta el, ez már jó pár éve lehetett, akkor a srácok még nem voltak egy évesek sem. Egyszer Willt is megkérdezte, de azt mondta, hogy nem tudja, mert a mamája nem szokott róla mesélni.

Emy

Eleonóra Evy édesanyja. Magyar születésű. Húsz évesen ismerkedett meg férjével Patrickkel, majd két év múlva összeházasodtak és megszületett kislányuk Evy. Mikor megtudták, hogy Evanna Floridába költözött és mi történt, azonnal oda utaztak. Rossz volt látnia, hogy lánya szinte szenved a kudarcba fulladt kapcsolata. Eli sokat segít lányának és két kis unokájának, amikor csak tudják meglátogatják őket és reméli, hogy lánya talál valakit maga mellé, aki ugyan úgy szereti őt és a srácokat, mint ahogyan Evy tud szeretni és újra megtalálja a boldogságot.

Eli

Patrick Evy édesapja. Londonban született és ott is élt szüleivel. Egy üzleti út során ismerte meg Eleonórát és szinte azonnal beleszeretett. Két év múlva feleségül vette, majd megszületett kislányuk, akit imád és a saját életénél is jobban félt. Mikor Eví elmesélte , hogy mi történt és, hogy lánya gyermekeinek az apja Edward Grimes, azonnal Írországba akart repülni, hogy kitekerje Ed nyakát, de se felesége, se lánya nem engedte. Nagyon örült, mikor megszületett két fiú unokája. Lányát szeretné teljesen boldognak látni, egy olyan férfi mellett, aki tiszta szívből szereti Evyt.

Rick

Az első fejezetet szilveszterkor hozom és újév alkalmából dupla résszel érkezem!

Evy

13. fejezet: Itt a vége...

Hát akkor elérkezett a 2. rész utolsó fejezete. A 3. részt szilveszter körül 

hozom. Jó olvasást, Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet minden olvasónak!

Már csak egy hét karácsonyig. Havazott. Lassan sétáltam hazafelé a karácsonyi tömegben, ugyanis, ahogy közeledett az ünnep, egyre többen lettek az utcákon. Éttermek és bódék sora mellett mentem el. Kicsit fájó szívvel, mert úgy volt, hogy ma étterembe megyünk, de Ed lemondta, tárgyalás miatt, mostanában a sok munka miatt gyakran mentek külön Johnnal. Minden felől isteni illatok szálltak. Az illatokat tízszer jobban éreztem, mint eddig. Hideg volt. Megálltam az egyik bódénál, hogy vegyek egy meleg teát.

-Szép estét. –köszöntem.

-Szép jó estét. Mit adhatok? –mosolygott az árus.

-Egy forró teát.

Elő akartam venni a pénztárcám, de leejtettem a hóba. Lehajoltam, hogy felvegyem, mikor álltam volna fel egy ismerős arcot láttam az egyik étterem ablakánál. Edward volt és még valaki. Kifizettem a teát, majd tovább sétáltam, hogy lássam, kivel van. Látszólag elég jól elvoltak, nevettek beszélgettek. Stella volt az. Nem akartam nyomozni, mert semmi értelme sincsen, csak felbosszantom magam.

Hazaértem. Leültem a kanapéra és elhatároztam, hogy megvárom Edwardöt. Bella és John még nem voltak itthon. Betakaróztam és kapcsolgatni kezdtem a tévét, de csak azon jártak a gondolataim, amit az étteremben láttam. Két óra múlva haza is jött.

-Szia. –köszöntem. –milyen volt a tárgyalás? –kérdeztem.

-Nem valami jó… -ült le mellém.

-Pedig elég jól szórakoztatok Stellával. –mondtam durcásan.

-Ja, hát mondjuk úgy, hogy megvoltunk, de várjunk csak, te honnan tudod, hogy Stella volt 

csak ott? Csak nem nyomoztál utánam?

-Nem csak sétáltam… Nem is tudtam, hogy Stellával szoktál tárgyalni.

-Dehogy is nem jött el az, akivel lett volna a tárgyalás.

-Hogyne nekem meg tollas a hátam ugye? Na jó éjt én mentem aludni. –azzal felálltam, 

bementem a szobámba és magamra csaptam az ajtót.

-Evy mi a baj? Kérlek, beszéljük meg. –nyitott be.

-Hagyj békén! -vágtam, felé egy párnát.

Becsukta, majd elment. A terhesség miatt sokkal érzékenyebb voltam. Nem akartam kiverni a balhét. Sírni kezdtem. Másnap mikor felkeltem, ugyanaz a ruhám volt rajtam, mint tegnap. Elmentem lezuhanyozni, majd felvettem egy másik ruhát és kimentem a konyhába.

-Jó reggelt. –Bella és John volt csak ott.

-Szia. Hogy aludtál? –kérdezte Bella.

-Nem valami jól. –ültem le melléjük.

-Ed? –kérdeztem.

-Már egy órája elment. –mondta John.

-Oh oké…

-Baj van? –nézett rám.

-Nem nincsen… Jól vagyok.

-Akkor jó.

-Én is megyek, kiszellőztetem a fejem, majd bent találkozunk. –mondtam és már vettem is 

a cipőm.

-Nem reggelizel? –kérdezte Bella.

-Köszi, de nincsen étvágyam. –húztam fel a cipzárt. –Sziasztok.

Elsétáltam a parkba, városba és csak mentem. Pár óra múlva írtam Bellának, hogy nem 

megyek be és hogy ne aggódjon. Hazamentem, nem tudtam mit kezdeni magammal. 

Nekiálltam becsomagolni a karácsonyra vett ajándékokat. Éppen végeztem, amikor kaptam egy üzenetet. Stella küldte, hogy menjek be, mert szeretne velem beszélni, de nem telefon téma. Összepakoltam és bementem. Felmentem Stell irodájába. Kopogtattam, de senki sem válaszolt ezért benyitottam.

-Szi… -nem tudtam tovább mondani, elakadt a szavam a látványtól, ami elém tárult.

Stella és Edward szenvedélyesen csókolóztak. Stell éppen Ed ingjét kezdte kigombolni. Nem bírtam tovább nézni. Becsuktam az ajtót. Torkomat mardosta a sírás, könnyeim folyni kezdtek. Egészen hazáig futottam. Majd beértem a lakásba és nem bírtam tovább. 

Hátamat az ajtónak vetettem és összeroskadtam. Zokogtam, bele gondolni sem mertem, hogy mi történhet Stella az a kétszínű hárpia irodájában. Felálltam és bementem a szobámba. Mindegy, hogy hová megyek, csak el innen. Elővettem a bőröndöm, elkezdtem beledobálni a ruháim és mindent, ami a kezembe került. Majd teljesen üres volt a szekrény és én is kezdtem megnyugodni, de könnyeim még mindig folytak, már csak egy közepes méretű doboz volt benne. Leültem az ágyra, az ölembe vettem és úgy nyitottam ki. Ezt a dobozkát, még mamámtól kaptam a halála előtt. Azt mondta, csak akkor nyissam ki, ha nem látok kiutat az életből. Most pont így éreztem. Ed megcsalt, de az ő gyermekét hordom a szívem alatt, erről viszont nem tud. A ládikában egy könyv és egy levél volt. Először a könyvet néztem meg, mert az volt felül. Mikor kinyitottam egy lap esett ki belőle. Olvasni kezdtem.

Drága kis Evym!

Ha ezt a levelet olvasod, akkor sajnálom, hogy rosszul alakul az életed. Viszont én szeretnék neked adni valamit, ami segít a tovább lépésben. Anyud és apud sem tud erről, csak neked készült, egyszer, mikor kicsi voltál elvittelek oda. Floridában, még évekkel ezelőtt építtettem egy házat. A tizennyolcadik szülinapodra szántam, de nem értem már meg. Ez az összes szülinapodra, amit nem tudtam veled tölteni és megajándékozni. A dobozban találsz még egy borítékot is abban mindent megtalálsz.

Puszil: Raven nagyid

Megdöbbenve olvastam a levelet egy ház Floridában. Nekem a nagyimtól. Kezembe vettem a borítékot és kinyitottam. A tartalma még megdöbbentőbb volt. Egy repülőjegy Floridába, bankkártya, amin egy cetli volt ezzel a felirattal: a tartalék pénzem, amit neked szántam. Volt pár kép is a házról. Szép egyszintes tengerparti, nagy kerttel. Papírt és ceruzát vettem elő. Írtam egy levelet Edwardnek, amit az asztalra tettem. Összepakoltam a maradék cuccom és elindultam. Taxit fogtam és kimentem a reptérre. Ha Edre gondoltam könnyeim újra folyni kezdtek. Megnéztem mikor indul Floridába az első repülő. Volt még negyed órám. Elmentem a mosdóba, hogy egy kicsit rendbe hozzam magam, majd felhívtam Bellát. Nem vette fel, ezért, csak üzenetet hagytam neki.

-Szia Bella. A repülő téren vagyok. Öt perc múlva indul a gépem, azt, hogy hová, majd megtudod. Légy szíves, ne szólj erről az üzenetről Edwardnek, se arról, hogy terhes vagyok. Egy ideig nem fogunk találkozni, de ígérem, hogy jelentkezek. A többit, majd úgyis megtudod. Hagytam egy levelet Edwardnek a nappaliban lévő asztalon. Még beszélünk, ne aggódj. Az ajándékokat a szobámban hagytam. Boldog karácsonyt. –letettem a telefont és elindultam, hogy leadjam a bőröndöm.

Beszálltam a repülőbe. Ablak mellett ültem. Felszálltunk, ahogyan láttam eltűnni Dublint, a szívem, majd megszakadt. Újra sírva fakadtam. Csak néztem a felhőket és folytak a könnyeim. Visszagondoltam azokra a percekre, mikor boldog voltam, majd egyik napról a másikra összeomlott, mint holmi kártyavár. Szerettük egymást és várandós vagyok. Pár hónap múlva gyermekem fog születni. Letöröltem könnyeim.

-Erős maradok és csak a kisbabámnak fogok élni. –kezemet a hasamra tettem.

Pár óra múlva leszálltunk. Taxit fogtam és a levélben leírt címre mentem. A ház ugyan olyan volt, mint a képen. Bementem és mintha visszacseppentem volna az álmomba. A bútorok a fal a szobák minden ugyan olyan volt. Csak a gyerekszoba nem voltak berendezve.

Nem volt erőm kipakolni. Lefeküdtem az ágyra és szinte azonnal elaludtam. 

Az ünnepeket egyedül töltöttem, ezt az időt arra használtam, hogy a gyerekszobát elkezdtem berendezni. Január közepén felvettem a kapcsolatot Bellával, aki nagyon örült nekem és többször is meglátogatott szerencsére nem szólt rólam se Ednek se Johnnak. Hónap végére kiderült, hogy ikreket várok, két kisfiút. A gyerekszobát együtt fejeztük be, mikor hét hónapos terhes voltam. 

Evy

12. fejezet: Álomból jövő

Ismerős a hely, gyerekkorom jut eszemben. Valami azonban mégis megváltozott. Elindulok körbenézni. Előszobából a nappaliba toppanok. Fakózöld fal, krémszínű kanapé, fa bútorok. Szép világos szoba. Előre nézek. Balra a konyha, tört fehér berendezésekkel, bárpulttal elválasztva a nappalitól. Étkezőtől kicsit jobbra egy folyosó. kíváncsiságtól hajtva elindultam. Mind két oldalamon szobák nyíltak. Jobbra kettő, balra kettő és egy egyenesen. Benyitottam az első szoba. Egy háló szép égszínkék színű, világos helység. Becsukom az ajtót és tovább indultam. A mellette lévő szobámba megyek. Fürdő. Átmegyek a következő szobába. Dolgozó szoba. Könyvek, ugyan az a típusú bútor, mint a nappaliba, könyven és egyéb szükséges dolgok. Átmegyek a szembe lévő szobába. Hangok szűrődnek ki. Gyerekek és egy szintén ismerős férfihang. Benyitok a szobába. Ez a szoba nagyobb a többinél. Ugyan az a barna szín, mint a másik hálóban, csak itt a falat mesefigurák képei és különböző színes figurák borítják. Fa bútorok, mint máshol. Három kiságy, kettő egymás mellett egy, pedig kicsit odébb, de nem elkülönítve a többitől. Rengeteg játék mindenütt. Nekem háttal három gyerek két fiú és egy kislány ül, szembe velem, pedig Edward, csak idősebb, de nem sokkal. Rám néz és elmosolyodik, majd a gyerekekhez fordul.

-Meg jött anyu. Adjatok neki egy puszit. –mondja.

-Anyu… -suttogom.

Szaladnak felém. Leguggolok és átölelnek, mindegyikőjük egy-egy puszit nyom az arcomra. Felébredtem. Szörnyű rosszullét kerülgetett. Elindultam a mosdóba, még épp időben értem oda.

Leültem a nappaliba és gondolkodtam. A gyerekek arcát nem láttam, de még mindig ott csengett fülemben az anyu szó. Hajnali kettő óra. Felálltam és visszamentem a szobába. Ed nem vette észre, hogy elmentem mellőle, békésen aludt. Visszabújtam az ágyban.

-Hol voltál? –hallottam álmos hangját.

-Felébredtem és kimentem egy kicsit gondolkodni. –fordultam felé.

-Baj van? –motyogta csukott szemmel.

-Semmi aludjunk. –mosolyodtam el, majd adtam egy puszit ajkaira.

Szintén elmosolyodott. Visszafordultam és becsuktam a szemem. Karok fonták át a derekam.

-Mit csinálsz? –kérdeztem kuncogva.

-Túl messze vagy. –motyogta a fülembe, miután teljesen magához húzott.

Reggel korán felébredtem. Edwardöt is felkeltettem, hogy menjen át a saját szobájába. Hát mit mondjak, úgy kellett kitolnom az ajtón.

-Tuti meghallották, amit mi műveltünk. –csuktam be az ajtót.

Mind a négyen együtt mentünk.

Most egész jó volt a helyzet a Bellával közös irodánkban, csak két kupac papír volt az asztalom. Ezek többnyire koncertfellépések, forgatások, fotósorozatok és egyéb szerződések.

-Olyan kialvatlan vagy. –néztem Bellára, aki lassan pakolgatta a lapokat.

-Nem csak korán keltem és nem tudtam vissza aludni. –tette le fejét az asztalra.

-Miért mikor keltél? –rendszereztem a lapokat.

-Olyan 5 óra felé… -motyogta.

-Miért ébredtél fel olyan korán?

-Még te kérdezed? –támasztotta meg a fejét.

-Most miért? –néztem rá.

-Hát nem is tudom, kik randalíroznak hajnalban… -mosolygott rám ravaszul.

-Bocsi… -néztem rá.

-Csak akkor bocsájtok meg, ha végre kitálalsz.

Sóhajtottam és mivel már nem igazán volt értelme titkolózni elmondtam.

-És ma azon szórakoztam hajnalban, hogy nem akart kimenni a szobámból. –fejeztem be, de miközben meséltem eszembe jutott az egyik novemberi alkalom. –Az két hónapja volt és… -gondolkoztam hangosan.

-Mi a gond? –nézett rám.

-Délután még van egy kis elrendezni való dolgom, később megyek haza. Amit pedig mondtam azt nem

mondod el senkinek. Rendben?

-Oké. –vigyorgott még mindig.

Vége lett a munkaidőnek. A srácok, mindig tovább vannak bent, mint mi, főleg most, hogy karácsony után koncert körútra mennek és ez már csak két hét. Egész nap az álmom foglalkoztatott és a vele összeköthető rosszul létek.

-Szia akkor, majd otthon találkozunk. –mondtam.

-Szia.

Elindultam a főutcán egészen az első boltig. Megvettem, amit akartam és haza mentem.
Becsuktam az ajtót. Levettem a kabátom és a csizmámat. Kezembe vettem a zacskót, amit vettem.

-Hali. –köszönt Bella. –Gyors voltál.

-Szia. –mentem be a nappaliba.

Bellarína a kanapén feküdt és tévét nézett.

-És mit vettél? –kérdezte.

Leülte a szembe lévő kanapéra, ölemben a zacskóval. Sóhajtottam.

-Terhességi tesztet. –mondtam.

-Mit? Minek? –ült fel a kanapén.

-Körülbelül másfél hónapja késik, és egyre gyakrabban vannak reggeli rosszul léteim.

-És akkor ez már biztos. –mosolyodott el.

-Vársz percet és megtudjuk. –mosolyogtam én is.

Elvégeztem a tesztet, majd visszamentem a napaliba Bellához.

-Na? –ült le mellém teljes izgalommal.

-Még kell pár perc.

-És, ha pozitív lesz, akkor, hogyan tovább? –ezzel azt a kérdést mondta ki Bella, ami már
bennem is már megfogalmazódott.

-Nem tudom… Ezen már én is gondolkodtam, de talán még csak most fogom fel, hogy mi lesz, ha… Elvetetni biztosan nem fogom, de ebbe nem egyedül fogok dönteni. Na most már talán… -emeltem fel remegő kézzel a tesztet.

Ránéztem, majd Bellára néztem. Szemem könnybe lábadt a boldogságtól.

-Bellarína terhes vagyok. Kilenc hónap múlva anya leszek. –amilyen szorosan tudtam átöleltem.

-És szerinted kisfiú lesz vagy kislány? –kérdezte.

-Nem tudom, majd kiderül.

-Tényleg –tolt el magától. –mikor mondod el Ednek és anyudéknak?

-Karácsonykor. Az már csak pár hét. Így egy ajándék letudva. –mosolyogtam. –De addig
titok. Oké?

-Lakat a számon. –mondta, majd úgy tett, mintha egy cipzárt húzna be a száján.

Kulcscsörgést hallottunk.

-Pszt. –gyorsan felkaptam a tesztet és betettem a zsebembe.

John lépett be.

-Szia! –köszöntünk egyszerre.

-Valami gond van? –nézett ránk.

-Nincs, miért? –ismét egyszerre.

-Olyan furák vagytok…

-Hol van Ed? –kérdeztem.

-Nem tudom. Még el kellett mennie valahová, aztán nem jött vissza, úgyhogy gondoltam, nem várok rá tovább, csak hazatalál.

A következő napokban egyre gyakrabban fordult elő, hogy Edward későn ért haza. Nem zavart, jól megvoltam egy rakat filmet néztem. A terhesség előre haladtával egyre fáradékonyabb lettem. Sokszor fordult elő, hogy a kanapén aludtam el, de reggel az ágyamban ébredtem.

Evy

11. fejezet: Mikulás ajándékok és a többi

Végre a hotelből átköltöztünk egy négyszobás lakásba. Ám nekem nem a szokásos örömökkel indult a beköltözés.

-Evy jól vagy? –hallottam Bella hangját a fürdő ajtaja elől. –El kéne menned orvoshoz. Ez már egy hete, majdnem minden reggel, ilyen rosszul vagy.

-Nem kell, egy kicsit lefekszem, és jobban leszek. –kiöblítettem a számat és kimentem. –Biztos elkaptam valamit. –húztam el a számat és lefeküdtem a kanapéra.

-De, van olyan, amikor semmi bajod. Mondom el kéne menned orvoshoz. –ült le mellém.

-Nyugi menjél csak dolgozni, én el leszek. Légyszi szóljál, hogy nem tudok bemenni.

-Oké. Szia! Ha, bármi van, hívjál. –azzal becsukta az ajtót.

Feküdtem a kanapén és próbáltam aludni, hátha így enyhül a hányingerem. Elaludtam. Mikor felébredtem már egészen jól voltam. Ennem kellene valamit, de az ételekre még csak ránézni sem bírok. Elővettem a laptopom és mivel nem tartottam jó ötletnek a fürdőszobát 10 méteres körzeten kívül tudni. Ajándékok terén viszont sehogyan sem álltam, úgy döntöttem, valami kis ötletes ajándékot veszek Bellának, Johnnak és Ednek. Hosszú keresgélés után meg is találtam a megfelelőket. Johnnak és Ednek a kedvenc parfümjüket vettem, Bellának pedig egy egyedi készítésű nyakláncot, karkötőt és fülbevalót.

Az elkövetkezendő napokban szinte teljesen jól voltam. Aztán elérkezett 6-a. Este minden ajándékot a helyére tettem. Reggelre az én csizmám is tele volt mindenféle cuccokkal és természetesen egy nagy rakat csokival. Együtt indultunk el. Elég fura látványt nyújtottunk, mivel mindegyikünkön mikulás sapka és piros kabát volt. Ed elkísért az irodámig. Bella ma Glorynak segített, így ők az elsőre mi pedig a harmadikra mentünk.

Bementünk, majd az asztalomhoz léptem. Egy nagy rakat papír volt rajta. Edward becsukta az ajtót. Nekiálltam pakolni őket, majd hátulról átkarolták a derekam, megijedtem. Senki sem volt az irodában, mégis suttogva kezdtem el beszélni.

-Azt hittem elmentél. –mondtam.

-De csak hitted. –kezdte a nyakamat puszilgatni.

-Tudod mi a baj veled? –kérdeztem.

-Nem, mi?

-Túl jól kiismertél. –fordultam szembe vele.

-Ez rád nézve akkor most jó vagy rossz?

-Az attól függ.

Válaszolni akart, de nem engedtem. Hosszan csókoltam. Nyelveink szinte párbajoztak egy mással. Edward keze derekamról a pólóm szegélye felé, majd alá kalandozott be. Hasamat simogatta kezével.

-Szia Evy itt… - ellöktem magamtól Edet. -oppá azt hiszem rosszkor jöttem. –állt az ajtóban Stella én pedig gyorsan megigazítottam a ruhámat.

-Áhm szia Stell, nem már éppen indulni készültem. –mondta Edward és kiment az irodából.

Az ajtó becsukódott. Stella csak mosolygott rám, de nem szólt semmit. Nem akartam neki magyarázkodni, az előbb történtekről, ezért leültem és tovább rendezgettem a papírokat.

-Nem is mondtad, hogy már itt tartotok. –ült le velem szemben.

-Miért hol tartunk? –néztem rá.

-Tudod te azt. Eddig, alig ha láttalak titeket csókolózni, most meg, ha nem jövök be, akkor egymásnak estek.

-Nem estünk volna egymásnak és … -folytatni akartam, de Stella közbe vágott.

-Ágynak döntött már?

-Mi?! Ez most… nem vagy is, igen … de … most… -nem tudtam mit mondani.

-És milyen az ágyban? –kérdezte.

-Bocsi, de ez magán ügy, csak kettőnkre tartozik, már és Edre. –fejeztem be a lapok pakolását és csak Stellára figyeltem.

-Nyugi nem adom tovább senkinek, amúgy csak azért érdekel ennyire, mert már elég régóta ismerem őket, de erről az oldalról nem igazán,bár van elképzelésem… Tudni akarom, hogy jól ismerem-e őket.

Nem válaszoltam. Tartottam magam az elhatározásom, nem mondok semmit.

-Hát jó akkor találgatok. Edward inkább romantikusabb típus. Szeret ajándékozni és mindent a megfelelő alkalomra tartogat. Akkor lássuk csak. Szerintem a szülinapodon volt az első alkalom. Ha nem csal a megérzésem. –gondolkodott hangosan.

-Vajon honnan tudja? Nem mondtuk el senkinek. –gondolkoztam magamban.

-Az arckifejezésedből ítélve eltaláltam. És milyen az ágyban? –mosolygott rám.

-Nem tartozik rád.

-Tudtad, hogy te vagy neki az első? –könyökölt az asztalra.

-Komolyan? –teljesen ledöbbentem. –Nem gondoltam, pedig nagyon jól csinálja… -ahogy kimondtam már tudtam, hogy nem kellett volna megszólalnom.

-Ezek szerint jó az ágyban. –mosolygott rám.

Nincsen értelme tovább hallgatnom.

-Mi az, hogy jó? Isteni… Majdnem csak függővé tett. A második alkalom után már, olyan szinten kiismert, hogy akár egy érintéssel is el tud lazítani. –meséltem.

-Na látod mindent tudok én. Most viszont lássunk munkához, mert ez a papírhegy sohasem tűnik el. Segítek, nekem, majd csak későbbre van dolgom.

Közel 3 és fél óra alatt sikerül közös erővel eltüntetnünk a papírokat az asztalomról. Közben Stellával, ezen, nagyon is csodálkoztam, kötetlenül tudtunk bármiről beszélgetni.

-Szia én megyek, mert, öt perc múlva kezdődik az értekezletünk és még fel kell másznom a hetedikre. Jót beszélgettünk. –már nyitotta is az ajtót.

-Légyszi, azért ne tálalj ki senkinek. Mi sem mondtuk senkinek. Oké?

-Ez csak természetes.

-Köszi még egyszer a segítséget. Szia! –köszöntem el.

-Nincs mit, szia. –csukta be az ajtót.

Hátra dőltem a székemben és becsuktam a szemem. A gondolataimba merülve hallgattam a rádiót. Megcsörrent a telefonom. Ahogyan kivettem a zsebemből kiesett egy cetli is.

-Szia Bellarína. Mizu? –vettem fel a cetlit.

-Letudnál jönni egy kicsit segíteni? Teljesen behavaztunk és el kéne itt még egy kéz. –mondta.

-Persze azonnal ott vagyok, én már úgy is végeztem. Akkor öt perc és megyek.

-Oké. Szia!

-Szia. –letettem a telefont.

Elkezdtem kibontani az összehajtott kis papírt. Nem emlékeztem, hogy bármit is raktam volna a zsebembe a mobilomon kívül. Teljesen kihajtottam. Egy üzenet állt benne.

Drága Evy!

Mikulás alkalmával arra gondoltam, hogy ma este 8-kor találkozhatnánk a ház kapuja előtt. Részleteket később. Sportosan és melegen öltözz.

Ed

Elmosolyodtam.

-Vajon mit tervezel? –törtem a fejem.

Elindultam lefelé, hogy segítsek Belláéknak. Glory mellett rengeteget tanultunk a fotózásról. Mindig megkért minket, hogy segítsünk és mi szívesen mentünk is. Rengeteg fotót csináltunk és persze Dan is ott volt, akitől, pedig nagyon jó smink, frizura és öltözködési tanácsot kaptunk. Neki is segítettünk, frizurát csinálni a modelleknek, sminket, öltöztetni és minden, ami kell. Én most Dannek segítettem. A gondolataim, viszont egész délután a levél körül forgott.

Hétkor végeztünk. Bellával haza sétáltunk. Út közben meséltem neki a levélről és azt találgattuk, vajon hová megyünk.

-Mi moziba megyünk, Johnnal utána meg nem tudom, bárhogy is faggattam nem mondta el.

-Az is jó. Nyitottam ki az ajtót. A srácok nem voltak itthon, ők mindig tovább vannak bent, mint mi.

-Nyolc óra lesz 20 perc múlva. –tettem le a táskám az asztalra. –Én szerintem megyek öltözni.

-Akkor nézzük, mit tudunk előásni. Egy fekete cicanadrág, megvan, cső szárú kényelmes farmer, mehet, ideális, seggre eséshez. Hosszú ujjú garbó, pipa. Színes pulcsi, detto.

Egyebeket később. –dobáltam ki a ruhákat az ágyra.

Átöltöztem, majd megkerestem a többi ruhát.

-Kabátnak, ez a vékonyabb jó lesz. Sapka, a pulcsihoz illő színes és a sál is. Kész vagyok.

Kimentem az előszobába és felhúztam a rövid szárú csizmám. Elköszöntem Bellától, mivel már csak 3 perc volt 8-ig. Kiléptem a kapun, majd körbe néztem. Edward hasonló szerelésben állt nekem háttal. Hangtalanul mögé osontam és meg akartam ijeszteni, de amikor már csak pár centire voltam tőle, amikor megroppant a hó a lábam alatt. Az alsó ajkamba haraptam, behúztam a nyakam és becsuktam a szemem.

-Lebuktál. –fordult meg Edward.

-Tudom. –nyitottam ki a szemem. –Mi van nálad? -néztem a kezére.

-Korcsolya és szükséged lesz rá. –mosolyodott el.

-Csak nem korizni megyünk –kezdtem tapsolni, ugrálni és mosolyogni, mint egy 5 éves, aki
cukrot kap.

-De, bizony kicsi Mandula. –mostanában mindig így hívott, ha gyerekesen viselkedtem, vagy ha akart valamit.

Elindultunk egy-egy korcsolyával a kezünkben. A város közepén egy nagy jégpálya volt felállítva. Leültünk az egyik közeli padra és átvettük a korikat, majd irány a pálya.

Sokáig csak körbe-körbe, mentünk, haladtunk a tömeggel. A negyedik irányváltás után meguntam a monoton, korcsolyázást.

-Kapj el, ha tudsz! –kiáltottam és lekaptam Ed fejéről a sapkát, majd elindultam a kör közepe felé, amilyen gyorsan csak tudtam.

Megérkeztem, majd megálltam és kerestem a szememmel, hogy merre van. Rövidesen meg is láttam. Egyenesen felém haladt. Elmosolyodtam.

-Akkor induljon a játszma. –vetettem be magam a körbe korcsolyázók közé. Igyekeztem úgy lavírozni, hogy senkit se lökjek fel, de Ed se kapjon el. 

Sokáig kergetett, majd elveszítettem, hogy merre van. A pálya széléhez mentem és ott megálltam. Fürkésztem a tömeget, hátha felbukkan valahol.

-Megvagy! –suhant el mellettem kezemből a sajátját, fejemről, pedig az én sapkámat lekapva, majd újra kezdett elveszni a tömegben.

Kisimítottam hajam az arcomból és követtem. Egy másodpercre sem veszítettem szem elől, ő viszont igen. Becsúszott a pálya közepére és onnan kezdett keresni. Háttal voltam neki.

Megcéloztam a hátát. Mikor már csak pár méter volt köztünk ölelésre nyitottam kezeimet. 1 és fél méter. Ed megfordult, de már nem tudott menekülni. Átöleltem, de a nem várt érkezésemtől, megbotlott és mind a ketten elestünk.

-Elkaptalak. –hasaltam a mellkasán.

Hajam függönyként takarta arcunk.

-Azt hiszem, ez a tiéd. –húzta szemembe a sapkát.

Egymásra néztünk és nevetni kezdtünk. Feltápászkodtunk. Még egy órát töltöttünk a jégen, majd elindultunk haza.

-Tudod miért szeretek én kézen fogva sétálni veled? –kérdezte Ed, miközben sétáltunk.

-Nem tudom. Miért? –néztem rá.

-Mert neked állandóan meleg a kezed, miközben az enyém lefagy. Most őszintén, hogy bírod kesztyű nélkül?

-Úgy bírom, hogy nem fázik és kész. –adtam egy puszit az arcára.

Bementünk a lakásba. Senki sem volt még itthon. Levettük a cipőt, kabátot, sapka, sálat.

-Bellarínáék még biztos a vásárba vannak. –mondta Ed.

-Addig mi nem csinálunk valamit? –karoltam át a derekát. –Csak egy kicsit, hogy felmelegedjünk, mert lehet, hogy a kezem állandóan meleg, de a fenekem egy jégtömb lett.

-Tegyük hozzá igen formás kis jégtömb. –markolta meg az emlegetett testrészt.

-Valahogyan, ki kéne olvasztani. –mondtam.

-Lassan függő leszel. –mosolyodott el ravaszul.

-Már az vagyok, de erről csak is te tehetsz. –nem hagytam válaszolni, azonnal
megcsókoltam, majd célba vettük az én szobámat, mivel az volt közelebb.

Evy

10. fejezet: Részletek 3 hónapból

Mindent elmondtunk Bellának és Edwardnek. Hát megkaptuk a magunkét, de nem is számítottunk másra. Másnap a teámba cukor helyett só volt, John fejére pedig egy vödör víz borult, amikor kinyitotta az ajtót. Ezt megérdemeltük. A cikkek sorozatban készültek. A napjaink másból nem álltak, mint fotózásra, interjúkra vagy televíziós műsorok felvételére mentünk. Nem igazán volt szabadidőnk. Bellával felmondtuk a rádiós állásunkat, de Tereza mondta, hogy bármikor visszavár minket. Hayley nagyon sajnálta, hogy nem megyünk vissza mostanában, a kapcsolatot viszont továbbra is tartjuk vele.

A legérdekesebb mégis az volt, hogy bármennyire is zsúfoltak voltak a napjaink, mindig jól szórakoztunk, persze voltak, olyanok is, hogy hozzám szólsz, neked vágom a tűző gépet, vagy ami a kezembe kerül. Mind ezek ellenére tényleg nagyon jól el vagyunk. A szeptember így telt el a fejünk felett és már itt is volt az október.

Ez a hónap mindegyikünk számára a legjobb, mivel mind a négyünknek ilyenkor van a szülinapja. Bellarínáé 6-án az enyém 12-én a srácoké, pedig 16-án. A tenni valók sokasága miatt, nem igazán volt nagyobb bulira idő, de azért valahogy összehoztuk a dolgokat. Először Bellarínáét, aztán az enyémét és végül Johnét és Edwardét.

Október 6. Bellarína szülinapja:

Johnra és ezzel a lendülettel Edwardre is hagytam a helyszín kiválasztását, én pedig intéztem a vendégeket, a kaját. Ajándékról, meg mindenki gondoskodott. Helyszín az egyik nagyteremben volt az alsó szinten. Az én feladatom volt odacsalni Bellát anélkül, hogy bármit is meg sejtene. Elég nehéz volt ez a feladat, mivel örültem, hogy egyáltalán megtaláltam. Sikerült lemennem vele és így nagyon nagy volt a meglepetés, mindenki ott volt a sötét teremben és, amikor felkapcsoltam a villanyt, egyszerre kiáltották, hogy „Boldog szülinapot Bella!”. Nagyon jól sikerült ez a nap.

Október 12.:

Az én szülinapom. Volt már egy kis sejtésem, hogy hasonló meglepetésem lesz, mint Bellának, de tévedtem. Egész nap szinte senkivel sem találkoztam, vagy h igen akkor is sietett. Kivéve Stellát. Ő valamiért egyfolytában a sarkamban volt. Egyfolytában mindenféle kérdéseket tett fel, amiknek szerintem semmi értelme sem volt, de ez van. Nagyon jól összebarátkoztunk az elmúlt hetekben. Most viszont kezdett a napi napra az agyamra menni. Minden hová követett, még a mosdóba is. Megkérdeztem, hogy feltett szándéka-e, hogy a 18. szülinapomon felakasszam magam, mert akkor szóljon, keresek kötelet és az egyik csillár tökéletesen meg fog felelni. Erre, olyan választ kaptam, hogy egész nap nem tudtam semmire sem koncentrálni. Stell csak annyit mondott, hogy annak Ed nem örülne, ha felkötném magam, pláne most. Mikor visszakérdeztem, hogy miért már nem kaptam választ. Kicsit furcsának találtam, hogy egész nap nem láttam, se Bellát, Johnt vagy Edwardöt. Sötétedés után értem haza.

 Felmentem a szobánkhoz. Teljesen hulla voltam, egész nap fárasztottak. Bementem és egyből ledőltem az ágyamra. Arcomat a párnámba fúrtam, már kezdtem, majdnem az álmok világába merülni, mikor Bella elkezdte rázni a vállamat, hogy keljek fel és öltözzek, majd irány kifelé, mert elkések. Nem tudtam, miért kéne sietnem és nem, hogy honnan kések el, először nem akartam öltözni, de miután már a negyedik párna talált fejen, rávettem magam az átöltözésre. Miután végeztem elkezdett kifelé terelni az ajtón. Arra sem volt időm, hogy megkérdezzem, hová menjek, mert szinte azonnal rám csukta az ajtót, ezzel a mondattal: Jó szórakozást, boldog 18. szülinapot. Nem volt mit tennem elindultam a lift felé. Beszálltam, majd amikor meg akartam nyomni a földszint gombot egy levelet találtam a gombokon, Evy felirattal ellátva.

Boldog 18. szülinapot! Kövesd a szíved és megtalálsz!

Hát jó akkor játszunk, még négy levelet találtam és vagy tíz eligazító cetlit. Végül a szállodának egy olyan részén találtam magam, amit az elmúlt hónapban nem is láttam, pedig itt is rengeteget járkáltunk fel alá. A helységben sötét volt, bementem, majd az ajtó becsukódott mögöttem így semmit sem láttam. Azt hittem, hogy mindjárt feloltódik a villany és ugyan úgy, mint Bellánál előugranak a sötétből, de nem történt semmi. Elindultam előre, de beleütköztem valakibe. Kezemet előre nyújtottam. A mellkasára tettem a tenyerem. Elkezdtem vele egyre feljebb és feljebb tapogatózni, mire megtaláltam az arcát. Ezt az arcot már érintésből is felismerem. Megcsókoltam.

-Hol voltál egész nap? -kérdeztem.

-Az egyik ajándékod után szaladgáltam.-válaszolta Edward.

Felemelte a kezét és valami csillogott benne. Egy nyaklánc volt.

-Boldog szülinapot. –és felcsatolta a nyakamra.

Szemem egyre jobban kezdte megszokni a sötétséget. Egyedül voltunk a szobában, semmi sem mozdult. Nem értettem miért kellett ide jönnöm, mikor a nyakláncot bárhol odaadhatta volna.

-Miért vagyunk itt?

-Majd megtudod. –mosolyodott el.

Még mindig nem értettem. Átkarolta a derekam és csókolni kezdett. Nyelvünk macska egér harcot vívott egymással. Kezem hajában kalandozott. Alsó ajkamat kezdte harapdálni, majd áttért a nyakamra, én pedig kezdtem rájönni az okra, amiért ide kellett jönnöm és bevallom nagyon is tetszett az ötlet. Elkezdtem kigombolni az ingét, ő pedig az én felsőmet. A falhoz hátráltunk, közben egy pillanatra sem váltunk szét. Neki szorított, csípőjét hozzám nyomta. Levett a blúzom, amit nem hagytam „megtorlás” nélkül, így már mind a kettőnkön csak nadrág volt. Újra a nyakamat kezdte apró és forró csókjaival beborítani. Minden egyes érintéséhez egy-egy halk nyögésem társult. Sohasem éreztem még így. Teljes szívemből bíztam Edwardben, tudtam, hogy vigyáz rá, ezért nem is volt bennem semmi szorongás, amire számítottam az első alkalomnál. Az ölébe vett, a fenekembe markolt és elindult, gondoltam, mivel egy hotel szobában vagyunk az ágy felé. Ledobott az ágyra, majd fölém mászott. Csókjaival egyre lejjebb haladt, majd mikor elérte a nadrágomat, kigondolta és egy rántással lehúzta rólam és ő is megszabadult nadrágjától. Felhúztam magamhoz és újra megcsókolt. Kezem a hátára tettem, ő pedig a hátam alá csúsztatta karjait. Kicsatolta a melltartóm és levette rólam. A melleimet kezdte puszilgatni és markolászni. Egyre hangosabb sóhajok és nyögések hagyták el számat. Elindult lefelé, majd mikor a hasamhoz ért lehúzta rólam a bugyimat. Mocorgott valamit, de nem néztem fel. Végigsimított combom belső részén és gyengéden szétnyitotta lábaimat. Összefonta ujjainkat, megcsókolt, majd belém hatolt. Nagyot nyögtem csókunkba, amitől aggódva felkapta a fejét.

-Baj van?

-Nem.

Újra megcsókolt. Folyamatosan gyorsított a tempón és felváltva nyögtünk egyre hangosabban és hangosabban. Kezemet idő közben hátára raktam, párszor bele mélyesztve körmöm, amikre egy-egy felszisszenés volt a válasz. Edward a nyakamat célozta meg és néhol erősebb, máshol gyengéden megszívta. Mikor már közel volt a csúcs gerincem ívbe rándult, fejemet a párnába szorítottam, Ed karjai megremegtek és belemarkoltak az alattunk gyűrődő takaróba. Egy utolsót döfött belém és szinte egyszerre mentünk el. Éreztem, ahogy szétárad bennem a forróság. Ed mellém feküdt és egyszerre ziláltunk. Közelebb bújtam hozzá, fejemet a mellkasára tettem, ő pedig átkarolta a derekam.

-Boldog szülinapot. –tűrte el szemembe lógó haj tincsemet.

Válaszul csak egy hosszú csókot adtam. Eddig fel sem tűnt, milyen meleg lett a szobában.

-Ezt nevezik aktivitásnak. -mondtam magamban és elmosolyodtam.

Gyorsan elaludtam. Teljesen kimerültem, de ennél boldogabb még soha sem voltam.

Reggel ugyan itt ébredtem. Erős karok között és a kémlelő zöld szem pár sugarában. Este betakart, mert takaró volt rajtunk.

-Jó reggelt. –mosolygott.

-Szia. –mondtam álmos hangon.

Még egy kicsit „eljátszadoztunk” az ágyban, majd felöltöztünk a tegnapi ruhánkba és felmentünk a szobánkba. Benyitottam. Bellarína fel alá járkált, amikor meglátott, rögtön felcsillant a szeme.

-Mit kaptál ajándékba? Hol voltatok? Mit csináltatok? –jött oda hozzám és rázta a vállam.

-Nyugi. –fogtam le karmait, hogy ne pattogjon össze vissza. –Egy ezt a nyakláncot kaptam ajándékba. –mutattam rá. A többibe meg, nem foglak beavatni. Tudod, hogy neked mindent elmondok, de ez egy kicsit más. -bár tudtam, hogy egy idő után úgyis rájön, de addig is húzom az agyát, végül is ez magán ügy.

-Júj, de szép! De miért? Edward csak annyit mondott, ha megjössz, akkor küldjelek el, de semmi többet nem mondott, se nekem, se Johnnak…

-Ájájájáj! Mi?! Ti mindent tudtatok Johnnal? –döbbentem le teljesen.

-Nem, éppen ez a baj. Semmit sem tudunk. –húzta el a száját. -Ugye azt tudod, hogy addig nem foglak békén hagyni, amíg nem mondod el. -mosolyodott el ravaszul.

Tudtam, hogy komolyan gondolja.

-Kihívás elfogadva.

Október 16.: 

Bella már kezdett kikészíteni. A legváratlanabb helyzetekben kérdezett rá, hogy mit csináltunk.

-Bella nyugi már az agyamra mész inkább azzal törődj, hogy hol vannak a zakók és a hozzájuk tartozó nadrágok, plusz a torta. –könyököltem az asztalra.

-Jó, hogy mondod 20 perc és készen lesznek.

-De azt nem felejtetted el, hogy a varroda, ahol készíttettük az innen 40 percre van és a cukrászdába is el kell menned? –támasztottam a fejem.

-Tényleg?! Akkor futok, 3-kor találkozunk a nagyteremben. –azzal kiment az iroda ajtaján, de még hallottam ahogyan Emmának mondja, hogy induljanak.

A fejem találkozott az asztallappal.

-Nagyon szeretem, de néha sok belőle. –sóhajtottam.

-Kiből van eleged?

-Jaj! Szia észre sem vettem, hogy bejöttél. - Stella ült előttem.

-Én csak ilyen észrevétlenül jövök, megyek. –mosolygott.

-Jó is, hogy itt vagy. Segítenél nekem egy kicsit?

-Persze. Mondd miben és segítek.

-Segíteni kéne feldíszíteni a nagytermet? Bella és Emma elmentek az ajándékokért és a tortáért. De egyedül nem fogom tudni időben feldíszíteni a helyszínt.

-Igen, találkoztam velük a folyosón. Akkor ne késlekedjünk, menjünk a díszekért és hajrá. –pattant fel.

-Hát jó. –kaptam fel a leveleket, amiket a srácoknak írtunk és mentünk a díszekért.

Sikerült mindent időben megcsinálnunk. Belláék is megérkeztek a torta nagyon jól nézett ki és a 

ruhák… A leveleket becsempésztem az irodájukba.

-És hol vannak a srácok? Nem kéne attól tartanunk, hogy betoppannak és lebukunk? –kérdezte Stell, miközben a sütiket pakoltuk ki az asztalokra.

-Á, dehogy is. Liam lefoglalja őket. -mondta Bella egy pacsi kíséretében, ugyanis le kellett fizetnünk Leemet, hogy kösse le a fiúkat. Ugyanis, amióta beköszöntött az október egyre elviselhetetlenebbek, legalábbis Liam szerint.

A buli nagyon jól sikerült. Rengeteg süti volt és a végére oda jutottunk, hogy a maradékkal kaja csatáztunk. Ami úgy kezdődött, hogy John és Ed belenyomták Liam fejét egy nagy tálca habos sütibe. Nagyon jó képek lettek, amik hamarosan ki is kerültek a csapat falra.

Beköszöntött a november, ami a munkával telt, de azért volt egy két szabad percünk egymásra is. Nem csak négyesbe, de kettesben is. Bellarínának még mindig nem mondtam el mi volt a másik ajándékom. Ed sem mondta el Johnnak, mert akkor Bella is tudná... vagy elmondta, de megfenyegette valamivel, hogy tartsa a száját. November végére leesett az első hó. Sokat sétáltunk kint a parkban és a vásárban, ilyenkor mindig összefutottunk pár rajongóval, de már nem volt velük bajom, hisz tudtam, hogy én többet kapok Edtől, mint bármelyik fanatikus rajongó. Őszinte és igaz szeretetet.

Elérkezett a december is, ami sokkal nagyobb meglepetést tartogatott, mint egy átlagos mikulás vagy karácsonyi ajándék.

Evy