12. fejezet: Álomból jövő

Ismerős a hely, gyerekkorom jut eszemben. Valami azonban mégis megváltozott. Elindulok körbenézni. Előszobából a nappaliba toppanok. Fakózöld fal, krémszínű kanapé, fa bútorok. Szép világos szoba. Előre nézek. Balra a konyha, tört fehér berendezésekkel, bárpulttal elválasztva a nappalitól. Étkezőtől kicsit jobbra egy folyosó. kíváncsiságtól hajtva elindultam. Mind két oldalamon szobák nyíltak. Jobbra kettő, balra kettő és egy egyenesen. Benyitottam az első szoba. Egy háló szép égszínkék színű, világos helység. Becsukom az ajtót és tovább indultam. A mellette lévő szobámba megyek. Fürdő. Átmegyek a következő szobába. Dolgozó szoba. Könyvek, ugyan az a típusú bútor, mint a nappaliba, könyven és egyéb szükséges dolgok. Átmegyek a szembe lévő szobába. Hangok szűrődnek ki. Gyerekek és egy szintén ismerős férfihang. Benyitok a szobába. Ez a szoba nagyobb a többinél. Ugyan az a barna szín, mint a másik hálóban, csak itt a falat mesefigurák képei és különböző színes figurák borítják. Fa bútorok, mint máshol. Három kiságy, kettő egymás mellett egy, pedig kicsit odébb, de nem elkülönítve a többitől. Rengeteg játék mindenütt. Nekem háttal három gyerek két fiú és egy kislány ül, szembe velem, pedig Edward, csak idősebb, de nem sokkal. Rám néz és elmosolyodik, majd a gyerekekhez fordul.

-Meg jött anyu. Adjatok neki egy puszit. –mondja.

-Anyu… -suttogom.

Szaladnak felém. Leguggolok és átölelnek, mindegyikőjük egy-egy puszit nyom az arcomra. Felébredtem. Szörnyű rosszullét kerülgetett. Elindultam a mosdóba, még épp időben értem oda.

Leültem a nappaliba és gondolkodtam. A gyerekek arcát nem láttam, de még mindig ott csengett fülemben az anyu szó. Hajnali kettő óra. Felálltam és visszamentem a szobába. Ed nem vette észre, hogy elmentem mellőle, békésen aludt. Visszabújtam az ágyban.

-Hol voltál? –hallottam álmos hangját.

-Felébredtem és kimentem egy kicsit gondolkodni. –fordultam felé.

-Baj van? –motyogta csukott szemmel.

-Semmi aludjunk. –mosolyodtam el, majd adtam egy puszit ajkaira.

Szintén elmosolyodott. Visszafordultam és becsuktam a szemem. Karok fonták át a derekam.

-Mit csinálsz? –kérdeztem kuncogva.

-Túl messze vagy. –motyogta a fülembe, miután teljesen magához húzott.

Reggel korán felébredtem. Edwardöt is felkeltettem, hogy menjen át a saját szobájába. Hát mit mondjak, úgy kellett kitolnom az ajtón.

-Tuti meghallották, amit mi műveltünk. –csuktam be az ajtót.

Mind a négyen együtt mentünk.

Most egész jó volt a helyzet a Bellával közös irodánkban, csak két kupac papír volt az asztalom. Ezek többnyire koncertfellépések, forgatások, fotósorozatok és egyéb szerződések.

-Olyan kialvatlan vagy. –néztem Bellára, aki lassan pakolgatta a lapokat.

-Nem csak korán keltem és nem tudtam vissza aludni. –tette le fejét az asztalra.

-Miért mikor keltél? –rendszereztem a lapokat.

-Olyan 5 óra felé… -motyogta.

-Miért ébredtél fel olyan korán?

-Még te kérdezed? –támasztotta meg a fejét.

-Most miért? –néztem rá.

-Hát nem is tudom, kik randalíroznak hajnalban… -mosolygott rám ravaszul.

-Bocsi… -néztem rá.

-Csak akkor bocsájtok meg, ha végre kitálalsz.

Sóhajtottam és mivel már nem igazán volt értelme titkolózni elmondtam.

-És ma azon szórakoztam hajnalban, hogy nem akart kimenni a szobámból. –fejeztem be, de miközben meséltem eszembe jutott az egyik novemberi alkalom. –Az két hónapja volt és… -gondolkoztam hangosan.

-Mi a gond? –nézett rám.

-Délután még van egy kis elrendezni való dolgom, később megyek haza. Amit pedig mondtam azt nem

mondod el senkinek. Rendben?

-Oké. –vigyorgott még mindig.

Vége lett a munkaidőnek. A srácok, mindig tovább vannak bent, mint mi, főleg most, hogy karácsony után koncert körútra mennek és ez már csak két hét. Egész nap az álmom foglalkoztatott és a vele összeköthető rosszul létek.

-Szia akkor, majd otthon találkozunk. –mondtam.

-Szia.

Elindultam a főutcán egészen az első boltig. Megvettem, amit akartam és haza mentem.
Becsuktam az ajtót. Levettem a kabátom és a csizmámat. Kezembe vettem a zacskót, amit vettem.

-Hali. –köszönt Bella. –Gyors voltál.

-Szia. –mentem be a nappaliba.

Bellarína a kanapén feküdt és tévét nézett.

-És mit vettél? –kérdezte.

Leülte a szembe lévő kanapéra, ölemben a zacskóval. Sóhajtottam.

-Terhességi tesztet. –mondtam.

-Mit? Minek? –ült fel a kanapén.

-Körülbelül másfél hónapja késik, és egyre gyakrabban vannak reggeli rosszul léteim.

-És akkor ez már biztos. –mosolyodott el.

-Vársz percet és megtudjuk. –mosolyogtam én is.

Elvégeztem a tesztet, majd visszamentem a napaliba Bellához.

-Na? –ült le mellém teljes izgalommal.

-Még kell pár perc.

-És, ha pozitív lesz, akkor, hogyan tovább? –ezzel azt a kérdést mondta ki Bella, ami már
bennem is már megfogalmazódott.

-Nem tudom… Ezen már én is gondolkodtam, de talán még csak most fogom fel, hogy mi lesz, ha… Elvetetni biztosan nem fogom, de ebbe nem egyedül fogok dönteni. Na most már talán… -emeltem fel remegő kézzel a tesztet.

Ránéztem, majd Bellára néztem. Szemem könnybe lábadt a boldogságtól.

-Bellarína terhes vagyok. Kilenc hónap múlva anya leszek. –amilyen szorosan tudtam átöleltem.

-És szerinted kisfiú lesz vagy kislány? –kérdezte.

-Nem tudom, majd kiderül.

-Tényleg –tolt el magától. –mikor mondod el Ednek és anyudéknak?

-Karácsonykor. Az már csak pár hét. Így egy ajándék letudva. –mosolyogtam. –De addig
titok. Oké?

-Lakat a számon. –mondta, majd úgy tett, mintha egy cipzárt húzna be a száján.

Kulcscsörgést hallottunk.

-Pszt. –gyorsan felkaptam a tesztet és betettem a zsebembe.

John lépett be.

-Szia! –köszöntünk egyszerre.

-Valami gond van? –nézett ránk.

-Nincs, miért? –ismét egyszerre.

-Olyan furák vagytok…

-Hol van Ed? –kérdeztem.

-Nem tudom. Még el kellett mennie valahová, aztán nem jött vissza, úgyhogy gondoltam, nem várok rá tovább, csak hazatalál.

A következő napokban egyre gyakrabban fordult elő, hogy Edward későn ért haza. Nem zavart, jól megvoltam egy rakat filmet néztem. A terhesség előre haladtával egyre fáradékonyabb lettem. Sokszor fordult elő, hogy a kanapén aludtam el, de reggel az ágyamban ébredtem.

Evy