Bocsi, egy kicsit késett ez a rész, de szerintem érdemes volt rá várni. :D Ezt majd ti eldöntitek. :) Jó olvasást és komizzatok is. :)
Evy
>Első nap<
-Esküszöm, ilyenkor nem tudom elhinni, hogy testvérek vagyunk. -nézett rám John.
-Akkor sem fogok szólni a rendőrségnek.
-Ed te most direkt csinálod, vagy tényleg nem veszed észre, hogy mi történt?
-Nagyon jól, tudom, hogy mi történt, mert a saját szememmel láttam.
-Én azt elhiszem, de ezek szerint, még sem. Ed, Evy-t elrabolták!
-Halkabban már! Nem azért akartam veled négyszemközt beszélni, hogy az egész ház hallja.
-De akkor is muszáj tenned valamit, ez így nem megoldás, hogy beletörődsz, honnan tudod, hogy mi van Evy-vel? Lehet, hogy be van zárva valahová, vagy mit tudom én, de akkor is meg kell keresnünk!
-Nem érted, hogy nem akarom megkeresni?!
-Legalább áruld el, hogy miért? -állt fel a kanapéról.
-Mert igaza volt annak aki elvitte, csak ártok neki.
-Ti meg min veszekedtek? -nyitott be Bella.
-Semmin. -vágtuk rá egyszerre, amire gyanakvó nézése volt a válasz.
-Majd megbeszéljük, már úgy is befejeztük. -nézett rám szúrós tekintettel John.
>Második nap<
A nap ragyogóan süt és csak miénk a ház. Senki más, csak John és én. Kint vagyunk a kis kertben.
-Még mindig nem tudom elérni Evy-t. -feküdtem el a pokrócon és a felettem lévő rózsafát névegettem. -Szerinted mi lehet vele?
-Nem tudom... -mondta John, de nem nézett rám.
-Hát ez nem valami meggyőző... -mondtam hasamra téve a telefonom..
-Pedig tényleg nem tudok semmit. -válaszolta, hasonlóan.
-Az nem létezik, hogy te nem tudod. -kezdtem szórakozni az almával, amit kihoztam magammal a kertbe.
-Mondom, hogy nem. -vonta meg a vállát.
-John Paul Henry Daniel Richard Grimes. Légyszíves ne csináld ezt. Látom, hogy gond van, de nem mondod el. -néztem, rá, de ő csak ült mellettem. -Hát jó... -sóhajtottam és csukott szemmel élveztem tovább a napsütést.
-Ed-nek gondjai vannak és nem tudom, hogyan segíthetnék neki. -bökte ki végre.
Nem válaszoltam.
-Evy-t elrabolták, nem elment, de nem akar szólni a rendőrségnek, mert úgy véli, hogy jobb Evannának, ha mással van.
-Ez most komoly?! Mert, ha igen, akkor tényleg gond van.
>Negyedik nap<
-Szia Emily. Bella Mondora vagyok. Evy barátnője. -mondtam bizonytalanul.
-Szia. Igen emlékszem rád. Hogy vagy? -mondta barátságosan.
-Én köszi, jól, de most valami más miatt hívtalak.
-Mond, miben tudok segíteni.
-Nem beszéltél mostanában Evy-vel?
-Amióta elutazott nem. Miért?
Sóhajtottam.
-Nem akarlak, megijeszteni, de Evy eltűnt, pontosabban elrabolták.
-Mi?! Te uram isten és mikor, hogy? Mit tudtok róla? -kérdezte idegesen.
-Em, nyugi, tudom, hogy nem olyan könnyű, de ezzel nem tudsz segíteni. Jelenleg nem tudunk róla semmit, négy napja tűnt el a parkból. Esetleg nem tudsz valakit, aki bánthatta volna?
-Tudtommal nem. Mindenkivel, jó viszonyban volt. Már négy napja?! Vajon mi lehet vele?
-Nem tudom, de remélem, hogy jól van. És esetleg valakivel nem volt szorosabb kapcsolata mostanában, akitől többet megtudhatnék?
-Conorral mielőtt Evy elutazott pár napja jöttek össze, mármint jártak, meg voltak randizni és egyebek, esetleg ő. A gyerekek tudják már?
-Nem, nem mondtuk el nekik. Milyen Conor?
-Conor Whittecker. A száma is megvan valahol, ha megtalálom, akkor megadom.
-Oké köszi.
>Hatodik nap<
-Ez most rajtad áll, hogy figyelmen kívül hagyod vagy adsz egy interjút és lerendezed. Ha a második mellett döntesz, akkor akár kamu szöveget is mondhatsz, de az igazat is elmondhatod. -szedtem elő a szendvicshez valókat.
-Ha nem beszélek úgysem szálnak le róla. -mondta Ed.
-Akkor egyértelmű. Holnap délután?
-Az jó.
-Will, add már ide! -szűrődött be Harry hangja a kertből.
-Megyek rendet teszek, mielőtt sírás lesz belőle.
-Pá pá apuci. -integettem neki.
-Will, add már ide! -szűrődött be Harry hangja a kertből.
-Megyek rendet teszek, mielőtt sírás lesz belőle.
-Pá pá apuci. -integettem neki.
-Ezt még vissza fogod kapni, csak, hogy tudj róla. -mosolygott és kiment.
-Uhh, olyat én is kapok? -ölelt át John, amire összerezzentem.
-Ha nem ijesztgetsz akkor igen. -vágtam szét még egy zsemlét.
-Akkor nem ijesztgetlek. -adott egy puszit az arcomra és nekiállt segíteni feltenni a zsemlékre a feltétet.
-Nem, egyszerűen nem veszi fel. Emy, viszont mondta, hogy Conor is elutazott nem sokkal Evy után, csak azt nem tudni, hová. -haraptam bele az egyik szendvicsbe. -És ez még nem a legteteje.
-Miért mi van? -kérdezte.
Hátra nyúltam a konyha pultra és elé tettem az újságot, amit nem sokkal korábban hozott Ed.
Nézegetni kezdte az újságot, amiben két oldalas cikk volt testvéréről és a gyerekekről pár lesi fotóval ellátva. Először csak elmosolyodott, majd halkan nevetett. Bár én is így fogadtam a cikket, biztos voltam benne, hogy nem ugyan arra gondol John, amire én.
-Min nevetsz? -kérdeztem.
-Kezdek büszke lenni az újságírókra, meg a lesi fotósokra. Egészen jól ráéreznek a dolgokra, meg furcsa így látni a képeket és közben tudni, hogy ők tényleg az unoka öccseim. -mosolygott.
-Hát igen gyorsan elment az idő. -sóhajtottam.
-Egy időre kimerítettük anyu unoka igényét. -olvasta tovább az újságot.
-Te tudod. -fordultam vissza szendvicsemhez.
-Miért, most nem? -kérdezett vissza. -Főleg, mert Kevin tegnap telefonált, hogy Margaret terhes. Úgyhogy, hét hónap múlva anyuék ismét babáznak.
-Igen. Jó nekik. -mosolyogtam, de belül kicsit szomorú voltam.
-Minden rendben? -kérdezte.
-Persze. -álltam fel és a mosogatóhoz vittem a tányérom.
-Akkor jó. -mondta derűsen.
Nem bírtam tovább magamban tartani a kérdést.
-Te nem szeretnél gyereket? -fordultam felé.
-Ez így nem igaz, hogy nem szeretnék, de... -állt fel az asztaltól. -az sem, hogy igen. Figyelj, még van egy csomó időnk, hogy gyerekünk legyen, én egyenlőre nem szeretnék, majd pár hónap, esetleg pár év múlva. Most még nem, egyenlőre nem.
Szám szélére haraptam, szememben kis könny lábadt. Át akart ölelni, de pont csörögni kezdett a telefonom, ami megmentett. Határozott léptekkel elindultam a fürdő szoba felé, majd magam zártam és felvettem.
-Igen?
-Szia Bella, Emy vagyok.
-Hali. -töröltem le kicsorduló könnyeim.
-Fura a hangod. Csak nincs valami gond? -kérdezte.
-Nincs. -hazudtam.
-Akkor jó. -mosolygott. -Azért hívtalak, mert sikerült elérnem Conort SMS-ben és sikerült megtudnom, hogy Spanyolországban van valahol Santander-ben.
-De jó, köszi. Én nem tudtam elérni. Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem érdemes lenne megkeresni Conort, hátha személyesen közlékenyebb.
-Én benne vagyok.
-Akkor holnap után a reptéren találkozunk.
-Oké szia.
-Szia.
>Hetedik és nyolcadik nap<
Elintéztem Ednek az interjút. Össze pakoltam a cuccaimat és írtam egy levelet Johnnak, hogy hová megyek és, miért.. Jobbnak láttam, ha most itt marad, főleg, mert ránk szálltak az újságok. Ez viszont csak úgy volt lehetséges, hogy csak akkor tudja meg, amikor már elmentem.
Már a lépcső alján voltam, amikor megjelent mögöttem Harry.
-Hát te hogy, hogy nem alszol? -vettem ölembe.
-Szomjas vagyok. -motyogta álmosan.
Fejét vállamra döntötte és egyenletesen szuszogott, de ébren volt, már amennyire ezt ébrenlétnek lehet nevezni. Leültettem a konyha pultra és adtam neki egy pohár vizet. Miután megitta, halkan felvittem a szobájába. Már a felfelé vezető úton vissza aludt. Imádom őket, annyira aranyosak, bár néha rosszak is tudnak lenni, majdnem olyan, mintha a gyerekeim lennének, de csak majdnem. Ez az ami kicsit nyomja a lelkem, hogy én is szeretnék egy saját kisbabát, viszont nem akarom ráerőszakolni John-ra. A másik meg az, hogy megbeszéltük, házasság előtt nincsen gyerek, de arról, mikor szeretne elvenni, még csak említés sem esett. Miközben ezen gondolkoztam az ajtónak dőlve néztem, ahogyan John békésen szuszog az ágyban. Kis lelki ismeret furdalásom van, amiért nem szóltam neki, hogy elmegyek.
Halkan kimentem a házból, majd indultam a reptérre.
Halkan kimentem a házból, majd indultam a reptérre.
>Pár óra múlva<
Megérkeztem Santender-be és nem sokkal utánam Emy gépe is leszállt. Mivel ötletünk sem volt, hogy hol keressük Conor-t, ezért elindultunk a part mentén. Végig jártunk vagy negyven utcát, ami töménytelen mennyiségben csak boltok laktak, de minden fajta. Az ékszerbolt mellett és használt ruha kereskedés és hasonló párosítások. Miközben jártuk az utcákat, alig találkoztunk egy két emberrel. Egyikük meg tudta mondani, hogy merre találjuk a lakó övezetet és azt vettük célba. Nem tudom mennyi időbe telt, mire az egyik lakó, azt mondta, hogy ismer egy ilyen nevű embert és azt is meg tudta mondani, hogy körülbelül hol lakik. Ezután, már egyszerűbb volt a dolgunk. Kizárhattunk több száz házat és már csak nyolc közül kellett totóznunk. Ilyen esetekben természetes, hogy mindig utolsóra találja meg az ember az igazit.
Conort látszólag mi keltettük. Beinvitált minket a házba és leültünk a konyhába.
-Szia, szerintem mi még nem találkoztunk. Bella Mondora. –mosolyogtam.
-Már hallottam rólad. Conor Whittecker. Minek köszönhetem látogatásotokat? –mondta utolsó mondatot Emynek címezve.
-Nem igazán szeretek kertelni, úgyhogy… Azt szeretnénk kérdezni, hogy nem-e tudsz valamit Evy-ről?
-Elutazott Írországba valami miatt, még mondta is, de nem jut eszembe. –gondolkodott.
-Igen miattam utazott oda, de eltűnt és nem tudunk róla semmit. –mondtam.
-Tényleg és mióta? –lepődött meg.
-Ma nyolc napja körülbelül. Esetleg nem mondott neked valakit, akivel szorosabb viszonyban van, vagy aki haragudhatott volna rá? –kérdezte Emy.
-Nem. Sajnálom. Szívesen segítenék, ha tudnék. –mondta.
-Akkor potyára jöttünk ide. –húzta el száját.
-Merre találom a mosdót? -kérdeztem.
-Át a nappalin , balra a második ajtó. -mondta Conor.
Kicsit idegesnek tűnt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Követtem az útmutatókat és viszonylag hamar meg is találtam a mosdót. Megpróbáltam felhívni John-t, de nem sikerült. Vissza indultam a konyhába. A nappalin átvágva az egyik ajtó nyitva volt és akaratlanul is beláttam oda. Egy nagy ruhás szerkény, de női ruhák voltak benne.
-Gyere Bella induljunk. –mondta Emy.
-Rendben. –kicsit furcsáltam, hogy Conor mint valami fegyőr állt Emily mellett és most már jól láthatóan ideges volt. –Conor, egyedül laksz itt? –kérdeztem.
-Igen. –válaszolta tömören.
-Akkor, miért van abban a szobában egy nagy szekrénynyi női ruha? –mutattam az említett hely felé.
-Az… -nem tudta befejezni, mert nyílott az ajtó.
-Szia Conor megjöttem, bocsi, hogy nem szóltam, de még aludtál… Bella? –nézett rám Evy meglepődöttem. –Bellarína! –ugrott a nyakamba.
Nem tudtam megszólalni a meglepettségtől.
-Hogy-hogy itt vagy? De örülök neked. –ölelt magához.
Nem értettem viselkedését. Akit akarata ellenére visznek el, annak nem ilyen a hozzáállása.
-Evy, jól vagy? –néztem rá.
-Persze, miért nem lennék jól? –értetlenkedett.
-Emily, gyere. –mondtam és elkezdtem az ajtó felé tolni Evy-t.
-Nem mentek sehová. –állt az utunkba.
-Conor légy szíves ne csináld ezt. –mondta Emy.
-De most mért megyünk el? És ő ki? –mutatott Emilyre Evy.
-Az egyik barátnőd. És, mert Conor elrabolt. –válaszoltam.
-Dehogy, itt nyaralunk. –próbált kiszabadítani karját szorításomból.
-Ezt meg honnan veszed? –értetlenkedtem.
-Nem emlékszik semmire. –közölte Conor.
-Hogy mi?! –kérdeztük egyszerre Emyvel.
-Jól hallottátok.
-Miért van odakint egy fotós? –kérdezte Evy.
-Conor, ha nem engedsz ki, akkor az ablakon keresztül, fogom kikiabálni, hogy egy emberrabló vagy, viszont, ha nem akkor nem mondok semmi, sőt, még egy kis hírnevet is kaphatsz.
-Hazudsz. –nézett rám vádlóan.
-Nem szokásom. –mentem az ablakhoz, Evy mellé.
-Nem mered. –mondta, de kezdte elhinni, hogy tényleg megteszem.
-Azt hiszed? –nyitottam az ablakot.
-Jó, legyen. –mondta. –Menjetek.
-Hagyj minket békén egy életre. –vágta Conor fejéhez, Emy.
Nagy nehezen kivittük Evyt a házból, leráztuk a fotóst egy fedő szöveggel, hogy csak meglátogattuk a régi barátunkat és hasonlókkal. Majd elindultunk Jacksonville felé, mivel már mind a ketten biztosak voltunk benne, hogy Evy nem csak megjátssza magát, hanem az utóbbi években történt dolgok, teljesen kiestek neki.
Közben beszéltem Johnnal, aki megértette, miért, nem mondtam el neki előbb, hogy elutazok, azonban, mikor Evyről meséltem, hasonlóan reagált, mint mi Emyvel. Mikor oda értünk egy napot töltöttünk vele, és próbáltunk neki mesélni dolgokat, hátha beugrik, neki valami, de semmi. Nem mertem neki mondani, hogy van két fia, mert kicsit féltem attól, hogy teljes mértékben kiakad. Majd vissza mentem Írországba, Emilyvel, pedig megbeszéltük, hogy addig próbálkozunk felváltva, amíg újra emlékezni fog.
-Merre találom a mosdót? -kérdeztem.
-Át a nappalin , balra a második ajtó. -mondta Conor.
Kicsit idegesnek tűnt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Követtem az útmutatókat és viszonylag hamar meg is találtam a mosdót. Megpróbáltam felhívni John-t, de nem sikerült. Vissza indultam a konyhába. A nappalin átvágva az egyik ajtó nyitva volt és akaratlanul is beláttam oda. Egy nagy ruhás szerkény, de női ruhák voltak benne.
-Gyere Bella induljunk. –mondta Emy.
-Rendben. –kicsit furcsáltam, hogy Conor mint valami fegyőr állt Emily mellett és most már jól láthatóan ideges volt. –Conor, egyedül laksz itt? –kérdeztem.
-Igen. –válaszolta tömören.
-Akkor, miért van abban a szobában egy nagy szekrénynyi női ruha? –mutattam az említett hely felé.
-Az… -nem tudta befejezni, mert nyílott az ajtó.
-Szia Conor megjöttem, bocsi, hogy nem szóltam, de még aludtál… Bella? –nézett rám Evy meglepődöttem. –Bellarína! –ugrott a nyakamba.
Nem tudtam megszólalni a meglepettségtől.
-Hogy-hogy itt vagy? De örülök neked. –ölelt magához.
Nem értettem viselkedését. Akit akarata ellenére visznek el, annak nem ilyen a hozzáállása.
-Evy, jól vagy? –néztem rá.
-Persze, miért nem lennék jól? –értetlenkedett.
-Emily, gyere. –mondtam és elkezdtem az ajtó felé tolni Evy-t.
-Nem mentek sehová. –állt az utunkba.
-Conor légy szíves ne csináld ezt. –mondta Emy.
-De most mért megyünk el? És ő ki? –mutatott Emilyre Evy.
-Az egyik barátnőd. És, mert Conor elrabolt. –válaszoltam.
-Dehogy, itt nyaralunk. –próbált kiszabadítani karját szorításomból.
-Ezt meg honnan veszed? –értetlenkedtem.
-Nem emlékszik semmire. –közölte Conor.
-Hogy mi?! –kérdeztük egyszerre Emyvel.
-Jól hallottátok.
-Miért van odakint egy fotós? –kérdezte Evy.
-Conor, ha nem engedsz ki, akkor az ablakon keresztül, fogom kikiabálni, hogy egy emberrabló vagy, viszont, ha nem akkor nem mondok semmi, sőt, még egy kis hírnevet is kaphatsz.
-Hazudsz. –nézett rám vádlóan.
-Nem szokásom. –mentem az ablakhoz, Evy mellé.
-Nem mered. –mondta, de kezdte elhinni, hogy tényleg megteszem.
-Azt hiszed? –nyitottam az ablakot.
-Jó, legyen. –mondta. –Menjetek.
-Hagyj minket békén egy életre. –vágta Conor fejéhez, Emy.
Nagy nehezen kivittük Evyt a házból, leráztuk a fotóst egy fedő szöveggel, hogy csak meglátogattuk a régi barátunkat és hasonlókkal. Majd elindultunk Jacksonville felé, mivel már mind a ketten biztosak voltunk benne, hogy Evy nem csak megjátssza magát, hanem az utóbbi években történt dolgok, teljesen kiestek neki.
Közben beszéltem Johnnal, aki megértette, miért, nem mondtam el neki előbb, hogy elutazok, azonban, mikor Evyről meséltem, hasonlóan reagált, mint mi Emyvel. Mikor oda értünk egy napot töltöttünk vele, és próbáltunk neki mesélni dolgokat, hátha beugrik, neki valami, de semmi. Nem mertem neki mondani, hogy van két fia, mert kicsit féltem attól, hogy teljes mértékben kiakad. Majd vissza mentem Írországba, Emilyvel, pedig megbeszéltük, hogy addig próbálkozunk felváltva, amíg újra emlékezni fog.
Bellarína&John&Ed
.jpg)
.jpg)
