6. fejezet: Te mész, mi maradunk, de még találkozunk

Köszönöm a kommenteket, amikre tudtam és volt időm válaszoltam is, amelyikre még nem arra is fogok. Ha szombatig össze jön a 6 komment erre a fejezetre, akkor vasárnap vagy akár szombat este is tudok hozni rész, ha viszont nem akkor két hetet kell rá várni. Még egyszer köszönöm a sok komit és örülök, hogy ennyieknek tetszik és olvassák a sztorim.

Puszi: Evy

Reggel az ágyamban ébredtem. A tegnapi ruhám volt rajtam. Az utolsó emlékem az, hogy kint ülünk a nappaliban és beszélgetünk, aztán képszakadás. Rezegni kezdett a zsebem. A telefonom volt az, Bella hívott.

-Szia! -vettem fel.

-Hali, végre van pár szabad percem. Figyelj, beszélned kéne Eddel, Johnnal, szinte úgy rángattuk fel a repülőre, nem akart titeket otthagyni, azt óta nem szólt hozzánk, csak van. Néz maga elé és senkivel sem hajlandó beszélni, de veled talán igen. Légyszi, soha sem láttuk, még ilyennek, még John se. Fél óra múlva kezdődik a koncert, de meg sem mozdul. -mondta Bella.

-Miért hol vagytok? -kérdeztem.

-Dublinban hol máshol?

Teljesen elfelejtettem, hogy ma el is utaznak.

-Na légyszi beszélj vele! Könyörgöm. -hallottam Bella hangjában, hogy tényleg kétségbe van esve.

-Jó, akkor légyszi oda adod neki a telefont? -nem tudtam mit mondjak, neki, majd valamit kitalálok azt hiszem.

-Edward. -hallottam Bellát.

-Nem kell nem akarok senkivel sem beszélni! -mondta Ed.

-Ha velünk nem is akkor legalább csak Evyvel. -hallottam, hogy átadja a telefont.

-De, ha szórakoztok velem, akkor, még haza is megyek. -hangja már hangosabb volt, valószínű, hogy a füléhez emelte a mobilt.

-Szia Ed. -köszöntem. -Hogy vagy? -jobb nem jutott eszembe.

-Szia. Hiányoztok. Jó volt a tegnapi nap. -mondta a maga kedves és számomra mindig is imádott hangján.

-Te is nekem, a srácok még alszanak, legalább is csendben vannak. Szóval vagy nem keltek még fel, vagy valami nagy rosszaságot csinálnak. -erre a kijelentésemre kicsit elnevette magát, bár tényleg érdekelt, hogy mit csinálnak. -Szerintem is nagyon jó volt. Köszi, hogy behoztál a szobámba.

-Nincs mit.

-Sok sikert a koncertre. -kezdtem kifogyni az ötletekből.

-Köszi.

Résnyire kinyitódott a szoba ajtóm, majd egyre nagyobbra és két tiszta színes, pizsamás gyerkőc lépett be rajta. Felmásztak az ágyra.

-Anyu kivel beszélsz? -kérdezte Harry.

-Apuval. -válaszoltam nekik.

-Fiúk? -kérdezte Ed.

-Apuval?! -mosolyodtak el. -Mi is akarunk vele beszélni!

-Én is akarok velük beszélni! -hallottam az említett személyt a telefonban.

Hát ez elég viccesen hangzott. Kihangosítottam a telefonom és leraktam az ágyra.

-Na most már halljátok egymást. -vettem az ikreket az ölembe és elkezdtem leszedni róluk a színes, mint már kiderítettek, filc és zsírkréta csíkokat.

-Apu rajzoltunk neked! Ma is menjünk el játszani! Mikor jössz? -mondták felváltva.

-Miket rajzoltatok? -kérdezte.

-Ha jössz akkor megmutatjuk.

-Figyeljetek srácok. Mostanában nem fogunk találkozni.

-Miért hol vagy?

-Én most Írországban vagyok, messze tőletek.

-De miért vagy ott?

-Itt van dolgom, de ígérem, hogy még sokszor meglátogatlak titeket. Jó?

-Jó, de mikor?

-Minél hamarabb.

-Ezt én is megígérhetem. -mondtam. -Nem akarok ünneprontó lenni, de téged várnak nem?

-Mi? Kik? Ja oké, de beszélünk még. Sziasztok.

-Szia Apu! Szia Ed! -köszöntünk el.

-Na srácok irány mosakodni és átöltözni, aztán takarítunk, mert, ahogyan ti kinéztek a szobátok sem lehet jobb.

-A apu miattunk ment el? -kérdezték könnyes szemmel.

-Ne mondjatok butaságokat. Apu szeret titeket és meg is fog még látogatni titeket, csak most dolga van. -töröltem le a könnyeket az arcukról.

Hát igen, ahogy gondoltam. A szoba számukra elérhető magasságig tiszta filc és zsírkréta volt. Az elkövetkezendő egy két napban nem beszéltünk Edwarddel, még egy tucat rajz született, köztük szuperhősöktől elkezdve a valóságig minden fajta rajz született. Aztán két nap után a fejükbe vettek valamit és már nem tudtam, hogy sírjak, a hajamat tépjem vagy inkább aggódjak. Viszont most tapasztalhatóm, ha az ikrek valamit a fejükbe vesznek, akkor arról soha senki sem fogja lebeszélni őket.

Evy

5. fejezet: Ikrek közt marad

Elköszöntünk Evytől a szüleitől, Harrytől és Willtől. A taxi, már kint várt minket, visszamentünk a hotelbe. Bellarína még lent maradt elrendezni pár dolgot, John és én, pedig felmentünk a szobába. A mosoly ráfagyott az arcomra. Még nem fogtam fel teljesen, hogy pontosan, mi is történt, de már ennyi is elég volt ahhoz, hogy tíz centivel a talaj felett járjak.

-Neked, mi a bajod? Amióta beszéltél Evyvel, azóta folyamatosan mosolyogsz. -azért ennyire nem fényes a helyzet. -mentünk be a szobába.

-Mi az, hogy nem vényes?! Csodálatos, fenomenális, ennél jobb már nem is lehetne!

-Nem értelek... Evynek van két fia, valakitől, valószínű van élettársa is, legalábbis nem láttam rajta karika gyűrűt és szinte teljesen kizárt az életéből, maximum csak barátként léphetsz újra be.

-Akkor ezek szerint ezt Bella nem mondta el. Bár megértem. Nem hitte, hogy Evy elmondja.

-De mégis mit? -nézett rám értetlenül.

-Evy két kisfia tőlem van, az én gyerekeim. -mondtam fülig érő mosollyal.

-Mi? Ez most komoly? Ezek szerint nagybácsi vagyok?

-Én is hasonlóan reagáltam.

-De azt, hogy, hiszen nem találkoztatok azóta, mióta elment.

-Már terhes volt, amikor elment.

-Az komoly. És a gyerekek tudják, hogy te vagy az apjuk, jaj, de fura ezt kimondani, hogy hívják őket? Hah, mostantól apucinak foglak hívni. -nevetett.

-Ha ha ha nagyon vicces, nem tudják, hogy én vagyok az apjuk, most, hogy mondod tényleg fura kimondani, egyik napról a másikra lett két fiam, a nevük, pedig Harry Patrick és William Edward.

-Uhhh hát ez így komoly... -rakarta meg a fejét. -És Evy el fogja nekik mondani nekik?

-Holnap találkozom velük.

-Az jó. -gondolkodott el.

-Min töröd a fejed?

-Hát, hogy megszegted a fogadalmunkat.

-Na ne szórakozz velem! Csak nehogy azt hidd, hogy nem tudom, hogy te is megszegted.

-Én nem is! -jelentette ki határozottam.

-Hogyne én meg egyben vagyok süket és vak is. Ugye?

-Természetes. -mosolygott.

-Na meg is volnék! -jött be Bella.

-Tényleg Bellarína, hol van a Miriam játszótér? -kérdeztem.

-Minek akarsz te oda menni, ráadásul most? -nézett rám értetlenül.

-Dehogy most akarok oda menni! Holnap ott találkozunk Evyvel és a fiaimmal.

-Elmondta? -kerekedett ki a szeme.

-Igen, de hol van? -mondtam türelmetlenül.

-Holnap oda viszlek. Jó? -kérdezte.

-Tökéletes. -indultam a saját szobámba.

-Nem gondoltam, hogy így fogja lereagálni... -hallottam Bella hangját. -Neked meg mi bajod?

-Én viszont megdöbbentem, elég rendesen. -mondta John.

Csak megráztam a fejem. Lezuhanyoztam, felvettem a pizsim, majd, még mindig, próbáltam felfogni, hogy megtaláltam életem szerelmét és van két fiam is akikkel egy teljes napot tölthetek, utána, pedig egy teljes életet, mert többet nem engedem el őket.

Másnap reggel korán keltem, egyszerűen nem tudtam aludni. Fél kilenckor elindultunk. Bella megmutatta, hogy merre van a játszótér. Mikor oda értem Evy a homokozó mellett ült egy padon, a srácok, pedig játszottam. Leültem mellé, amitől egy kicsit meg is ijedt. Beszéltünk pár szót, majd Harry és Will hozzám futottak, átöleltek és apunak neveztek. Csak tátogtam. Először a játszótéren voltunk, majd lementünk a partra, ahol ruhában fürödtünk. Estére úgy elfáradtak a srácok, hogy haza felé menet Harry az én karomban Will, pedig Evyében aludt el. Lefektettük őket, majd leültünk a nappaliba, beszélgettünk és közben néztünk egy filmet. Talán még a felénél sem jártunk, de Evy fejét a vállamra hajtva elaludt. Őt is bevittem a szobájába, letettem az ágyra, betakartam és adtam egy puszit a homlokára, amitől álmában elmosolyodott. majd elmentem. Jó volt úgy tölteni ezt a napot, mintha nem történt volna semmi, de holnap mi elutazunk, de nem tudom, hogy hogyan tudom, majd itt hagyni a számomra legfontosabbakat.

Evy

4. fejezet: Vallomásod vallomásom

-Stella és miattad, jöttem el Dublinból. Pedig akkor úgy éreztem, hogy nálam, talán senki sem boldogabb nálam. Az ok ami miatt ide, Jaksonvillebe jöttem, az az, hogy ezt a házat a mamámtól kaptam. Ide jöttem. Új életet kezdtem, majd szép lassan összeforrt a szívem. Alkalmi munkákat vállalok, koncerteket, fellépéseket, fotózásokat, bemutatókat. -mondtam, majd megálltam, hogy új érőt gyűjtsek ahhoz, hogy elmondjam a mások részét is a történetnek.

-Stella és köztem nem történt semmi. Leitatott és oda hívott téged. Nekem esett, de leállítottam, én téged szeretlek és nem akartalak bántani. Sokáig kerestelek és mindig, reménykedtem abban, hogy vissza jössz vagy megtalállak. Mindenkit kifaggattam a hol létedről, de senki sem tudott semmit, Bellarína furán viselkedett, ha szóba kerültél, ezért őt nem zaklattam vele, de...

-Ő tudta. -mondtam.

-Mi? -kérdezett vissza.

-Bella tudta, hogy itt vagyok. Gyakran meg is látogatott.

-Jó tudni. Bár, lehet jobb lett volna, ha nem találkozunk. Boldog vagy, van két fiad és valószínűleg, barátod is. Legalább is nincsen rajtad karika gyűrű.

-Nincsen barátom, se férjem.

-Akkor a fiaid? -hangjában hallottam, hogy részben összerakta már a képet.

-Harry és Will három évesek. -fordultam meg és a szemébe néztem.

-De akkor ez azt jelenti, ez azt jelenti, hogy... -magára és rám mutatott.

-Igen. Ők a te fiaid. Harry Patrick a papájuk után és William Edward az édesapjuk után kapták második nevüket. Karácsonykor szerettem volna elmondani. Akkor két hónapos terhes voltam.

-Te atya úr isten, van két fiam és eddig a létezésükről sem tudtam. Evy, nem gondoltad, hogy erről azért nekem is tudnom kellett volna? Hiszen nekem is volt szerepem abban, hogy ők a világra jöhessenek. Ők tudnak róla, hogy én vagyok az apjuk, tudják a nevem? -fel alá járkált az idegességről. -Ne értsél félre, nagyon örülök, hogy van két fiam, de...

-De igen gondoltam rá, de az önfejűségem, nem hallgatott akkoriban a józan eszemre. Bellarína próbált meggyőzni, hogy mondjam el, de nem hallgattam rá.  És nem tudják, se azt, hogy te vagy az apjuk, se pedig azt, hogy hogyan nézel ki. Annyit mondtam, nekik, hogy egyszer meglátogatod és szereted őket, meg hogy nagyon hasonlítanak rád.

-Most itt vagyok, akkor megismerhetnénk egymást, végül is a fiaim. -indult el befelé.

-Állj meg... -fogtam meg a kezét és elkezdtem vissza felé húzni. -Szerinted, hogyan reagálnának, hogyha most bemennél és azt mondod. Helló én vagyok az apátok, mit csinálnának? Nem valószínű, hogy elhinnék.

-Jó legyen, de akkor mikor? Már csak két napot töltünk itt és utána megyünk vissza Dublinba koncertezni. Úgy nem megyek el, hogy ne ismerném meg Harryt és Willt.

-Holnap a Miriam játszótéren, kilenc körül. Bellarína tudja, hogy hol van. Holnap ott találkozzunk. Légyszíves most viszont menjetek el. Én beszélek a srácokkal.

-És velünk mi lesz? -kérdezte.

-Nem tudom.

-Nem próbáljuk meg újra? -fogta meg a kezem.

-Egyszer talán.

-De nem fogsz megint eltűnni ugye? -mosolygott.

-Nem. Esküszöm.

Elindultunk befelé, még mindig kézen fogva.

-És, miért Will kapta az én nevem?

-Mert, olyan mint te.

-Olyan okos, vicces, jófej... -kezdte sorolni.

-Egoista, ütődött, mint te. -fejeztem be.

-Pontosan. -vágta rá, majd leesett neki, hogy mit mondtam. -Ezért még kapsz a fejedre.

-Jó jó vissza vonom csak ne bánts. -de már csikizte is az oldalam. -Ne! -sikítottam.

Bementünk. Bellát és Johnt a nappaliban, apumat a konyhában idegek között, anyumat és a srácokat, pedig a szobában egy nagy halom játék között találtuk. Elbúcsúztunk. Visszatértünk a kezdeti kerékvágásba. Ölelés puszi és ami belefér, de ez még mindig nem ugyan az. Bementem a srácokhoz, ahol anyum és már apum is ott volt. Észre sem vettük, de már besötétedett. Megfürdettem az ikreket. Segítettem anyuméknak megágyazni a vendégszobában, majd ameddig én is lezuhanyoztam meséltek esti mesét a gyerekeknek.

-Jó éjt. -adtam anyumnak is és apumnak is egy egy puszit, miután végeztem.

Bementem a srácokhoz. A résnyire nyitott ajtón beszélgetésük szűrődött ki.

-Szerinted kik voltak azok a bácsik akik Bellával jöttek? -kérdezte Will.

-Biztos anyu barátai. -válaszolta Harry.

-De akkor miért aludt el?

Mosolyogva hallgattam.

-Nem tudom.

Benyitottam és mind a ketten elhallgattak.

Mindkettőjük homlokára adtam egy egy puszit és betakartam őket. Mikor Willt takartam be egymásra néztek.

-Anyu kik voltak azok a bácsik akik ma itt voltak? -kérdezte.

-Régi barátaim.

-És akkor miért aludtál el, olyan hirtelen? -kérdezte Harry.

-Nem elaludtam, hanem elájultam és azért, mert nagyon meglepődtem, hogy itt vannak. -mosolyogtam.

-A bácsik nagyon hasonlítottak egymásra. -mondta Harry.

-Igen, mert ők is ikrek, úgy mint ti. És rátok is hasonlítottak. -nagyot sóhajtottam. -Az egyik bácsi akivel sokat beszélgettem...

-Aki elkapott, amikor elájultál? -kérdezte Will.

-Igen, ő. -ezek szerint ő kapott el és nem apum. -A neve Edward...

-Nekem is az a nevem. -mondta Will.

-Igen, mert miatta kaptad ezt a nevet. Ő az apukátok. A neve Edward Grimes és a testvéréé John.

-Apu itt van? -mondták és felültek az ágyban. -És ideköltözik hozzánk, meglátogat még minket? Össze is házasodtok? -kérdezték felváltva.

-Ácsi ácsi túl buzgó manók. Igen apu itt van és holnap találkozunk vele a játszótéren, egész nap velünk lesz. Apának sokat kell utaznia a munkája miatt, ezért nem költözik ide és holnap után el is utazik. Majd egyszer biztos össze házasodunk. Most viszont már késő van, úgyhogy alvás. -takartam vissza őket és elindultam kifelé a szobából.

-Anyu a színes csillagok teljesítették a kívánságunk és szóltak apunak, hogy látogasson meg minket. -mondta Will.

Elmosolyodtam.

-Szép álmokat.

-Szép álmokat anyu. -mondták.

Behajtottam az ajtót.

-A kis gonosz színes csillagok, de én úgy szeretem őket. -gondoltam, majd én is elmentem aludni.

Hajnalban megint átjöttek a srácok, majd reggel, már hatkor felébresztettek, hogy induljunk apuhoz. Megpróbáltam vissza altatni őket, de semmi esély nem volt rá, hogy elaludjanak még két órát. Nem volt mit tenni, nekiálltam a napi rutinnak. Anyumék is felébredtek. Reggeli, majd a tegnap megbeszéltek alapján Bella, John, anyu és apu elmennek várost nézni, Ed, Will, Harry és én, pedig a parkban töltjük a napot, mivel ma nincsen koncert. Elindultam a srácokkal a játszótérre, anyumék, pedig a Belláékkal megbeszélt helyre.

Oda értünk, Ed még nem volt ott. Hintázni mentünk, majd a fiúk homokozni én, pedig leültem az egyik padra.

-Szia Evy. -köszönt rám Ed.

-Ne ijesztgess. -rezzentem össze. -Szia, bocsi csak elméláztam és nem vettem észre, hogy itt vagy. -adtam két puszit az arcára. -Remélem, hogy felkészültél arra, hogy tiszta kosz leszel.

-Ismersz, én mindig fel vagyok rá készülve. -mosolygott.

-Jogos, még van kerek tíz tiszta másodperced. -szemem sarkából láttam Harryt és Willt, akik mindjárt meglátják az apjukat, ide rohannak és már csak egy öleléssel is nyakig beterítik homokkal.

-Ezt, hogy érted, hogy...

-Apu, apu! -hallottam hangjukat és lábacskáik szapora lépteit.

Ed nyakába ugrottak. Átölelték egymást. Csak mosolyogtam. Ed az apu szót tátogta. Én csak bólintottam és néztem, ahogy most már hárman építik tovább a homokvárat, nyakig homokosan. Most már értem kitől örökölték ezt a "fantasztikus" képességet, hogy két perc alatt tiszta koszok lesznek.

Evy

3. fejezet: Család, barát ide jöjjön... valaki mentsen meg!

A hét folyamán továbbra is én közreműködtem a koncerteken, fellépéseken. Bella és John felváltva győzködtek, hogy adjak még egy esélyt Edwardnek vagy legalább csak beszéljek vele, erről viszont hallani sem akartam, Amikor kettesben maradtunk, mindig kitaláltam valamit, hogy ne kelljen beszélgetnem, ha viszont nem volt ötletem, maradt a süket-néma ősrégi "játék".

Pénteken délelőtt Bellarína eljött hozzánk. Harry és Will nagyon örültek neki, szinte le sem szálltak róla, de barátnőmnek, még így is maradt arra ideje, hogy folytassa számomra, már idegesítővé vált szokását. Este Emily jött vigyázni a srácokra, mi meg mentünk vissza dolgozni. Már nem maradtam ott végig, csak, ameddig muszáj volt, utána irány haza a srácokhoz.

Valaki csengetett az ajtón. Felpattantam a szemem, még félhomály volt. Az ikrek mellettem szuszogtak, mostanában, szinte minden este nálam aludtak, aminek nagyon örültem, imádtam, ha hozzám bújnak. Óvatosan kikecmeregtem, nehogy felébresszem őket, felvettem a köntösöm, majd kócos fejjel és ásítozva mentem kinyitni az ajtót.

-Ki a mennykő csenget ilyen korán? -ásítottam egy nagyot.

Kinyitottam és a szüleim álltak előttem. Levegőt venni sem volt időm, de anyum máris a karjaiba szorított.

-Szia kicsim, annyira örülök neked! -mondta.

-Én is örülök neked, de halkabban, mert a fiúk, még alszanak. -suttogtam elfúló hangon.

-Jaj, bocsi. -tette kezét a szája elé, majd beljebb ment.

-Szia, tündérem. -mosolygott.

-Szia apu. -öleltem meg, majd ő is bement és becsuktam az ajtót.

Csináltam kávét, meg szedtem elő sütit, amin csodálkoztam is, hogy találtam, mivel a srácok, mindig eltüntetik. Anyumnak nem mertem kávét adni, most is eléggé fel volt pörögve, neki narancslevet vittem.

-Hogy-hogy ilyen korán jöttetek? -ültem le.

-Így ért ide a gépünk, meg minél hamarabb szerettünk volna látni titeket. -mondta anyum.

Beszélgettünk és mire Harry és Will felébredtek már én is rendbe szedtem magam. Anya elvitte felöltöztetni őket, apu, pedig segített reggelit csinálni.

-Mi nyomaszt? -vajaztuk a zsemléket.

-Semmi... -válaszoltam.

-Evy, tudod, hogy nekem elmondhatod.

-Semmi apu mondom, hogy minden rendben.

-Látom rajtad, hogy valami aggaszt. -tette a kezét a kezemre.

-Ennyire látszik? -néztem a szemébe.

-Mi a baj? -tette vállamra a kezét.

Nem tudtam tovább magamban tartani.

-Elmondom, de ne akadj ki. Tudod mondtam, hogy jelenleg egy koncerten dolgozom, a Jedwarddel és ennek az együttesnek a tagja Edward. -láttam, hogy felmegy benne az a bizonyos "pumpa", de hála az égnek le is ment.

-És? -ennyit tudott kipréselni összeszorított fogai közül.

Apuval, mindig is jobban meg tudtam osztani az érzéseimet, hozzá valahogy, közelebb álltam lelkileg, anyumat is nagyon szerettem, de ő más volt.

-Nem mondtam el neki, hogy ő Will és Harry apja, sőt nem is tud róluk, valójában nem is beszélünk, de nem kizárt, hogy, még mindig szeretem. -mondtam ki azt, ami már elseje óta nyomasztott.

Nem tudott válaszolni, mert anyu jött be az ikrekkel. Megreggeliztünk, majd, mint minden nagyszülők, nekiálltak elkényeztetni unokáikat. Anyum segített eltakarítani a reggeli romjait, addig apum foglalkozott a srácokkal. Nagyon jól szórakoztunk, amikor ismét megszólalt a csengő. Először egy hosszú, majd két rövid. Nem vártam, már senkit, biztos valamelyik szomszéd. Mikor az ajtóhoz értem, hangok szűrődtek be, valakik veszekedtek, kinyitottam és olyasvalakiket álltak előttem, akikre nem számítottam a legkevésbé sem.

-Evy beszélnünk kell. -lépett közelebb Edward.

-Én mondtam, hogy ne jöjjön ide, nem tőlem tudja a címedet. -hadarta Bella.

-Nekem, meg dunsztom sincsen, hogy mi folyik itt, csak Bellarína rángatott magával, azzal az indokkal, mert szükséges lehet rám. Valaki mondja már el, hogy mi folyik itt? -nézett ránk John kérdően és őszinte tudatlansággal.

-Minden rendben kicsim? -jött oda mellém apu.

Megszorítottam az ajtófélfát, féltem, hogy apa beváltja ígéretét Edward iránt. Amikor róla beszéltem vele több száz kilométer volt köztünk, de azt is egy üvegajtó bánta.

-Jó napot! -köszönt John és Ed.

-Szia Rick! -intett Bella.

-Evy beszélnünk kell. -mondta újra Edward.

Egyre több kérdés gyűlt össze a fejemben.

-Mit akarsz a lányomtól, azok után, amit tettél? -sziszegte apa.

Ez a hangnem nem jelent jót nála. Erősebben szorítottam az ajtót, mert tudtam, hogy apa ki tudná csavarni Ed nyakát és féltettem mindkettőjüket. Apu kicsit forrófejű néha, de, ha megszeret akkor az életénél is jobban félt és mindentől megóv.

-Pont ezt szeretném vele tisztázni. -felelte.

-Nem igaz! Mit csináltok itt ennyi ideig? -jött anyu is.

Már csak pár másodperc, az ikrek is ideállnak mellém, aztán jön a döbbenet ideje, majd a kérdések és a magyarázkodás. Kezeimből kezdett kimenni az erő és lábaim is vészesen kezdtek remegni, mikor hallottam Harry és Will lépteit. Teljesen összekeveredtek a dolgok a fejemben, nem tudtam ki, miért, hogyan és, hogy mi lesz.

-Anyu nem találjuk a legót. -mondták egyszerre és előre furakodtak hozzám.

Edward döbbent arcára néztem, kétségbe estem. Lábaim felmondták a szolgálatot, nem bírtam tovább elsötétedett minden és elájultam.

Mikor kinyitottam a szemem, mindenki engem nézett. A kanapén feküdtem. Apum egy pohár vizet nyújtott nekem, amit félig megittam.

-Hol vannak a fiúk? -kérdeztem anyumat.

-A szobájukban játszanak. -válaszolta.

-Légyszi menjél be hozzájuk. -kértem.

-Bellarína légyszi, majd ha befejeztem mindent, amit szükséges mond, el Johnnak.

-Oké. -nézett rám komoly arccal.

-Edward, úgyis szerettél volna velem beszélni, akkor most mindent elmesélünk egymásnak. -álltam fel és intettem neki, hogy kövessen.

Nem akartam parancsolgató lenni, de szerettem volna négyszemközt beszélni Eddel.

-De... -fogta meg apa a kezem.

-Nyugi, nem lesz gond. -néztem a szemébe. -Felnőttek vagyunk, meg tudjuk egymással beszélni.

Elengedett, majd kimentem Eddel a hátsó kertbe, aminek a végét a tenger szegélyezett. Mikor a partra értem megálltam. Hajamat lágyan fújta a meleg szellő. Arcomon éreztem az apró vízcseppeket, amit a hullámzó tenger hozott. Megfordultam és egyenesen Edward szemébe néztem.

-Három éve, akkor karácsony előtt, darabokra törted a szívem...

Evy

2. fejezet: Hát te, hogy kerülsz ide?

Hát akkor itt a második fejezet :D Remélem ez is tetszeni fog :) Egy kicsit előbb hozom, mert dolgom lesz, de a 3. bónusz rész a kommentektől fog függni, hogy mikor hozom!!! Eredetileg 10 óra körül, de minden megjegyzés -10 perc :)

Jó olvasást!!! Remélem tetszeni fog!!!

Leparkoltam a csarnok mögött és a hátsó bejárat felé vettem az irányt. Felmutattam a kártyám, hogy beengedjenek. Mikor beértem a hátsó folyosóra, megkérdeztem, hogy merre kell mennem. Hamar oda találtam az utasítások alapján. Villanyt kapcsoltam, majd kipakoltam a cuccaimat. A folyosóról hoztam be két széket és vártam. Kicsit elgondolkoztam, amikor megszólalt a telefonom. Anyum hívott.

-Szia anyu. -vettem fel.

-Szia drágám, nem zavarlak?

-Nem még várok, hogy megérkezzenek a sztár alanyok.

-Akkor jó, azért hívtalak, hogy, hogy vagytok?

-Megvagyok és a gyerekek is jól vannak. Jó a munka, az idő is. Most Emily vigyáz Harryre és Willre. És ti, hogy vagytok?

-Mi is jól vagyunk. Azon gondolkoztunk, hogy mivel, már régen láttunk titeket, tartanánk egy család látogatást, persze, csak, ha nem vagy túl elfoglalt.

-Rátok anyu mindig van időm. És mikor jönnétek? -kérdeztem lelkesen.

-Most két hétig egyikőnk sem dolgozik, úgyhogy, szerintem most szombaton, ha jó és akkor tovább maradnánk.

-Jaj, de örülök neki, olyan régen láttalak már titeket és a srácok is nagyon örülni fognak nektek, akkor szombaton találkozunk.

-Puszi csillagom.

-Puszi anyu.

Visszatettem táskámba a telefonom. Nagyon örültem, hogy szombaton jönnek a szüleim, olyan régen láttuk már egymást. Kotorásztam még egy darabig, majd valaki kinyitotta az ajtót.

-Evy? -hallottam az ismerős hangot.

Kezem a táskámban volt, amit éppen fogtam beleejtettem. Egy pillanatra megfagytam, majd felnéztem. John állt az ajtóban.

-Hát te? Hogy vagy, mit keresel itt, olyan régen láttalak? -jött felém, majd megölelt.

-Jól vagyok, köszi és dolgozom. -böktem a tükör előtti cuccokra. -De ezt én is kérdezhetném. Te, hogy vagy és a többiek? -kérdeztem mosolyogva, már, annyira hiányzott az ölelése és a hangja.

Válaszolni akart, de az ajtóban feltűnt az akiről, az elmúlt pár másodpercben teljesen megfeledkeztem, pedig gondolhattam volna, ha John itt van, akkor Edward is, nem csak Bella.

-John te kivel be... -állt meg az ajtóban, amikor észrevett, majd őszinte döbbenet ült ki az arcára.

-Ed ne álljál már meg az ajtóban, nem fog megdobálni a fodrász. -mondta viccesen Bella és tolta befelé Edet a szobába. -Hallod, ne tolasd, már... magad. -nézett rám Bella. -Oké vissza szívom, nem vagyok benne biztos Ed, hogy nem fognak megdobálni. -nézett rám, majd kapcsolt és azon kaptam magam, hogy nem kapok levegőt az ölelésétől.

-Jó, jó elég lesz Bellarína, én is örülök neked, de kinyomod belőlem a szuszt. -mondtam lefúló hangon.

Elengedett. Edward továbbra is csak nézett rám, de nem tudott megszólalni. Csak néztünk egymás szemébe és szinte megszűnt a külvilág. Hallottam Bella hangját, hogy Johnt kirángatja a szobából, azzal az indokkal, hogy ki kéne próbálnia a mikrofonokat. Egy ideig akadékoskodott, de beadta a derekát. Ketten maradtunk a szobában. Farkasszemet néztünk egymással.

-Gyere megcsinálom a hajad, meg a sminket. -tettem a székre a kezem.

Szótlanul ült le. Elkezdtem a haját csinálni, először megmostam a haját, majd ecsetesre szárítottam, mikor készen lettem, leültem vele szembe és nekiálltam a sminkelésnek, csak éppen egy kicsit, amit a fellépés megkövetelt. Nagyon furcsa volt, újra megérinteni és ilyen közel lenni hozzá.

-Hogy vagy? Miért nem mondtad meg, hogy itt laksz? -nem válaszoltam, még csak a szemébe sem néztem. -Sajnálom ezt az egészet, de meg kell hallgatnod, nem az történt, amit te gondolsz. Nem csaltalak meg.

-Nekem ne akard azt magyarázni, amit a saját szememmel láttam. -néztem gyönyörű zöld szemeibe.

-Nem csaltalak meg, esküszöm, még mielőtt bármi is történt volna, megállítottam Stellát. Nem voltam magamnál, valamit tett az innivalómba. Kérlek, higgyél nekem. -tette arcomra a kezét és meg akart csókolni.

-Mit csinálsz?! -löktem el magamtól. -Ne esküdözzél nekem. Láttam, amit láttam most pedig szólj Johnnak, hogy jöhet. -álltam fel és hátat fordítottam neki.

Johnnal is elkészültem, majd elkezdődött a koncert. Bellával a színfalak mögött maradtunk és beszélgettünk.

-Beszéltetek? -kérdezte Bella.

-Csak röviden, de az is elég volt. -mondtam, még mindig mérgesen.

-Ne legyél már ilyen, miért nem akarsz vele beszélni?

-Mert, már ezzel a találkozással is sikerül felszakítani a régi sebeket, még nem és kész. Sikerült új életet kezdenem, már amennyire lehet, de semmit sem érzek iránta.

-Ezt te sem hiszed el ugye? -nézett rám.

-De igen is elhiszem, mert ez az igazság.

-Evy látom rajtad, ahogyan rá nézel, ismerlek már ennyire. Csak egy esélyt adj neki és magadnak is.

Bellarína azt mondta ki, amit nem, hogy neki, de magamnak sem merek bevallani, még mindig szeretem Edwardöt.

-Nem, meg különben is nem is tud arról, hogy van két fia, tudod rájuk is kell vigyáznom, nem szédeleghetek minden felé csak úgy. Anyumék hétvégén jönnek, úgyhogy, most kisebb gondom is nagyobb ennél.

-És mikor fogod elmondani neki, hogy van két fia? Most itt lenne az alkalom, hogy megismerjék egymást.

-De ez nem olyan egyszerű, érted Bellarína. Szerinted nem lenne kiakadva, hogy van két három éves gyereke, akiknek eddig a létezéséről sem tudott?

-Jó legyen, ahogyan akarod, de tudd meg, hogy ebben nem értek veled egyet. Váltsunk témát. Valamikor meglátogatnálak titeket, már régen láttam a srácokat.

-Jó, de se John se Edward nem jön. Ugye? -néztem rá.

-Nem csak én és senki más. Eskü. -tette a szívére a kezét.

-Jaj ne kezd te is. Aki még egyszer esküdözik nekem, hozzá vágom a hajszárítót.

Bella nagyon jót nevetett ezen, én pedig azon, hogy ő nevet.

Vége lett a koncertnek. Elköszöntem mindenkitől, Bellarínával, még a koncert alatt megbeszéltük, hogy pénteken jöjjön át.

Késő volt már, mikor haza értem Harry és Will már aludtak. Megköszöntem Emilynek, hogy vigyázott rájuk, majd elment. Bementem a srácok szobájába. Édesen szuszuogtak. Harry lerúgta magáról a takarót. Betakartam és mindegyikük homlokára adtam egy puszit. Átmentem a saját szobámba és felvettem a pizsim. Lefeküdtem az ágyamba és kinéztem az ablakon.

-Miért nem hagyod, hogy boldogan éljek Ed nélkül?  -suttogtam a Holdat nézve.

Sohasem tudtam elfelejteni Edwardöt, mivel Harry és Will, szinte ugyan olyanok, mint ő, de William, még viselkedésre is. Gondolkodtam, egyideig, majd elaludtam. Hajnalban, az ikrek átjöttek mellé. Furcsa, hogy mindig akkor jöttek át hozzám aludni, amikor a legnagyobb szükségem volt arra, hogy valaki legyen mellettem. Befészkelték magukat mellém a takaró alá. Ilyenkor, mindig eszembe jutott, hogy sohasem leszek egyedül és persze, hogy jó döntés volt a franciaágy.

Evy

1. fejezet: Szilveszter

Három év telt el azóta, hogy eljöttem Dublinból. Jelenleg Floridában, Jacksonville-ben élek két gyönyörű kisfiammal Harry Patrick és William Edward Grimes-sal. Szilveszter van, lassan itt az éjfél. A srácokat, már korábban lefektettem aludni, most édesen szuszognak a szobájukban. Kinéztem az ablakon és azon gondolkodtam, hogy mi minden történt az elmúlt években. Született két fiam, akiket mindenkinél jobban szeretek, van egy alkalmi állásom, sok barátom, boldog életem, bár nagyon hiányzik Bellarína és John, de Edward... Jobb nekünk nélküle, igaz már nem haragszom rá annyira, de nem akarok vele újra találkozni. Fénycsík szántotta át az eget, majd eldurrant az első tűzijáték, aztán sorban a többi. Az égen milliónyi fényes csillagként színezve az éjszakát. Az ablak párkánya, ahol ültem, amolyan olvasó padnak volt kialakítva.

-Anyu mi ez a durrogás? -motyogta álmosan Will.

-Gyere, nem félj csak tűzijáték. -mentem oda hozzá, az ölembe vettem és visszaültünk az ablak mellé. -Látod mennyi színes csillag? -mutattam az ég felé.

Harry húzogatta meg a pizsim felsőm szegélyét.

-Te is felébredtél? -mosolyogtam rá. -Gyere te is szeretnéd nézni a színes csillagokat?

-Öhm... -bólintott álmosan.

Felemeltem Will mellé. Arcukat az ablaknak nyomták, úgy nézték ámulva az újévi tűzijátékot, bár egy-egy nagyobbnál, kicsit megijedtek, de nagyon élvezték.

-Anyu, anyu te is láttad? Milyen színesek! Milyen magasra ment! -kiabálták, egymás szavába vágva.

A tűzijátékozás hamarosan abba maradt.

-És tudjátok, hogy ilyenkor lehet kívánni és valóra válik? -ültek az ölemben.

-Bármit lehet kívánni? -csillant fel Harry szeme.

-Akármit? -kérdezte Will.

-Amit csak szeretnétek. -válaszoltam.

-Megvan! -mondták egyszerre pár perc másodperc múlva.

-Most viszont gyertek, irány vissza, aludni. -álltam fel és fogtam meg a kezüket.

Betakartam őket és adtam egy-egy puszit az arcukra. Kimentem a szobából, majd én is elmentem aludni.

Reggel nyolckor keltem. Kimentem a konyhába, hogy mire a fiúk felébrednek, már készen legyen a reggeli. Épp az utolsó szendvicset csináltam, amikor felébredtek. Megreggeliztünk, felöltöztettem a srácokat és elmentünk a partra. Minden az átlagos dolgok szerint ment. Ebéd után lefektettem a srácokat déli pihenőre és én is lefeküdtem egy kicsit. Sokáig fent voltam és úgy ahogy Will és Harry én is elfáradtam. A telefonom ébresztett. Kara volt a főnököm. Harry és Will miatt vállaltam csak alkalmi munkát. Általában divatbemutatókra, gálákra, felvonulásokra, különböző rendezvényekre és néha egy-egy koncertre, vagy filmforgatásra való ruhatervezés, fotózás és sminkelésre szoktak felkérni.

-Igen? -vettem fel álmos hangon.

-Szia, be tudnál ugrani ötre, Ingrid helyére? Megbetegedett.

-Persze. Hová kell mennem és miket vigyek? -próbáltam minél gyorsabban magamhoz térni.

-Rendben. A Főnix csarnokba és mindent. Fényképezőt is nyugodtan, mert a koncert alatt is maradnod kell. -mondta.

-Oké és kik koncerteznek? -kérdeztem.

-Húú, nem tudom, Ingridnél vannak a lapok, csak azt mondta meg, hogy hol lesz és, hogy miket kell vinni. -gondolkodott.

-Jó nem fontos, majd... -néztem rá a fali órára. -Két óra múlva úgyis megtudom.

-Akkor mindent tudsz. Szia.

-Szia. -tettem le.

Kikerestem Emily telefonszámát és már tárcsáztam is. Emyvel még a fotós tanfolyamon ismerkedtem meg és, azóta is nagyon jóban vagyunk.

-Szia Evy. -vette fel.

-Szia Emy. Ráérsz négytől egészen estig? -kérdeztem.

-Nem terveztem semmit, úgyhogy szabad vagyok. Miért?

-A srácokra kéne vigyázni. Kara hívott, hogy be kéne ugranom.

-Tudod, hogy mindig szívesen vigyázok Harryre és Willre. Akkor négyre ott vagyok.

-Oké köszi. Szia.

-Szia.

Elkezdtem készülődni, össze szedtem a cuccaimat és átöltöztem. Harry és Will is felkeltek. Felöltöztettem, majd meguzsonnáztattam őket. Emy pontosan érkezett. A srácok imádják őt, pont úgy, mint Bellarínát vagy anyumékat. Adtam egy-egy puszit az arcukra és ők is nekem. Kocsiba szálltam, majd elindultam a csarnok felé.

*Edward szemszöge*

Becsekkoltunk a párizsi reptéren. Bella, John és én. Leadtuk a csomagokat és fáradtan szálltunk be a repülőbe, kerestük a helyeinket.

-Akkor irány Florida. -mondta Bella.

-Öhömm... -reagáltam csukott szemmel.

-Legalább lesz pár óránk aludni, mielőtt elkezdődik a koncert. -állapította meg John.

-De azért én nagyon élveztem a szilveszteri bulit. -motyogta álmosan Bella.

-Mi is... -sóhajtottam.

Hamarosan felszálltunk. Mind a hárman elaludtunk. Jó ideje már, hogy csak két-három órákat alszunk. Koncertek, egymás hegyén, hátán. Szeretjük ezt csinálni, de egy idő után leszívja az energiánkat. Bella, már két éve a menedzserünk, akárcsak mi, ő is rengeteget utazik, nem csak velünk, de egyedül is. Jó látni Johnt és Bellarínát, hogy boldogok. Nagyon hiányzik Evy, bárhogyan is próbáltam megkeresni, vagy kérdezősködni, senki sem tudott róla semmit. Sajnáltam, amit történt, de főleg azt, hogy annak, ami történt én is csak áldozata vagyok és következményeinek elszenvedője. Stella mind kettőnk életét a porba taposta. Remélem, hogy Evy jól van és boldog, nem érdekel, ha van új barátja, esetleg férje vagy családja, csak szeretném, vele még egyszer találkozni és tisztázni ezt az egészet, de ha nincsen senkije, akkor küzdeni fogok érte. Róla álmodtam, de, mint minden álom, ez is akkor ért véget, amikor elhinnéd, hogy valóság. Leszállt a gépünk Jacksonvilleben, ami Florida legnagyobb városa és ahol két hetet fogunk tölteni. A reptéren már vártak ránk. Rengeteg rajongó és egy taxi. Szokásunkhoz híven, akinek csak tudtunk adtunk autogramot, csináltunk közös képeket és, persze az ölelések sem maradhattak el. Taxiba szálltunk és elindultunk a koncert helyszíne felé.

Megérkeztünk a csarnokba. Egyből megcéloztuk a backstaget, ahol, hála az égnek találtunk pár kanapét.

-Még van három óránk a  kezdésig. -mondta Bella.

-Oké, akkor még két óra szunya belefér. -válaszolta John és már aludt is.

-Egyet értek. -mondtam és én is elhelyezkedtem.

-Hát jó legyen, de két óra múlva kelünk... -ásított Bellarína, majd John mellkasára  hajtotta fejét és elaludt.

Pontosan két óra múlva ébresztett minket Bella.

-Akkor készülődjünk. -dörzsöltem meg a szemem.

Elindultunk, hogy felvegyük a fellépő ruhát és megcsinálják a hajunk, plusz az alap sminket, amit sohasem értettem, de ha muszáj, akkor muszáj.

Evy

A remény örökké él

A harmadik rész legfontosabb szereplői:

Evy három éves kisfiai Harry Patrick és William Edward Grimes. Szőke hajúak és szürkészöld szeműek. Külsőre szinte teljesen hasonlóak, de belsőre Harry inkább édesanyjára, míg Will inkább édesapjára hasonlít. Angyali gyerekek, de néha, mintha kis ördögök bújnának beléjük.

Harry Patrick és William Edward

Evanna huszonegy évesen Floridában él gyerekeivel. Három éve jött el Dublinból, miután kapcsolata zátonyra futott. Új életet akart kezdeni, ami részben sikerült is neki, de nem tudja elfelejteni és kitörölni az Edwarddel töltött időt. Maga sem tudja valójában, mit érez iránta, haragot, ellenszenvet, szeretetet vagy még a történtek után is szerelmet.

Evy

Edward tovább folytatja énekes pályáját ikertestvérével. Evyről semmit sem hallott az elmúlt három évben. Stellára nagyon kiakadt, amikor ráeszmélt mi történt. Az idő múlásával, egyre kilátástalanabbnak tűnik, hogy újra találkoznak. Nem érdekli, ha már Evanna tovább lépett és más barátja van, de akkor is tisztázni akarja ezt az egészet, de ha nincsen senkije, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy visszahódítsa szerelmét.

Ed

Bellarínának van talán a legnehezebb dolga mindegyikük közül. Ő Johnnal és Edwarddel maradt, de Evannával is tartja a kapcsolatot és meg is szokta látogatni, viszont ezt senkinek sem szabad megtudnia. Másfél éve a Jedward menedzsere lett. Johnnal nagyon boldogok és próbálnak segíteni barátaiknak, majd kiderül mennyire sikerül.

Bellarína

John próbál testvérének segíteni, amiben csak tud. Bellával nagyon jól megvannak és már tervezi, hogy a közeljövőben megkéri a lány kezét. Amióta Bellarína a menedzserük lett sokkal több időt tudnak együtt tölteni, még az utazások sem okoznak gondot, mivel mindenhová együtt mennek. Pontosabban, majdnem minden hová. Johnak egy ideje feltűnt, hogy Bellarína időnként elutazik és mindig egyedül megy, erre a magyarázat mindig az, hogy családi ügy vagy munka, de a lényeg, hogy mindig van valami. Nem akar rákérdezni, de már egy ideje foglalkoztatja a kérdés, hogy hová utazik Bella.

John

Emily Evy barátnője, akit Jaksonvilleben ismert meg, még a fotós tanfolyamon. Azóta gyakran mennek együtt ide oda és nagyon jóban vannak. Imádja Harryt és Willt, ha Evy nem ér rá, szívesen vigyáz rájuk. Sohasem kérdezte, ki a gyerekek apja és miért nem él velük. Pontosabban egyszer rákérdezett, de barátnője sírva fakadt és nem mondta el, ez már jó pár éve lehetett, akkor a srácok még nem voltak egy évesek sem. Egyszer Willt is megkérdezte, de azt mondta, hogy nem tudja, mert a mamája nem szokott róla mesélni.

Emy

Eleonóra Evy édesanyja. Magyar születésű. Húsz évesen ismerkedett meg férjével Patrickkel, majd két év múlva összeházasodtak és megszületett kislányuk Evy. Mikor megtudták, hogy Evanna Floridába költözött és mi történt, azonnal oda utaztak. Rossz volt látnia, hogy lánya szinte szenved a kudarcba fulladt kapcsolata. Eli sokat segít lányának és két kis unokájának, amikor csak tudják meglátogatják őket és reméli, hogy lánya talál valakit maga mellé, aki ugyan úgy szereti őt és a srácokat, mint ahogyan Evy tud szeretni és újra megtalálja a boldogságot.

Eli

Patrick Evy édesapja. Londonban született és ott is élt szüleivel. Egy üzleti út során ismerte meg Eleonórát és szinte azonnal beleszeretett. Két év múlva feleségül vette, majd megszületett kislányuk, akit imád és a saját életénél is jobban félt. Mikor Eví elmesélte , hogy mi történt és, hogy lánya gyermekeinek az apja Edward Grimes, azonnal Írországba akart repülni, hogy kitekerje Ed nyakát, de se felesége, se lánya nem engedte. Nagyon örült, mikor megszületett két fiú unokája. Lányát szeretné teljesen boldognak látni, egy olyan férfi mellett, aki tiszta szívből szereti Evyt.

Rick

Az első fejezetet szilveszterkor hozom és újév alkalmából dupla résszel érkezem!

Evy