Köszönöm a kommenteket, amikre tudtam és volt időm válaszoltam is, amelyikre még nem arra is fogok. Ha szombatig össze jön a 6 komment erre a fejezetre, akkor vasárnap vagy akár szombat este is tudok hozni rész, ha viszont nem akkor két hetet kell rá várni. Még egyszer köszönöm a sok komit és örülök, hogy ennyieknek tetszik és olvassák a sztorim.
Puszi: Evy
Reggel az ágyamban ébredtem. A tegnapi ruhám volt rajtam. Az utolsó emlékem az, hogy kint ülünk a nappaliban és beszélgetünk, aztán képszakadás. Rezegni kezdett a zsebem. A telefonom volt az, Bella hívott.
-Szia! -vettem fel.
-Hali, végre van pár szabad percem. Figyelj, beszélned kéne Eddel, Johnnal, szinte úgy rángattuk fel a repülőre, nem akart titeket otthagyni, azt óta nem szólt hozzánk, csak van. Néz maga elé és senkivel sem hajlandó beszélni, de veled talán igen. Légyszi, soha sem láttuk, még ilyennek, még John se. Fél óra múlva kezdődik a koncert, de meg sem mozdul. -mondta Bella.
-Miért hol vagytok? -kérdeztem.
-Dublinban hol máshol?
Teljesen elfelejtettem, hogy ma el is utaznak.
-Na légyszi beszélj vele! Könyörgöm. -hallottam Bella hangjában, hogy tényleg kétségbe van esve.
-Jó, akkor légyszi oda adod neki a telefont? -nem tudtam mit mondjak, neki, majd valamit kitalálok azt hiszem.
-Edward. -hallottam Bellát.
-Nem kell nem akarok senkivel sem beszélni! -mondta Ed.
-Ha velünk nem is akkor legalább csak Evyvel. -hallottam, hogy átadja a telefont.
-De, ha szórakoztok velem, akkor, még haza is megyek. -hangja már hangosabb volt, valószínű, hogy a füléhez emelte a mobilt.
-Szia Ed. -köszöntem. -Hogy vagy? -jobb nem jutott eszembe.
-Szia. Hiányoztok. Jó volt a tegnapi nap. -mondta a maga kedves és számomra mindig is imádott hangján.
-Te is nekem, a srácok még alszanak, legalább is csendben vannak. Szóval vagy nem keltek még fel, vagy valami nagy rosszaságot csinálnak. -erre a kijelentésemre kicsit elnevette magát, bár tényleg érdekelt, hogy mit csinálnak. -Szerintem is nagyon jó volt. Köszi, hogy behoztál a szobámba.
-Nincs mit.
-Sok sikert a koncertre. -kezdtem kifogyni az ötletekből.
-Köszi.
Résnyire kinyitódott a szoba ajtóm, majd egyre nagyobbra és két tiszta színes, pizsamás gyerkőc lépett be rajta. Felmásztak az ágyra.
-Anyu kivel beszélsz? -kérdezte Harry.
-Apuval. -válaszoltam nekik.
-Fiúk? -kérdezte Ed.
-Apuval?! -mosolyodtak el. -Mi is akarunk vele beszélni!
-Én is akarok velük beszélni! -hallottam az említett személyt a telefonban.
Hát ez elég viccesen hangzott. Kihangosítottam a telefonom és leraktam az ágyra.
-Na most már halljátok egymást. -vettem az ikreket az ölembe és elkezdtem leszedni róluk a színes, mint már kiderítettek, filc és zsírkréta csíkokat.
-Apu rajzoltunk neked! Ma is menjünk el játszani! Mikor jössz? -mondták felváltva.
-Miket rajzoltatok? -kérdezte.
-Ha jössz akkor megmutatjuk.
-Figyeljetek srácok. Mostanában nem fogunk találkozni.
-Miért hol vagy?
-Én most Írországban vagyok, messze tőletek.
-De miért vagy ott?
-Itt van dolgom, de ígérem, hogy még sokszor meglátogatlak titeket. Jó?
-Jó, de mikor?
-Minél hamarabb.
-Ezt én is megígérhetem. -mondtam. -Nem akarok ünneprontó lenni, de téged várnak nem?
-Mi? Kik? Ja oké, de beszélünk még. Sziasztok.
-Szia Apu! Szia Ed! -köszöntünk el.
-Na srácok irány mosakodni és átöltözni, aztán takarítunk, mert, ahogyan ti kinéztek a szobátok sem lehet jobb.
-A apu miattunk ment el? -kérdezték könnyes szemmel.
-Ne mondjatok butaságokat. Apu szeret titeket és meg is fog még látogatni titeket, csak most dolga van. -töröltem le a könnyeket az arcukról.
Hát igen, ahogy gondoltam. A szoba számukra elérhető magasságig tiszta filc és zsírkréta volt. Az elkövetkezendő egy két napban nem beszéltünk Edwarddel, még egy tucat rajz született, köztük szuperhősöktől elkezdve a valóságig minden fajta rajz született. Aztán két nap után a fejükbe vettek valamit és már nem tudtam, hogy sírjak, a hajamat tépjem vagy inkább aggódjak. Viszont most tapasztalhatóm, ha az ikrek valamit a fejükbe vesznek, akkor arról soha senki sem fogja lebeszélni őket.
Evy
