2. fejezet: Átlagos mindennapok

-Ilyen korán mész is? -ültem fel az ágyban és az órára néztem, ami még hét órát sem mutatott. -Alig látlak mostanában a gyerekekről meg nem is beszélve. -ásítottam.

-Sajnos. -kötötte meg nyakkendőjét. -Tudom, hogy keveset vagyok veletek, főleg most, de ígérem, hogy változtatok, de most, hogy Bellarína helyett Denis lett a főnök állandó a futkosás.

Szeretem nézni, amikor öltözködik. Főleg, amikor fekete élre vasalt nadrágot, fehér inget és nyakkendőt vesz. Annyira jól áll neki. Ha nem türtőztetném magam, most a nyakkendőjénél fogva húznám vissza magam mellé és leteperném. Hoppá, ez a terhesség nem csak éber alváshoz vezetett.

-Elbambultál. -mosolygott és egy puszit adott ajkaimra búcsúzóul. -Amint tudok jövök.

Átkaroltam nyakát s szenvedélyesen megcsókoltam, miközben magamra húztam vissza az ágyra.

-Nem maradhatnál még egy kicsit? -suttogtam a fülébe.

-Maradnék én, de várnak. -csókolta végig nyakam. -És ha még egyszer elkések, akkor Den beváltja ígéretét, miszerint reggel ő jön ébreszteni.

-Hát az nem lenne jó. -csókoltam meg még egyszer, majd elindult dolgozni.

Már nem tudtam vissza aludni, de még pihentem egy kicsit. Harry-t és Will-t, majd csak nyolckor keltem, mivel a suli kilenckor kezdődik.  Szórakozottam formákat rajzolgattam hasamra ujjammal és közben dúdolgatta. Még egyáltalán nem látszik, pedig egy kisbaba növekszik odabent. Már csak arra leszek kíváncsi, mit fog szólni a sajtó, ha el kezdek gömbölyödni. Mosolyt csal arcomra a gondolat, hogy lassan hét év után ismét babázhatok.

Álmodozásomat telefonom szakította meg, ami annyira megijesztett, hogy lefordultam az ágyról. A takaró teljesen betakart, megértem megtalálni a mobilom és felvenni.

-Szia anyu.

-Szia kicsim. Hogy vagy? Ugyan nem ébresztettelek fel?

-Nem dehogy, már ébren voltam. Megvagyok. És ti? Hogy megy a kávézó? -igen, anyumék saját kávézót nyitottak a belvárosban.

-Örülök. Megy, bár még kell neki pár hónap, hogy befusson, de egész jól haladunk. Mit csinálsz?

-A földön fekszek egy sátorban, ami a takaróm.

-Miért fekszel te a földön? -hökkent meg.

-Mert megijesztett a telefonom és leestem. -magyaráztam egy nagy sóhaj keretein belül.

-Leestél?! Mi?! Nincsen semmi baj?! Azonnal oda megyek, addig ne csinálj semmit, csak maradj nyugodt! -hadarta.

-Anyu elég! Nyugalom semmi bajom. Nem kell ide jönnöd. Meg különben is nem estem nagyot, csak legurultam az ágyról. -válaszoltam kapkodva, már csak az kellene nekem, hogy ide jöjjön és megint nem csinálhatok semmit.

-Biztos?

-Persze. Várj. Aú mégsem, asszem görcsöl a hasam. -tettettem magam.

-Jesszusom!

-Nyugi, csak szórakozok, nincsen semmi baj. Ennyire nem kell aggódnotok. Nem beteg vagyok, csak terhes és amúgy is még csak éppen, hogy a három hónapos. Nyugalom, mert nem én, hanem ti fogtok kikészülni. -mondtam a sablon szöveget, ami már vagy egymilliószor elhangzott a számból.

-Jó, csak féltelek, úgy mint apud, a barátaid és a vőlegényed. -az utolsó szó, még mindig furán hangzott, akaratomon kívül a jegygyűrűmet kezdtem forgatni ujjamon.

-Tudom, és azt is, hogy jót akartak, de azért engedjetek levegőt venni.

-Jó, csak tudod... na mindegy, örülök, hogy jól vagytok, gondolom Harry és Will még alszik, Ed meg dolgozik. Majd ha tudsz, akkor ugorj be hozzánk.

-Igen. Mindenféle képen megyek. Puszi.

-Puszi kicsim. Szeretlek.

-Én is és aput is puszilom. Szia.

-Szia.

Letettük. Magamra húztam a takarót, úgy hogy teljesen eltakarja a fejem, majd elnyúltam a padlón. Ám ezt nem sokáig tehettem, mert ismét csörgött a telefonom.

-Igen? -tettem fülemhez.

-Szia. Valamikor ráérsz a mai nap folyamán, lehetőleg délelőtt?

-Persze, de ugye minden rendben, olyan fura a hangod.

-Hát... majd inkább négyszemközt.

-Oké. Mit szólnál, olyan kilenc körül nálam. Addigra a srácokat is elviszem suliba.

-Az jó, akkor akkor. Szia.

-Szia.

Vissza feküdtem és mozdulatlanul szuszogtam a sátor-takaróm alatt. Így telt el vagy negyed óra, aztán feltápászkodtam, mert hív az anyai kötelességem.

Lezuhanyoztam felvettem egy ruhát mostanában eléggé kedvelem a hasonlókat. Hajamat kiengedve hagytam és neki álltam reggelit és szendvicseket csinálni. Össze pakoltam az uzsonnás dobozokba, majd mikor végeztem és megreggeliztem felkeltettem a fiúkat is. Mintha csak Ed-et látnám, amikor hétvége van, vagy saját magam pár hónappal ezelőtti énjét. Majdhogynem négykézláb másznak ki az ágyból. Bár igencsak meg tudom érteni. Én is utáltam reggelente felkelni, ha suliról volt szó, azonban muszáj volt. Felöltöztek, megreggeliztek, majd bepakolták cuccaikat és elindultunk a sulihoz. Bekísértem őket, majd adtam nekik egy egy puszit és tovább mentem anyumék kávézójához a Dean's Café-ba.

-Sziasztok. -mentem be az irodába. -Mi újság? Jöttem bemutatni magam, hogy élek és semmi bajom. -vigyorogtam.

-Ne gúnyolódj velem. -nézett rám anyu.

-Most miért, semmi rosszat nem mondtam. -játszottam a kislányt.

-Persze, a szüleidnek, meg tollas a háta és még süketek is. -nevetett apu és átölelt. -Régen láttalak.

-Az a múlthéten volt. -hámoztam ki magam az ölelésből.

-A jóhoz gyorsan hozzá lehet szokni. -ölelt át anyu.

Beszélgettünk egy kicsit, majd egy fél óra múlva egy epres és egy csokis frappéval távoztam. A rádióban Cascada egyik régi száma ment a Bad Boy. Mennyire szeretem ezt a zenét. Hangosra tekerten a kocsi rádióját és úgy énekeltem, miközben mentem haza. Fura, de az jutott így hirtelen az eszembe, hogy mennyire meglepődtek a szülők, amikor először volt értekezlet az iskolában, azt hitték, hogy bébiszitter vagy a nővérük vagyok. Hogy néztek, amikor mondtam, hogy nem az édesanyjuk vagyok. Mindig mosolyt csalnak az arcomra ezek az esetek, mivel már többször is előfordult. Elvégre nem sokan lesznek 18 évesen anyukák, ráadásul nem egyből ikrekkel. Persze, azért nekem ez nagyon gyorsan jött, de mostanában meg már az a gyakoribb, ha valaki 30-40 évesen szüli az elsőt. Mindig is fiatal anyuka szerettem volna lenni, bár nem ennyire, most azért örülök. Befordultam a mély parkolóba, majd fel a lakásba. Letettem cuccaimat és nekiálltam muffint csinálni. Éppen jókor, mivel pont akkor tettem be a sütibe, amikor Bellarína felcsengetett a kaputelefonon.

Evy

1. fejezet: Várakozás

Halk ajtó csukódás hallatszott a bejárat felől, majd kis motozás után kinyílott a hálószoba ajtaja. Háttal feküdtem az ajtónak. Szemem csukva volt, hisz a motozásra ébredtem. Lágy ajkak puszit adtak arcomra, majd eltűntek.

-Ha Denis még egyszer ilyen sokáig lefoglal, kitekerem a nyakát. -motyogtam álmos hangon még mindig becsukott szemmel.

-Nem akartalak felébreszteni. -suttogta és leült az ágy mellé.

-Tudom.

-Nem szoktál te ilyen éberen aludni. Már el sem tudok mozdulni mellőled anélkül, hogy felébrednél.

-Nem szeretem, ha megszöksz mellőlem. Viszont most bűzlesz a bagótól. -fintorodtam el, mikor a szag megcsapta orromat.

-Megyek zuhanyozni és jövök. -simított végig arcomon, majd felállt és hamarosan meghallottam a víz halk zubogását.

Kicsit vissza merültem az álmaimba, ahonnan kiszakadtam...

***

Anno Párizsban minden újra kezdődött köztem és Edward között. Tiszta lap. Bár a mai napig nem tudom, hogy mit keresett azon az éjszakán Párizs egyik szórakozó helyén, de nem is igazán érdekel. Mondhatni úgy vagyok, inkább nem háborgatom a múltat. Így esett, hogy a naplóimat nem olvastam végig és még mindig Zooey párizsi lakásának egyik szekrényében lapulnak. Ott jobb helyen vannak. Meghatározó egy élmény volt újra látni, megérinteni, megismerni a fiaimat. Érdekes, de nagyon jó érzés volt.

Ismét vissza cseppentem a családi környezetbe. Gyerekek, szülők, barátok. Bellarína rengetegszer mondogatta nekem, hogy újra önmagam vagyok, mikor megkérdeztem, miért, csak azt mondta, hogy uncsi voltam és nyúzott meg kifacsart. A dolgok is össze jöttek köztem és Edward között, ám ez két hosszú év folyamata volt.

Vettünk egy saját lakást, amit a gyerekek választottak. Nem nagyot csak egy kis tetőtéri lakást, ami nagyjából a jaksonville-i lakásnak felel meg. Mivel a koncertek miatt, még mindig sokat utaztunk, viszont az utóbbi hónapokban inkább csak John és Ed. Ugyanis bejelentettük, hogy érkezik az újabb Grimes baba, ezzel négyre bővítve a listát, hisz idő közben megszületett Kevin és Margaret kislánya, Rosalin, aki most már 2 és fél éves. Igazi kis tündérke.

Nem, hogy az utazás, de még a lélegzés is meg lett nekem tiltva, azonban ezt nem voltam hajlandó elfogadni, így szegény Bellarínát állították mellém testőr gyanánt, akivel amikor csak tudtunk tilosban jártunk, ez azt takarta, hogy házon kívülre mentünk és lassan a város összes cukrászdáját ismertük. Ami azonban még nagyobb körbe ugrálást jelentett a szülők részéről az az, hogy a negyedik baba érkezésének bejelentése előtt két hónappal, pontosan szentestekor Ed megérte a kezem.

A nagy családi karácsony volt, amit nálunk tartottunk, mindenki ott volt. Anyumék, Susanék, Kevinék, Belláék és Zooey is. Az ajándékokat már kiosztottuk, én egy kar órát vettem Ednek. Egész este meg sem álltam, csak szaladgáltam, mint a mérgezett egér. Harry és Will segítettek kiosztani az ajándékokat. Edward ölelő karjaiban néztem, ahogyan mindenki bontogatja az ajándékát. A felnőttek óvatosan , míg a gyerekek darabokra tépve a csomagolást nyitják ki dobozaikat. Derekamról lecsúszott az ölelő kar és a hátam mögött a fa felé indult. Hátra sandítottam. A fánál állt, nekem háttal és matatott valamit. Nem tartottam annyira fontosnak az eseményt, hogy tovább kémleljem, ezért vissza fordultam az ajándék bontó társasághoz. Leültem a fiúkhoz és segítettem nekik kibontani a játékokon lévő különböző rögzítő darabokat, amikor pohár csengésre lettem figyelmes. Edward, Harryvel és Willel kezdett beszélni. Elmondta nekik, hogy mennyire szeret és mindenféle lököttséggel vegyítette. Felsorolt vicces eseteket, majd azt mondta, ő így szeret, ahogyan vagyok és ezt most szeretné nem csak szavakkal bebizonyítani. Ezek után feltett nekik egy kérdést, amire már tényleg nem számítottam.

-Srácok, megengeditek, hogy feleségül vegyem anyut?

A két kis komisz szőkeség egymásra sandított, majd Harry szólalt meg.

-Csak egy feltétellel. -a kikötést már nem hallottam, mert azt Edward fülébe súgták.

-Áll az alku. -mosolyogtak.

Rám nézett, majd a tenyerén tartott kis dobozkát kinyitotta. A tartalma nem más volt, mint egy gyönyörű fehérarany gyűrű, amit kis kék és kristály ék kövek díszítettek.

-Leszel a feleségem?

Hirtelen nem tudtam mit mondani. Tekintetem a dobozka és a zöld szem pár között cikázott.

-Igen! Igen! Igen! -ugrottam nyakába, amitől hátra estünk.

Mindenki nevetett és gratulált.

Még most is mosolygok, ha vissza gondolok. Bár szoktunk veszekedni, nem is keveset, de a békülés mindig megvan és mondanom sem kell, hogy voltak már igen kellemes kibéküléseink. De semmi sem lehet tökéletes. Úgy túl unalmas lenne.

Idő közben Bella helyét a menedzseri poszton Denis Logen vette át. Barátnőm ugyanis úgy döntött, hogy vissza tér az iskolapadba, de csak levelezőre. Kereskedelem és marketing szakra.

És most itt vagyunk március végén. Apuék Dublinba költöztek és felváltva látogatnak Susanékkal, mintha beteg lennék. Azonban ez már lekorlátozódott heti két látogatásra, mert közöltem, hogy ha a nyakamra járnak, akkor futom magam és bezárkózok a szobámba, aztán leshetik, hogy én onnan kijöjjek.

***

Ismét kizökkenek álmaimból, mikor Ed becsusszan mellém a takaró alá. Átölelt és magához húzott.

-Már azt hittem megevett a sampon.

Csak halkan kuncogott és még jobban magához húzott.