11. fejezet: Mikulás ajándékok és a többi

Végre a hotelből átköltöztünk egy négyszobás lakásba. Ám nekem nem a szokásos örömökkel indult a beköltözés.

-Evy jól vagy? –hallottam Bella hangját a fürdő ajtaja elől. –El kéne menned orvoshoz. Ez már egy hete, majdnem minden reggel, ilyen rosszul vagy.

-Nem kell, egy kicsit lefekszem, és jobban leszek. –kiöblítettem a számat és kimentem. –Biztos elkaptam valamit. –húztam el a számat és lefeküdtem a kanapéra.

-De, van olyan, amikor semmi bajod. Mondom el kéne menned orvoshoz. –ült le mellém.

-Nyugi menjél csak dolgozni, én el leszek. Légyszi szóljál, hogy nem tudok bemenni.

-Oké. Szia! Ha, bármi van, hívjál. –azzal becsukta az ajtót.

Feküdtem a kanapén és próbáltam aludni, hátha így enyhül a hányingerem. Elaludtam. Mikor felébredtem már egészen jól voltam. Ennem kellene valamit, de az ételekre még csak ránézni sem bírok. Elővettem a laptopom és mivel nem tartottam jó ötletnek a fürdőszobát 10 méteres körzeten kívül tudni. Ajándékok terén viszont sehogyan sem álltam, úgy döntöttem, valami kis ötletes ajándékot veszek Bellának, Johnnak és Ednek. Hosszú keresgélés után meg is találtam a megfelelőket. Johnnak és Ednek a kedvenc parfümjüket vettem, Bellának pedig egy egyedi készítésű nyakláncot, karkötőt és fülbevalót.

Az elkövetkezendő napokban szinte teljesen jól voltam. Aztán elérkezett 6-a. Este minden ajándékot a helyére tettem. Reggelre az én csizmám is tele volt mindenféle cuccokkal és természetesen egy nagy rakat csokival. Együtt indultunk el. Elég fura látványt nyújtottunk, mivel mindegyikünkön mikulás sapka és piros kabát volt. Ed elkísért az irodámig. Bella ma Glorynak segített, így ők az elsőre mi pedig a harmadikra mentünk.

Bementünk, majd az asztalomhoz léptem. Egy nagy rakat papír volt rajta. Edward becsukta az ajtót. Nekiálltam pakolni őket, majd hátulról átkarolták a derekam, megijedtem. Senki sem volt az irodában, mégis suttogva kezdtem el beszélni.

-Azt hittem elmentél. –mondtam.

-De csak hitted. –kezdte a nyakamat puszilgatni.

-Tudod mi a baj veled? –kérdeztem.

-Nem, mi?

-Túl jól kiismertél. –fordultam szembe vele.

-Ez rád nézve akkor most jó vagy rossz?

-Az attól függ.

Válaszolni akart, de nem engedtem. Hosszan csókoltam. Nyelveink szinte párbajoztak egy mással. Edward keze derekamról a pólóm szegélye felé, majd alá kalandozott be. Hasamat simogatta kezével.

-Szia Evy itt… - ellöktem magamtól Edet. -oppá azt hiszem rosszkor jöttem. –állt az ajtóban Stella én pedig gyorsan megigazítottam a ruhámat.

-Áhm szia Stell, nem már éppen indulni készültem. –mondta Edward és kiment az irodából.

Az ajtó becsukódott. Stella csak mosolygott rám, de nem szólt semmit. Nem akartam neki magyarázkodni, az előbb történtekről, ezért leültem és tovább rendezgettem a papírokat.

-Nem is mondtad, hogy már itt tartotok. –ült le velem szemben.

-Miért hol tartunk? –néztem rá.

-Tudod te azt. Eddig, alig ha láttalak titeket csókolózni, most meg, ha nem jövök be, akkor egymásnak estek.

-Nem estünk volna egymásnak és … -folytatni akartam, de Stella közbe vágott.

-Ágynak döntött már?

-Mi?! Ez most… nem vagy is, igen … de … most… -nem tudtam mit mondani.

-És milyen az ágyban? –kérdezte.

-Bocsi, de ez magán ügy, csak kettőnkre tartozik, már és Edre. –fejeztem be a lapok pakolását és csak Stellára figyeltem.

-Nyugi nem adom tovább senkinek, amúgy csak azért érdekel ennyire, mert már elég régóta ismerem őket, de erről az oldalról nem igazán,bár van elképzelésem… Tudni akarom, hogy jól ismerem-e őket.

Nem válaszoltam. Tartottam magam az elhatározásom, nem mondok semmit.

-Hát jó akkor találgatok. Edward inkább romantikusabb típus. Szeret ajándékozni és mindent a megfelelő alkalomra tartogat. Akkor lássuk csak. Szerintem a szülinapodon volt az első alkalom. Ha nem csal a megérzésem. –gondolkodott hangosan.

-Vajon honnan tudja? Nem mondtuk el senkinek. –gondolkoztam magamban.

-Az arckifejezésedből ítélve eltaláltam. És milyen az ágyban? –mosolygott rám.

-Nem tartozik rád.

-Tudtad, hogy te vagy neki az első? –könyökölt az asztalra.

-Komolyan? –teljesen ledöbbentem. –Nem gondoltam, pedig nagyon jól csinálja… -ahogy kimondtam már tudtam, hogy nem kellett volna megszólalnom.

-Ezek szerint jó az ágyban. –mosolygott rám.

Nincsen értelme tovább hallgatnom.

-Mi az, hogy jó? Isteni… Majdnem csak függővé tett. A második alkalom után már, olyan szinten kiismert, hogy akár egy érintéssel is el tud lazítani. –meséltem.

-Na látod mindent tudok én. Most viszont lássunk munkához, mert ez a papírhegy sohasem tűnik el. Segítek, nekem, majd csak későbbre van dolgom.

Közel 3 és fél óra alatt sikerül közös erővel eltüntetnünk a papírokat az asztalomról. Közben Stellával, ezen, nagyon is csodálkoztam, kötetlenül tudtunk bármiről beszélgetni.

-Szia én megyek, mert, öt perc múlva kezdődik az értekezletünk és még fel kell másznom a hetedikre. Jót beszélgettünk. –már nyitotta is az ajtót.

-Légyszi, azért ne tálalj ki senkinek. Mi sem mondtuk senkinek. Oké?

-Ez csak természetes.

-Köszi még egyszer a segítséget. Szia! –köszöntem el.

-Nincs mit, szia. –csukta be az ajtót.

Hátra dőltem a székemben és becsuktam a szemem. A gondolataimba merülve hallgattam a rádiót. Megcsörrent a telefonom. Ahogyan kivettem a zsebemből kiesett egy cetli is.

-Szia Bellarína. Mizu? –vettem fel a cetlit.

-Letudnál jönni egy kicsit segíteni? Teljesen behavaztunk és el kéne itt még egy kéz. –mondta.

-Persze azonnal ott vagyok, én már úgy is végeztem. Akkor öt perc és megyek.

-Oké. Szia!

-Szia. –letettem a telefont.

Elkezdtem kibontani az összehajtott kis papírt. Nem emlékeztem, hogy bármit is raktam volna a zsebembe a mobilomon kívül. Teljesen kihajtottam. Egy üzenet állt benne.

Drága Evy!

Mikulás alkalmával arra gondoltam, hogy ma este 8-kor találkozhatnánk a ház kapuja előtt. Részleteket később. Sportosan és melegen öltözz.

Ed

Elmosolyodtam.

-Vajon mit tervezel? –törtem a fejem.

Elindultam lefelé, hogy segítsek Belláéknak. Glory mellett rengeteget tanultunk a fotózásról. Mindig megkért minket, hogy segítsünk és mi szívesen mentünk is. Rengeteg fotót csináltunk és persze Dan is ott volt, akitől, pedig nagyon jó smink, frizura és öltözködési tanácsot kaptunk. Neki is segítettünk, frizurát csinálni a modelleknek, sminket, öltöztetni és minden, ami kell. Én most Dannek segítettem. A gondolataim, viszont egész délután a levél körül forgott.

Hétkor végeztünk. Bellával haza sétáltunk. Út közben meséltem neki a levélről és azt találgattuk, vajon hová megyünk.

-Mi moziba megyünk, Johnnal utána meg nem tudom, bárhogy is faggattam nem mondta el.

-Az is jó. Nyitottam ki az ajtót. A srácok nem voltak itthon, ők mindig tovább vannak bent, mint mi.

-Nyolc óra lesz 20 perc múlva. –tettem le a táskám az asztalra. –Én szerintem megyek öltözni.

-Akkor nézzük, mit tudunk előásni. Egy fekete cicanadrág, megvan, cső szárú kényelmes farmer, mehet, ideális, seggre eséshez. Hosszú ujjú garbó, pipa. Színes pulcsi, detto.

Egyebeket később. –dobáltam ki a ruhákat az ágyra.

Átöltöztem, majd megkerestem a többi ruhát.

-Kabátnak, ez a vékonyabb jó lesz. Sapka, a pulcsihoz illő színes és a sál is. Kész vagyok.

Kimentem az előszobába és felhúztam a rövid szárú csizmám. Elköszöntem Bellától, mivel már csak 3 perc volt 8-ig. Kiléptem a kapun, majd körbe néztem. Edward hasonló szerelésben állt nekem háttal. Hangtalanul mögé osontam és meg akartam ijeszteni, de amikor már csak pár centire voltam tőle, amikor megroppant a hó a lábam alatt. Az alsó ajkamba haraptam, behúztam a nyakam és becsuktam a szemem.

-Lebuktál. –fordult meg Edward.

-Tudom. –nyitottam ki a szemem. –Mi van nálad? -néztem a kezére.

-Korcsolya és szükséged lesz rá. –mosolyodott el.

-Csak nem korizni megyünk –kezdtem tapsolni, ugrálni és mosolyogni, mint egy 5 éves, aki
cukrot kap.

-De, bizony kicsi Mandula. –mostanában mindig így hívott, ha gyerekesen viselkedtem, vagy ha akart valamit.

Elindultunk egy-egy korcsolyával a kezünkben. A város közepén egy nagy jégpálya volt felállítva. Leültünk az egyik közeli padra és átvettük a korikat, majd irány a pálya.

Sokáig csak körbe-körbe, mentünk, haladtunk a tömeggel. A negyedik irányváltás után meguntam a monoton, korcsolyázást.

-Kapj el, ha tudsz! –kiáltottam és lekaptam Ed fejéről a sapkát, majd elindultam a kör közepe felé, amilyen gyorsan csak tudtam.

Megérkeztem, majd megálltam és kerestem a szememmel, hogy merre van. Rövidesen meg is láttam. Egyenesen felém haladt. Elmosolyodtam.

-Akkor induljon a játszma. –vetettem be magam a körbe korcsolyázók közé. Igyekeztem úgy lavírozni, hogy senkit se lökjek fel, de Ed se kapjon el. 

Sokáig kergetett, majd elveszítettem, hogy merre van. A pálya széléhez mentem és ott megálltam. Fürkésztem a tömeget, hátha felbukkan valahol.

-Megvagy! –suhant el mellettem kezemből a sajátját, fejemről, pedig az én sapkámat lekapva, majd újra kezdett elveszni a tömegben.

Kisimítottam hajam az arcomból és követtem. Egy másodpercre sem veszítettem szem elől, ő viszont igen. Becsúszott a pálya közepére és onnan kezdett keresni. Háttal voltam neki.

Megcéloztam a hátát. Mikor már csak pár méter volt köztünk ölelésre nyitottam kezeimet. 1 és fél méter. Ed megfordult, de már nem tudott menekülni. Átöleltem, de a nem várt érkezésemtől, megbotlott és mind a ketten elestünk.

-Elkaptalak. –hasaltam a mellkasán.

Hajam függönyként takarta arcunk.

-Azt hiszem, ez a tiéd. –húzta szemembe a sapkát.

Egymásra néztünk és nevetni kezdtünk. Feltápászkodtunk. Még egy órát töltöttünk a jégen, majd elindultunk haza.

-Tudod miért szeretek én kézen fogva sétálni veled? –kérdezte Ed, miközben sétáltunk.

-Nem tudom. Miért? –néztem rá.

-Mert neked állandóan meleg a kezed, miközben az enyém lefagy. Most őszintén, hogy bírod kesztyű nélkül?

-Úgy bírom, hogy nem fázik és kész. –adtam egy puszit az arcára.

Bementünk a lakásba. Senki sem volt még itthon. Levettük a cipőt, kabátot, sapka, sálat.

-Bellarínáék még biztos a vásárba vannak. –mondta Ed.

-Addig mi nem csinálunk valamit? –karoltam át a derekát. –Csak egy kicsit, hogy felmelegedjünk, mert lehet, hogy a kezem állandóan meleg, de a fenekem egy jégtömb lett.

-Tegyük hozzá igen formás kis jégtömb. –markolta meg az emlegetett testrészt.

-Valahogyan, ki kéne olvasztani. –mondtam.

-Lassan függő leszel. –mosolyodott el ravaszul.

-Már az vagyok, de erről csak is te tehetsz. –nem hagytam válaszolni, azonnal
megcsókoltam, majd célba vettük az én szobámat, mivel az volt közelebb.

Evy