2013. november 26., kedd

3. fejezet: Gondok hátán gondok

Hát szép kis kihagyás után ismét jelentkezem. Bár nem lett valami jó rész, de igyekszem, csak a suli miatt eléggé kevés időm van. :/ Amint lesz időm ismét hozom a következő részt addig is jó olvasást és komizzatok. :D
Evy

Leültünk a nappaliba a két frappéval. A sütőből a meggyes muffin édes illata lengedezte be a lakást. Halkan szólt a rádió, amiben a reggeli műsor ment, bár nem igazán figyeltünk rá. Bellarína elég fáradt volt és kimerült, amihez egy kis ingerültség is vegyült. Mostanában elég sokat veszekednek Johnnal. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem mondd el mindent, ami természetes, hiszen a magánélete nem tartozik rám, ám jóval többet veszekednek, mint mondja. Lassan a legkisebb dolgokon is összekapnak. A mostani probléma az az, hogy alig látják egymást és mind a ketten a másikat hibáztatják. Éljen és akkor most próbálj pártatlan, mégis határozott lenni. Ez a legnehezebb feladat, főleg, hogy itt nem csak két barátról beszélek, hanem húgomról és vőlegényem testvéréről.

-Figyel húgi. Emiatt ne legyél oda. Ed is ugyan akkor ér haza általában, mint John. -legalább is gondolom. -Mi is keveset látjuk egymást, sőt még nekem van két gyerekem, akik mellett bővel elkél a segítség és hamarosan érkezik a harmadik is, plusz az esküvő.

-De neked legalább van valami elfoglaltságod. Én meg egyedül unatkozom, ha nem vagy velem. Tanulok, házi munka, de inkább tanulok. Nem az, szeretem, meg minden, csak mégis. Neked is szeretnék segíteni az esküvőben, de semmi időm a magánéletemre sem. Jaj. -sóhajtott kétségbeesetten.

-Na. -öleltem át. -Vannak nehezebb időszakok. De hidd el, a jó kétszer jobb lesz ez után. Johnra meg kitalálunk valamit.

-Biztos? -motyogta vállamba.

-Persze. Meg különben is. Ne hidd azt, hogy az én életem fenékig tejfel. Lassan már lélegezni sem lélegezhetek anélkül, hogy engedélyt kérnék. Összesen négy szem figyel folyamatosan. -a telefonom rezegni kezdett. -Na látod megmondtam. -ráztam meg telefonomat. -Susan. Ha nem baj, akkor beszélek vele, mert úgyis addig fog hívogatni, amíg fel nem veszem.

-Persze, nyugodtan.

Sóhajtottam egyet és felvettem.


-Szia Su... -nem tudtam köszönni, mert azonnal elkezdett hadarni.

Egy idő után, szemöldököm már lassan eltűnt hajamban és szemem is kezdett az a döntés felé mászni, hogy kiugrik helyéről, míg végül nem bírtam tovább és közbevágtam.

-Mi?! Hogy... várj, nem nem nem... -nyögtem ki. -Nem nem lesznek semmilyen fotósok, csak Emy és Glory. Az újság írok, meg szépen maradnak a fenekükön, pláne a tévések. Nem akarok élő közvetítést az esküvőnkről. -kis hatásszünet. -Nem egyáltalán nem lenne jó alkalom, sőt, gondolj bele, azért a elég furcsa lenne, hogy egyszer csak megjelenek nagy hassal és akkor megint menne a kombinálás. Nem Susan, nem. Nem akarlak megbántani, de nem. -próbált még meggyőzni, de ebben hajthatatlan voltam. -Susan, nem! -mondtam ingerültebben, mire azonnal jött a megszokott kérdés és válasz. -Dehogy vagyok ideges. Igen tudom, hogy árt a babának. Most viszont le kell tennem, szia és ne szervezz be tévéseket. Újság írókat és fotósokat sem.

Kinyomtam a telefont és mély levegőket véve hamarosan lenyugodtam.

-Na, látod? Én szívesen cserélnék veled. -sóhajtottam.

Kicsit jobb kedvűen mosolyra gördítette a száját. Orromat megcsapta a csokoládé olvadt illata. A muffinról el is feledkeztem. Kimentem a konyhába és még éppen időben vettem ki a sütit, bár párnak a teteje így is megpörkölődött.

Beszélgettünk még jó darabig. Bellának jobb kedve lett, bár azért látszott rajta a rosszkedv, de annyira nem vészesen. Hatkor indulnia kellett, mert hétkor órája van. Éppen csak, hogy becsuktam mögötte az ajtót és elkezdtem elpakolni a cuccokat éles ajtó csengetés zavarta meg a csendet.

-Biztos Bellarína hagyott itt valamit. -gondoltam magamban. -Megyek! -kiabáltam és az ajtóhoz mentem.

Kinyitottam, de nem Bellarína volt az ajtóban.

-Margaret?! -döbbentem meg.

-Jaj, csak egy pillanatra jöttem. -csacsogta és elindult a nappaliba, hogy lerakja cuccait.

-Én is örülök neked. -csuktam be az ajtót.

-Hogy mondtad? -kérdezett.

-Semmi, csak régen láttalak. -mosolyogtam kislányosan. -Mik azok a bébi elefánt méretű cuccok?

-Oh csak pár apróságot szedtem össze neked. Pontosabban Su. Csak el ne mondd neki, hogy elmondtam, hogy ő küldi, mert ki fog nyírni. Másról sem beszél. Egész délután magában fortyogott, hogy így az esküvő, meg úgy az esküvő és, hogy Evy így, meg Evanna úgy. Képzelheted. -zuttyant le a kanapéra.

-És had találjam ki. Azért küldött, hogy győzzél meg erről az egészről, ami itt van -mutattam a táskákra- az a legjobb és úgy kell lennie.

-Hát valahogy úgy, azonban én veled értek egyet mindenben ezért is örültem, amikor elküldött ezekkel, mert így legalább, nem ő lóg a nyakadon.

-Ez rendes tőled. -mondtam hálásan, mert tényleg jobban örülök Margaretnek.

Bár nem olyan rég óta ismerjük egymást elég jól kijövünk. Ami miatt az utóbbi időben eléggé hálás vagyok neki, az az, hogy  már többször mentett meg anyum vagy Susan elől. Mindig kitalált valamit. Rora gyakran szoktam vigyázni, mert Margaret vissza ment dolgozni és van, hogy én vigyázok Rosalinra. Kórházban dolgozik gyerekorvosként. Kevin és Margaret már lassan négy éve házasok. Hála az égnek ő már tudja kezelni Susant, mert már egyszer végig csinálta a tortúrát. Nekem marad a jó öreg megszoksz, vagy megszöksz.

Kezembe vettem az első albumot, ami tele volt esküvői asztaldíszekkel. Margaret megmondta, hogy a lila cetlik Susanéi a kékek, meg az övéi. Akkor a sárga meg lesz az enyém. Hát mondanom sem kell, de Margaret ötleteivel jobban egyet értettem, mint Susanéval. Kész agybaj ez az egész. Lassan azon gondolkodom, hogy titokban tartsuk meg az esküvőt egy szigeten egy két emberrel és annyi.

Nem kis idő telt bele, mire az egyik zsák felét áthámoztuk. Bevittük a szobába, majd együtt indultunk el. Ő ment vissza Rosalinért én meg a srácokért. Már kezdett sötétedni, mikor haza vergődtünk. Ilyenkor áldom a napközit. Itthon szinte nem is kell velük tanulni. Okos gyerekek, némi segítség elkél, de csak kevés.

A szobájukban vannak én meg neki álltam megcsinálni a vacsorát. Már más sem jár az eszemben csak az esküvő, esküvő, esküvő.

-Szia. -fonódtam karok a derekamra.

-Csak nem itthon? -mosolyogtam.

-De bizony és holnap is. Egész nap a tiéd vagyok. -adott egy puszit vállamra.

-Csodás, akkor se... -csengettek.

Csengett! Ki a franc jön ilyenkor. Miért nem lehet egy, csak egyetlen egy olyan nap, amikor legalább az este nyugodt, főleg, hogy végre Ed is itthon van?!

-Kinyitom. -sóhajtott.

Rajta is látszott, hogy most a háta közepére sem kíván senkit.

-Pszt... -szóltam utána suttogóra fogva hangom. -Ha a szülők közül valaki, akkor én már alszok. Légyszi valahogy rázzad le őket könyörgöm.

Válaszul, csak mosolygott és bólintott. Hallottam, ahogyan kinyitotta az ajtót és beszél valamit, de nem igazán lehetett hallani a konyhából, hogy mit. Egy ideig, majd csukódott az ajtó.

-Csak a szomszéd volt. Áthozott néhány újságot.

-Már kezdtem megij... -ismételt csengetés.

-Megyek.

Ismételt ajtó nyitás. Azonban most szinte rögtön csukódott is és szapora léptek közeledtek a konyha felé. Most jöttem rá, hogy engem gyűlölnek valamiért, de nagyon.

-Susan ez, most komoly? Egy kicsit had legyünk már együtt. -mondtam kelletlenül.

-Csak meg akarom beszélni amit délután mondtam. Már felhívtam pár tévést, fotóst és újságírót is, akik szívesen vállalják.

-De mondtam már, hogy nem.

-Ugyan már, ne legyél ilyen nyavalygós. Elvégre rengeteget fogsz még szerepelni a médiában, jobb ha hozzá szoksz. Meg különben is ketten vagyunk ellened, nem igaz Ed? -vágta a szemembe.

Az állam a konyha padlón koppant. Ez kemény. Ha így állunk, akkor legyen.

-Tudod mit Susan? Akkor én is el mondom a véleményem. Nem akarom, hogy beleszólj az esküvőbe, vagy az életünkbe. Mind a ketten felnőtt emberek vagyunk, el tudjuk dönteni, hogy mit és hogyan akarunk. Ez a mi esküvőnk nem a tiéd. Nem akarom, hogy a nyakamra járj és meg szabd, hogy mikor mit csinálhatok. És ha ezt nem vagy hajlandó elfogadni, akkor akár az esküvőre sem kell eljönnöd.

Most Susanon volt a csodálkozás sora. Azonban, mikor segélykérően fia felé nézett, ő mellém állt, átkarolta derekam és csak ennyit mondott.

-Bocsi anya, de Evyt kell támogatnom. És van abban igazság, amit mondd. Ne haragudj meg, de így van.

Pár perc néma csend következett. Majd Susan felemelt fejjel elköszönt és ahogyan kiment bevágta maga mögött az ajtót.

-Szerintem megharagudott rád. -állapította meg Ed.

-Ez nekem is eszembe jutott, de legalább tisztáztuk a dolgokat. Most hogy így eszembe jutott lenne egy kis kérésem.

-És mi lenne az? -érdeklődött.

-Majd vacsi után. Szólj a srácoknak. -fogtam meg a tányérokat és kivittem az asztalra.

Evy

6 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Már aznap, mikor kiraktad, elolvastam az új részt, de akkor sajnos nem tudtam telefonról kommentet írni. :)
    Nagyon tetszett ez a rész is!! Remélem, amint tudod, kiteszed a következőt, mert kíváncsi vagyok az esküvőre, és az újabb pici babára :3 ♥

    VálaszTörlés
  2. Szia! Kész a kritikád :) http://blogoscuccok.blogspot.hu/2013/12/kritika-24.html

    VálaszTörlés
  3. http://kritikafejl.blogspot.hu/2013/12/32-kritikaa.html Szia! Kész a Kritika

    VálaszTörlés
  4. ÚJ részt!!! :) imádom! :)

    VálaszTörlés
  5. frappét, meggyes sütit nekem is :)) imádom

    VálaszTörlés
  6. Régen volt már rész életem...Állj neki ♥

    VálaszTörlés