12. fejezet: Álomból jövő

Ismerős a hely, gyerekkorom jut eszemben. Valami azonban mégis megváltozott. Elindulok körbenézni. Előszobából a nappaliba toppanok. Fakózöld fal, krémszínű kanapé, fa bútorok. Szép világos szoba. Előre nézek. Balra a konyha, tört fehér berendezésekkel, bárpulttal elválasztva a nappalitól. Étkezőtől kicsit jobbra egy folyosó. kíváncsiságtól hajtva elindultam. Mind két oldalamon szobák nyíltak. Jobbra kettő, balra kettő és egy egyenesen. Benyitottam az első szoba. Egy háló szép égszínkék színű, világos helység. Becsukom az ajtót és tovább indultam. A mellette lévő szobámba megyek. Fürdő. Átmegyek a következő szobába. Dolgozó szoba. Könyvek, ugyan az a típusú bútor, mint a nappaliba, könyven és egyéb szükséges dolgok. Átmegyek a szembe lévő szobába. Hangok szűrődnek ki. Gyerekek és egy szintén ismerős férfihang. Benyitok a szobába. Ez a szoba nagyobb a többinél. Ugyan az a barna szín, mint a másik hálóban, csak itt a falat mesefigurák képei és különböző színes figurák borítják. Fa bútorok, mint máshol. Három kiságy, kettő egymás mellett egy, pedig kicsit odébb, de nem elkülönítve a többitől. Rengeteg játék mindenütt. Nekem háttal három gyerek két fiú és egy kislány ül, szembe velem, pedig Edward, csak idősebb, de nem sokkal. Rám néz és elmosolyodik, majd a gyerekekhez fordul.

-Meg jött anyu. Adjatok neki egy puszit. –mondja.

-Anyu… -suttogom.

Szaladnak felém. Leguggolok és átölelnek, mindegyikőjük egy-egy puszit nyom az arcomra. Felébredtem. Szörnyű rosszullét kerülgetett. Elindultam a mosdóba, még épp időben értem oda.

Leültem a nappaliba és gondolkodtam. A gyerekek arcát nem láttam, de még mindig ott csengett fülemben az anyu szó. Hajnali kettő óra. Felálltam és visszamentem a szobába. Ed nem vette észre, hogy elmentem mellőle, békésen aludt. Visszabújtam az ágyban.

-Hol voltál? –hallottam álmos hangját.

-Felébredtem és kimentem egy kicsit gondolkodni. –fordultam felé.

-Baj van? –motyogta csukott szemmel.

-Semmi aludjunk. –mosolyodtam el, majd adtam egy puszit ajkaira.

Szintén elmosolyodott. Visszafordultam és becsuktam a szemem. Karok fonták át a derekam.

-Mit csinálsz? –kérdeztem kuncogva.

-Túl messze vagy. –motyogta a fülembe, miután teljesen magához húzott.

Reggel korán felébredtem. Edwardöt is felkeltettem, hogy menjen át a saját szobájába. Hát mit mondjak, úgy kellett kitolnom az ajtón.

-Tuti meghallották, amit mi műveltünk. –csuktam be az ajtót.

Mind a négyen együtt mentünk.

Most egész jó volt a helyzet a Bellával közös irodánkban, csak két kupac papír volt az asztalom. Ezek többnyire koncertfellépések, forgatások, fotósorozatok és egyéb szerződések.

-Olyan kialvatlan vagy. –néztem Bellára, aki lassan pakolgatta a lapokat.

-Nem csak korán keltem és nem tudtam vissza aludni. –tette le fejét az asztalra.

-Miért mikor keltél? –rendszereztem a lapokat.

-Olyan 5 óra felé… -motyogta.

-Miért ébredtél fel olyan korán?

-Még te kérdezed? –támasztotta meg a fejét.

-Most miért? –néztem rá.

-Hát nem is tudom, kik randalíroznak hajnalban… -mosolygott rám ravaszul.

-Bocsi… -néztem rá.

-Csak akkor bocsájtok meg, ha végre kitálalsz.

Sóhajtottam és mivel már nem igazán volt értelme titkolózni elmondtam.

-És ma azon szórakoztam hajnalban, hogy nem akart kimenni a szobámból. –fejeztem be, de miközben meséltem eszembe jutott az egyik novemberi alkalom. –Az két hónapja volt és… -gondolkoztam hangosan.

-Mi a gond? –nézett rám.

-Délután még van egy kis elrendezni való dolgom, később megyek haza. Amit pedig mondtam azt nem

mondod el senkinek. Rendben?

-Oké. –vigyorgott még mindig.

Vége lett a munkaidőnek. A srácok, mindig tovább vannak bent, mint mi, főleg most, hogy karácsony után koncert körútra mennek és ez már csak két hét. Egész nap az álmom foglalkoztatott és a vele összeköthető rosszul létek.

-Szia akkor, majd otthon találkozunk. –mondtam.

-Szia.

Elindultam a főutcán egészen az első boltig. Megvettem, amit akartam és haza mentem.
Becsuktam az ajtót. Levettem a kabátom és a csizmámat. Kezembe vettem a zacskót, amit vettem.

-Hali. –köszönt Bella. –Gyors voltál.

-Szia. –mentem be a nappaliba.

Bellarína a kanapén feküdt és tévét nézett.

-És mit vettél? –kérdezte.

Leülte a szembe lévő kanapéra, ölemben a zacskóval. Sóhajtottam.

-Terhességi tesztet. –mondtam.

-Mit? Minek? –ült fel a kanapén.

-Körülbelül másfél hónapja késik, és egyre gyakrabban vannak reggeli rosszul léteim.

-És akkor ez már biztos. –mosolyodott el.

-Vársz percet és megtudjuk. –mosolyogtam én is.

Elvégeztem a tesztet, majd visszamentem a napaliba Bellához.

-Na? –ült le mellém teljes izgalommal.

-Még kell pár perc.

-És, ha pozitív lesz, akkor, hogyan tovább? –ezzel azt a kérdést mondta ki Bella, ami már
bennem is már megfogalmazódott.

-Nem tudom… Ezen már én is gondolkodtam, de talán még csak most fogom fel, hogy mi lesz, ha… Elvetetni biztosan nem fogom, de ebbe nem egyedül fogok dönteni. Na most már talán… -emeltem fel remegő kézzel a tesztet.

Ránéztem, majd Bellára néztem. Szemem könnybe lábadt a boldogságtól.

-Bellarína terhes vagyok. Kilenc hónap múlva anya leszek. –amilyen szorosan tudtam átöleltem.

-És szerinted kisfiú lesz vagy kislány? –kérdezte.

-Nem tudom, majd kiderül.

-Tényleg –tolt el magától. –mikor mondod el Ednek és anyudéknak?

-Karácsonykor. Az már csak pár hét. Így egy ajándék letudva. –mosolyogtam. –De addig
titok. Oké?

-Lakat a számon. –mondta, majd úgy tett, mintha egy cipzárt húzna be a száján.

Kulcscsörgést hallottunk.

-Pszt. –gyorsan felkaptam a tesztet és betettem a zsebembe.

John lépett be.

-Szia! –köszöntünk egyszerre.

-Valami gond van? –nézett ránk.

-Nincs, miért? –ismét egyszerre.

-Olyan furák vagytok…

-Hol van Ed? –kérdeztem.

-Nem tudom. Még el kellett mennie valahová, aztán nem jött vissza, úgyhogy gondoltam, nem várok rá tovább, csak hazatalál.

A következő napokban egyre gyakrabban fordult elő, hogy Edward későn ért haza. Nem zavart, jól megvoltam egy rakat filmet néztem. A terhesség előre haladtával egyre fáradékonyabb lettem. Sokszor fordult elő, hogy a kanapén aludtam el, de reggel az ágyamban ébredtem.

Evy

11. fejezet: Mikulás ajándékok és a többi

Végre a hotelből átköltöztünk egy négyszobás lakásba. Ám nekem nem a szokásos örömökkel indult a beköltözés.

-Evy jól vagy? –hallottam Bella hangját a fürdő ajtaja elől. –El kéne menned orvoshoz. Ez már egy hete, majdnem minden reggel, ilyen rosszul vagy.

-Nem kell, egy kicsit lefekszem, és jobban leszek. –kiöblítettem a számat és kimentem. –Biztos elkaptam valamit. –húztam el a számat és lefeküdtem a kanapéra.

-De, van olyan, amikor semmi bajod. Mondom el kéne menned orvoshoz. –ült le mellém.

-Nyugi menjél csak dolgozni, én el leszek. Légyszi szóljál, hogy nem tudok bemenni.

-Oké. Szia! Ha, bármi van, hívjál. –azzal becsukta az ajtót.

Feküdtem a kanapén és próbáltam aludni, hátha így enyhül a hányingerem. Elaludtam. Mikor felébredtem már egészen jól voltam. Ennem kellene valamit, de az ételekre még csak ránézni sem bírok. Elővettem a laptopom és mivel nem tartottam jó ötletnek a fürdőszobát 10 méteres körzeten kívül tudni. Ajándékok terén viszont sehogyan sem álltam, úgy döntöttem, valami kis ötletes ajándékot veszek Bellának, Johnnak és Ednek. Hosszú keresgélés után meg is találtam a megfelelőket. Johnnak és Ednek a kedvenc parfümjüket vettem, Bellának pedig egy egyedi készítésű nyakláncot, karkötőt és fülbevalót.

Az elkövetkezendő napokban szinte teljesen jól voltam. Aztán elérkezett 6-a. Este minden ajándékot a helyére tettem. Reggelre az én csizmám is tele volt mindenféle cuccokkal és természetesen egy nagy rakat csokival. Együtt indultunk el. Elég fura látványt nyújtottunk, mivel mindegyikünkön mikulás sapka és piros kabát volt. Ed elkísért az irodámig. Bella ma Glorynak segített, így ők az elsőre mi pedig a harmadikra mentünk.

Bementünk, majd az asztalomhoz léptem. Egy nagy rakat papír volt rajta. Edward becsukta az ajtót. Nekiálltam pakolni őket, majd hátulról átkarolták a derekam, megijedtem. Senki sem volt az irodában, mégis suttogva kezdtem el beszélni.

-Azt hittem elmentél. –mondtam.

-De csak hitted. –kezdte a nyakamat puszilgatni.

-Tudod mi a baj veled? –kérdeztem.

-Nem, mi?

-Túl jól kiismertél. –fordultam szembe vele.

-Ez rád nézve akkor most jó vagy rossz?

-Az attól függ.

Válaszolni akart, de nem engedtem. Hosszan csókoltam. Nyelveink szinte párbajoztak egy mással. Edward keze derekamról a pólóm szegélye felé, majd alá kalandozott be. Hasamat simogatta kezével.

-Szia Evy itt… - ellöktem magamtól Edet. -oppá azt hiszem rosszkor jöttem. –állt az ajtóban Stella én pedig gyorsan megigazítottam a ruhámat.

-Áhm szia Stell, nem már éppen indulni készültem. –mondta Edward és kiment az irodából.

Az ajtó becsukódott. Stella csak mosolygott rám, de nem szólt semmit. Nem akartam neki magyarázkodni, az előbb történtekről, ezért leültem és tovább rendezgettem a papírokat.

-Nem is mondtad, hogy már itt tartotok. –ült le velem szemben.

-Miért hol tartunk? –néztem rá.

-Tudod te azt. Eddig, alig ha láttalak titeket csókolózni, most meg, ha nem jövök be, akkor egymásnak estek.

-Nem estünk volna egymásnak és … -folytatni akartam, de Stella közbe vágott.

-Ágynak döntött már?

-Mi?! Ez most… nem vagy is, igen … de … most… -nem tudtam mit mondani.

-És milyen az ágyban? –kérdezte.

-Bocsi, de ez magán ügy, csak kettőnkre tartozik, már és Edre. –fejeztem be a lapok pakolását és csak Stellára figyeltem.

-Nyugi nem adom tovább senkinek, amúgy csak azért érdekel ennyire, mert már elég régóta ismerem őket, de erről az oldalról nem igazán,bár van elképzelésem… Tudni akarom, hogy jól ismerem-e őket.

Nem válaszoltam. Tartottam magam az elhatározásom, nem mondok semmit.

-Hát jó akkor találgatok. Edward inkább romantikusabb típus. Szeret ajándékozni és mindent a megfelelő alkalomra tartogat. Akkor lássuk csak. Szerintem a szülinapodon volt az első alkalom. Ha nem csal a megérzésem. –gondolkodott hangosan.

-Vajon honnan tudja? Nem mondtuk el senkinek. –gondolkoztam magamban.

-Az arckifejezésedből ítélve eltaláltam. És milyen az ágyban? –mosolygott rám.

-Nem tartozik rád.

-Tudtad, hogy te vagy neki az első? –könyökölt az asztalra.

-Komolyan? –teljesen ledöbbentem. –Nem gondoltam, pedig nagyon jól csinálja… -ahogy kimondtam már tudtam, hogy nem kellett volna megszólalnom.

-Ezek szerint jó az ágyban. –mosolygott rám.

Nincsen értelme tovább hallgatnom.

-Mi az, hogy jó? Isteni… Majdnem csak függővé tett. A második alkalom után már, olyan szinten kiismert, hogy akár egy érintéssel is el tud lazítani. –meséltem.

-Na látod mindent tudok én. Most viszont lássunk munkához, mert ez a papírhegy sohasem tűnik el. Segítek, nekem, majd csak későbbre van dolgom.

Közel 3 és fél óra alatt sikerül közös erővel eltüntetnünk a papírokat az asztalomról. Közben Stellával, ezen, nagyon is csodálkoztam, kötetlenül tudtunk bármiről beszélgetni.

-Szia én megyek, mert, öt perc múlva kezdődik az értekezletünk és még fel kell másznom a hetedikre. Jót beszélgettünk. –már nyitotta is az ajtót.

-Légyszi, azért ne tálalj ki senkinek. Mi sem mondtuk senkinek. Oké?

-Ez csak természetes.

-Köszi még egyszer a segítséget. Szia! –köszöntem el.

-Nincs mit, szia. –csukta be az ajtót.

Hátra dőltem a székemben és becsuktam a szemem. A gondolataimba merülve hallgattam a rádiót. Megcsörrent a telefonom. Ahogyan kivettem a zsebemből kiesett egy cetli is.

-Szia Bellarína. Mizu? –vettem fel a cetlit.

-Letudnál jönni egy kicsit segíteni? Teljesen behavaztunk és el kéne itt még egy kéz. –mondta.

-Persze azonnal ott vagyok, én már úgy is végeztem. Akkor öt perc és megyek.

-Oké. Szia!

-Szia. –letettem a telefont.

Elkezdtem kibontani az összehajtott kis papírt. Nem emlékeztem, hogy bármit is raktam volna a zsebembe a mobilomon kívül. Teljesen kihajtottam. Egy üzenet állt benne.

Drága Evy!

Mikulás alkalmával arra gondoltam, hogy ma este 8-kor találkozhatnánk a ház kapuja előtt. Részleteket később. Sportosan és melegen öltözz.

Ed

Elmosolyodtam.

-Vajon mit tervezel? –törtem a fejem.

Elindultam lefelé, hogy segítsek Belláéknak. Glory mellett rengeteget tanultunk a fotózásról. Mindig megkért minket, hogy segítsünk és mi szívesen mentünk is. Rengeteg fotót csináltunk és persze Dan is ott volt, akitől, pedig nagyon jó smink, frizura és öltözködési tanácsot kaptunk. Neki is segítettünk, frizurát csinálni a modelleknek, sminket, öltöztetni és minden, ami kell. Én most Dannek segítettem. A gondolataim, viszont egész délután a levél körül forgott.

Hétkor végeztünk. Bellával haza sétáltunk. Út közben meséltem neki a levélről és azt találgattuk, vajon hová megyünk.

-Mi moziba megyünk, Johnnal utána meg nem tudom, bárhogy is faggattam nem mondta el.

-Az is jó. Nyitottam ki az ajtót. A srácok nem voltak itthon, ők mindig tovább vannak bent, mint mi.

-Nyolc óra lesz 20 perc múlva. –tettem le a táskám az asztalra. –Én szerintem megyek öltözni.

-Akkor nézzük, mit tudunk előásni. Egy fekete cicanadrág, megvan, cső szárú kényelmes farmer, mehet, ideális, seggre eséshez. Hosszú ujjú garbó, pipa. Színes pulcsi, detto.

Egyebeket később. –dobáltam ki a ruhákat az ágyra.

Átöltöztem, majd megkerestem a többi ruhát.

-Kabátnak, ez a vékonyabb jó lesz. Sapka, a pulcsihoz illő színes és a sál is. Kész vagyok.

Kimentem az előszobába és felhúztam a rövid szárú csizmám. Elköszöntem Bellától, mivel már csak 3 perc volt 8-ig. Kiléptem a kapun, majd körbe néztem. Edward hasonló szerelésben állt nekem háttal. Hangtalanul mögé osontam és meg akartam ijeszteni, de amikor már csak pár centire voltam tőle, amikor megroppant a hó a lábam alatt. Az alsó ajkamba haraptam, behúztam a nyakam és becsuktam a szemem.

-Lebuktál. –fordult meg Edward.

-Tudom. –nyitottam ki a szemem. –Mi van nálad? -néztem a kezére.

-Korcsolya és szükséged lesz rá. –mosolyodott el.

-Csak nem korizni megyünk –kezdtem tapsolni, ugrálni és mosolyogni, mint egy 5 éves, aki
cukrot kap.

-De, bizony kicsi Mandula. –mostanában mindig így hívott, ha gyerekesen viselkedtem, vagy ha akart valamit.

Elindultunk egy-egy korcsolyával a kezünkben. A város közepén egy nagy jégpálya volt felállítva. Leültünk az egyik közeli padra és átvettük a korikat, majd irány a pálya.

Sokáig csak körbe-körbe, mentünk, haladtunk a tömeggel. A negyedik irányváltás után meguntam a monoton, korcsolyázást.

-Kapj el, ha tudsz! –kiáltottam és lekaptam Ed fejéről a sapkát, majd elindultam a kör közepe felé, amilyen gyorsan csak tudtam.

Megérkeztem, majd megálltam és kerestem a szememmel, hogy merre van. Rövidesen meg is láttam. Egyenesen felém haladt. Elmosolyodtam.

-Akkor induljon a játszma. –vetettem be magam a körbe korcsolyázók közé. Igyekeztem úgy lavírozni, hogy senkit se lökjek fel, de Ed se kapjon el. 

Sokáig kergetett, majd elveszítettem, hogy merre van. A pálya széléhez mentem és ott megálltam. Fürkésztem a tömeget, hátha felbukkan valahol.

-Megvagy! –suhant el mellettem kezemből a sajátját, fejemről, pedig az én sapkámat lekapva, majd újra kezdett elveszni a tömegben.

Kisimítottam hajam az arcomból és követtem. Egy másodpercre sem veszítettem szem elől, ő viszont igen. Becsúszott a pálya közepére és onnan kezdett keresni. Háttal voltam neki.

Megcéloztam a hátát. Mikor már csak pár méter volt köztünk ölelésre nyitottam kezeimet. 1 és fél méter. Ed megfordult, de már nem tudott menekülni. Átöleltem, de a nem várt érkezésemtől, megbotlott és mind a ketten elestünk.

-Elkaptalak. –hasaltam a mellkasán.

Hajam függönyként takarta arcunk.

-Azt hiszem, ez a tiéd. –húzta szemembe a sapkát.

Egymásra néztünk és nevetni kezdtünk. Feltápászkodtunk. Még egy órát töltöttünk a jégen, majd elindultunk haza.

-Tudod miért szeretek én kézen fogva sétálni veled? –kérdezte Ed, miközben sétáltunk.

-Nem tudom. Miért? –néztem rá.

-Mert neked állandóan meleg a kezed, miközben az enyém lefagy. Most őszintén, hogy bírod kesztyű nélkül?

-Úgy bírom, hogy nem fázik és kész. –adtam egy puszit az arcára.

Bementünk a lakásba. Senki sem volt még itthon. Levettük a cipőt, kabátot, sapka, sálat.

-Bellarínáék még biztos a vásárba vannak. –mondta Ed.

-Addig mi nem csinálunk valamit? –karoltam át a derekát. –Csak egy kicsit, hogy felmelegedjünk, mert lehet, hogy a kezem állandóan meleg, de a fenekem egy jégtömb lett.

-Tegyük hozzá igen formás kis jégtömb. –markolta meg az emlegetett testrészt.

-Valahogyan, ki kéne olvasztani. –mondtam.

-Lassan függő leszel. –mosolyodott el ravaszul.

-Már az vagyok, de erről csak is te tehetsz. –nem hagytam válaszolni, azonnal
megcsókoltam, majd célba vettük az én szobámat, mivel az volt közelebb.

Evy

10. fejezet: Részletek 3 hónapból

Mindent elmondtunk Bellának és Edwardnek. Hát megkaptuk a magunkét, de nem is számítottunk másra. Másnap a teámba cukor helyett só volt, John fejére pedig egy vödör víz borult, amikor kinyitotta az ajtót. Ezt megérdemeltük. A cikkek sorozatban készültek. A napjaink másból nem álltak, mint fotózásra, interjúkra vagy televíziós műsorok felvételére mentünk. Nem igazán volt szabadidőnk. Bellával felmondtuk a rádiós állásunkat, de Tereza mondta, hogy bármikor visszavár minket. Hayley nagyon sajnálta, hogy nem megyünk vissza mostanában, a kapcsolatot viszont továbbra is tartjuk vele.

A legérdekesebb mégis az volt, hogy bármennyire is zsúfoltak voltak a napjaink, mindig jól szórakoztunk, persze voltak, olyanok is, hogy hozzám szólsz, neked vágom a tűző gépet, vagy ami a kezembe kerül. Mind ezek ellenére tényleg nagyon jól el vagyunk. A szeptember így telt el a fejünk felett és már itt is volt az október.

Ez a hónap mindegyikünk számára a legjobb, mivel mind a négyünknek ilyenkor van a szülinapja. Bellarínáé 6-án az enyém 12-én a srácoké, pedig 16-án. A tenni valók sokasága miatt, nem igazán volt nagyobb bulira idő, de azért valahogy összehoztuk a dolgokat. Először Bellarínáét, aztán az enyémét és végül Johnét és Edwardét.

Október 6. Bellarína szülinapja:

Johnra és ezzel a lendülettel Edwardre is hagytam a helyszín kiválasztását, én pedig intéztem a vendégeket, a kaját. Ajándékról, meg mindenki gondoskodott. Helyszín az egyik nagyteremben volt az alsó szinten. Az én feladatom volt odacsalni Bellát anélkül, hogy bármit is meg sejtene. Elég nehéz volt ez a feladat, mivel örültem, hogy egyáltalán megtaláltam. Sikerült lemennem vele és így nagyon nagy volt a meglepetés, mindenki ott volt a sötét teremben és, amikor felkapcsoltam a villanyt, egyszerre kiáltották, hogy „Boldog szülinapot Bella!”. Nagyon jól sikerült ez a nap.

Október 12.:

Az én szülinapom. Volt már egy kis sejtésem, hogy hasonló meglepetésem lesz, mint Bellának, de tévedtem. Egész nap szinte senkivel sem találkoztam, vagy h igen akkor is sietett. Kivéve Stellát. Ő valamiért egyfolytában a sarkamban volt. Egyfolytában mindenféle kérdéseket tett fel, amiknek szerintem semmi értelme sem volt, de ez van. Nagyon jól összebarátkoztunk az elmúlt hetekben. Most viszont kezdett a napi napra az agyamra menni. Minden hová követett, még a mosdóba is. Megkérdeztem, hogy feltett szándéka-e, hogy a 18. szülinapomon felakasszam magam, mert akkor szóljon, keresek kötelet és az egyik csillár tökéletesen meg fog felelni. Erre, olyan választ kaptam, hogy egész nap nem tudtam semmire sem koncentrálni. Stell csak annyit mondott, hogy annak Ed nem örülne, ha felkötném magam, pláne most. Mikor visszakérdeztem, hogy miért már nem kaptam választ. Kicsit furcsának találtam, hogy egész nap nem láttam, se Bellát, Johnt vagy Edwardöt. Sötétedés után értem haza.

 Felmentem a szobánkhoz. Teljesen hulla voltam, egész nap fárasztottak. Bementem és egyből ledőltem az ágyamra. Arcomat a párnámba fúrtam, már kezdtem, majdnem az álmok világába merülni, mikor Bella elkezdte rázni a vállamat, hogy keljek fel és öltözzek, majd irány kifelé, mert elkések. Nem tudtam, miért kéne sietnem és nem, hogy honnan kések el, először nem akartam öltözni, de miután már a negyedik párna talált fejen, rávettem magam az átöltözésre. Miután végeztem elkezdett kifelé terelni az ajtón. Arra sem volt időm, hogy megkérdezzem, hová menjek, mert szinte azonnal rám csukta az ajtót, ezzel a mondattal: Jó szórakozást, boldog 18. szülinapot. Nem volt mit tennem elindultam a lift felé. Beszálltam, majd amikor meg akartam nyomni a földszint gombot egy levelet találtam a gombokon, Evy felirattal ellátva.

Boldog 18. szülinapot! Kövesd a szíved és megtalálsz!

Hát jó akkor játszunk, még négy levelet találtam és vagy tíz eligazító cetlit. Végül a szállodának egy olyan részén találtam magam, amit az elmúlt hónapban nem is láttam, pedig itt is rengeteget járkáltunk fel alá. A helységben sötét volt, bementem, majd az ajtó becsukódott mögöttem így semmit sem láttam. Azt hittem, hogy mindjárt feloltódik a villany és ugyan úgy, mint Bellánál előugranak a sötétből, de nem történt semmi. Elindultam előre, de beleütköztem valakibe. Kezemet előre nyújtottam. A mellkasára tettem a tenyerem. Elkezdtem vele egyre feljebb és feljebb tapogatózni, mire megtaláltam az arcát. Ezt az arcot már érintésből is felismerem. Megcsókoltam.

-Hol voltál egész nap? -kérdeztem.

-Az egyik ajándékod után szaladgáltam.-válaszolta Edward.

Felemelte a kezét és valami csillogott benne. Egy nyaklánc volt.

-Boldog szülinapot. –és felcsatolta a nyakamra.

Szemem egyre jobban kezdte megszokni a sötétséget. Egyedül voltunk a szobában, semmi sem mozdult. Nem értettem miért kellett ide jönnöm, mikor a nyakláncot bárhol odaadhatta volna.

-Miért vagyunk itt?

-Majd megtudod. –mosolyodott el.

Még mindig nem értettem. Átkarolta a derekam és csókolni kezdett. Nyelvünk macska egér harcot vívott egymással. Kezem hajában kalandozott. Alsó ajkamat kezdte harapdálni, majd áttért a nyakamra, én pedig kezdtem rájönni az okra, amiért ide kellett jönnöm és bevallom nagyon is tetszett az ötlet. Elkezdtem kigombolni az ingét, ő pedig az én felsőmet. A falhoz hátráltunk, közben egy pillanatra sem váltunk szét. Neki szorított, csípőjét hozzám nyomta. Levett a blúzom, amit nem hagytam „megtorlás” nélkül, így már mind a kettőnkön csak nadrág volt. Újra a nyakamat kezdte apró és forró csókjaival beborítani. Minden egyes érintéséhez egy-egy halk nyögésem társult. Sohasem éreztem még így. Teljes szívemből bíztam Edwardben, tudtam, hogy vigyáz rá, ezért nem is volt bennem semmi szorongás, amire számítottam az első alkalomnál. Az ölébe vett, a fenekembe markolt és elindult, gondoltam, mivel egy hotel szobában vagyunk az ágy felé. Ledobott az ágyra, majd fölém mászott. Csókjaival egyre lejjebb haladt, majd mikor elérte a nadrágomat, kigondolta és egy rántással lehúzta rólam és ő is megszabadult nadrágjától. Felhúztam magamhoz és újra megcsókolt. Kezem a hátára tettem, ő pedig a hátam alá csúsztatta karjait. Kicsatolta a melltartóm és levette rólam. A melleimet kezdte puszilgatni és markolászni. Egyre hangosabb sóhajok és nyögések hagyták el számat. Elindult lefelé, majd mikor a hasamhoz ért lehúzta rólam a bugyimat. Mocorgott valamit, de nem néztem fel. Végigsimított combom belső részén és gyengéden szétnyitotta lábaimat. Összefonta ujjainkat, megcsókolt, majd belém hatolt. Nagyot nyögtem csókunkba, amitől aggódva felkapta a fejét.

-Baj van?

-Nem.

Újra megcsókolt. Folyamatosan gyorsított a tempón és felváltva nyögtünk egyre hangosabban és hangosabban. Kezemet idő közben hátára raktam, párszor bele mélyesztve körmöm, amikre egy-egy felszisszenés volt a válasz. Edward a nyakamat célozta meg és néhol erősebb, máshol gyengéden megszívta. Mikor már közel volt a csúcs gerincem ívbe rándult, fejemet a párnába szorítottam, Ed karjai megremegtek és belemarkoltak az alattunk gyűrődő takaróba. Egy utolsót döfött belém és szinte egyszerre mentünk el. Éreztem, ahogy szétárad bennem a forróság. Ed mellém feküdt és egyszerre ziláltunk. Közelebb bújtam hozzá, fejemet a mellkasára tettem, ő pedig átkarolta a derekam.

-Boldog szülinapot. –tűrte el szemembe lógó haj tincsemet.

Válaszul csak egy hosszú csókot adtam. Eddig fel sem tűnt, milyen meleg lett a szobában.

-Ezt nevezik aktivitásnak. -mondtam magamban és elmosolyodtam.

Gyorsan elaludtam. Teljesen kimerültem, de ennél boldogabb még soha sem voltam.

Reggel ugyan itt ébredtem. Erős karok között és a kémlelő zöld szem pár sugarában. Este betakart, mert takaró volt rajtunk.

-Jó reggelt. –mosolygott.

-Szia. –mondtam álmos hangon.

Még egy kicsit „eljátszadoztunk” az ágyban, majd felöltöztünk a tegnapi ruhánkba és felmentünk a szobánkba. Benyitottam. Bellarína fel alá járkált, amikor meglátott, rögtön felcsillant a szeme.

-Mit kaptál ajándékba? Hol voltatok? Mit csináltatok? –jött oda hozzám és rázta a vállam.

-Nyugi. –fogtam le karmait, hogy ne pattogjon össze vissza. –Egy ezt a nyakláncot kaptam ajándékba. –mutattam rá. A többibe meg, nem foglak beavatni. Tudod, hogy neked mindent elmondok, de ez egy kicsit más. -bár tudtam, hogy egy idő után úgyis rájön, de addig is húzom az agyát, végül is ez magán ügy.

-Júj, de szép! De miért? Edward csak annyit mondott, ha megjössz, akkor küldjelek el, de semmi többet nem mondott, se nekem, se Johnnak…

-Ájájájáj! Mi?! Ti mindent tudtatok Johnnal? –döbbentem le teljesen.

-Nem, éppen ez a baj. Semmit sem tudunk. –húzta el a száját. -Ugye azt tudod, hogy addig nem foglak békén hagyni, amíg nem mondod el. -mosolyodott el ravaszul.

Tudtam, hogy komolyan gondolja.

-Kihívás elfogadva.

Október 16.: 

Bella már kezdett kikészíteni. A legváratlanabb helyzetekben kérdezett rá, hogy mit csináltunk.

-Bella nyugi már az agyamra mész inkább azzal törődj, hogy hol vannak a zakók és a hozzájuk tartozó nadrágok, plusz a torta. –könyököltem az asztalra.

-Jó, hogy mondod 20 perc és készen lesznek.

-De azt nem felejtetted el, hogy a varroda, ahol készíttettük az innen 40 percre van és a cukrászdába is el kell menned? –támasztottam a fejem.

-Tényleg?! Akkor futok, 3-kor találkozunk a nagyteremben. –azzal kiment az iroda ajtaján, de még hallottam ahogyan Emmának mondja, hogy induljanak.

A fejem találkozott az asztallappal.

-Nagyon szeretem, de néha sok belőle. –sóhajtottam.

-Kiből van eleged?

-Jaj! Szia észre sem vettem, hogy bejöttél. - Stella ült előttem.

-Én csak ilyen észrevétlenül jövök, megyek. –mosolygott.

-Jó is, hogy itt vagy. Segítenél nekem egy kicsit?

-Persze. Mondd miben és segítek.

-Segíteni kéne feldíszíteni a nagytermet? Bella és Emma elmentek az ajándékokért és a tortáért. De egyedül nem fogom tudni időben feldíszíteni a helyszínt.

-Igen, találkoztam velük a folyosón. Akkor ne késlekedjünk, menjünk a díszekért és hajrá. –pattant fel.

-Hát jó. –kaptam fel a leveleket, amiket a srácoknak írtunk és mentünk a díszekért.

Sikerült mindent időben megcsinálnunk. Belláék is megérkeztek a torta nagyon jól nézett ki és a 

ruhák… A leveleket becsempésztem az irodájukba.

-És hol vannak a srácok? Nem kéne attól tartanunk, hogy betoppannak és lebukunk? –kérdezte Stell, miközben a sütiket pakoltuk ki az asztalokra.

-Á, dehogy is. Liam lefoglalja őket. -mondta Bella egy pacsi kíséretében, ugyanis le kellett fizetnünk Leemet, hogy kösse le a fiúkat. Ugyanis, amióta beköszöntött az október egyre elviselhetetlenebbek, legalábbis Liam szerint.

A buli nagyon jól sikerült. Rengeteg süti volt és a végére oda jutottunk, hogy a maradékkal kaja csatáztunk. Ami úgy kezdődött, hogy John és Ed belenyomták Liam fejét egy nagy tálca habos sütibe. Nagyon jó képek lettek, amik hamarosan ki is kerültek a csapat falra.

Beköszöntött a november, ami a munkával telt, de azért volt egy két szabad percünk egymásra is. Nem csak négyesbe, de kettesben is. Bellarínának még mindig nem mondtam el mi volt a másik ajándékom. Ed sem mondta el Johnnak, mert akkor Bella is tudná... vagy elmondta, de megfenyegette valamivel, hogy tartsa a száját. November végére leesett az első hó. Sokat sétáltunk kint a parkban és a vásárban, ilyenkor mindig összefutottunk pár rajongóval, de már nem volt velük bajom, hisz tudtam, hogy én többet kapok Edtől, mint bármelyik fanatikus rajongó. Őszinte és igaz szeretetet.

Elérkezett a december is, ami sokkal nagyobb meglepetést tartogatott, mint egy átlagos mikulás vagy karácsonyi ajándék.

Evy

9. fejezet: Másnaposok nyomoznak

Felkeltem és ahogy voltam, ingben és bugyiban áttámolyogtam a saját szobámba, remélve, hogy John ott lesz, ezzel egy gondot letudva. Kopogás nélkül nyitottam be. Bella nem volt a szobában, csak John ült az ágyam szélén, leültem mellé.

-Szia. –mondtam. –Hogy vagy?

-Hali. Nem valami jól, majd szétmegy a fejem és nem igazán emlékszem, hogy mit csináltunk este. –válaszolta.

-Hát én sem. Szerintem felöltözök és az éttermet egy vödör kávéért, majd előkeresek egy fejfájás csillapítót, hogy megerőltessem az agyam.

-Akkor veled tartok, de vigyázz Bellával, mert elég mérges… És tiszta liszt, téged okol.

-Ed is ugyan így van csak ő téged okol.

-Pfff… Szép kis napunk lesz. –állt fel. –Akkor az étteremben találkozunk.

-Oké.

Kiment a szobából. Halottam, hogy a fürdőszobában folyik a víz. Bella valószínű zuhanyzik, szerencsémre. Gyorsan felöltöztem és normális emberi kinézetet öltöttem, mivel jobbnak láttam nem összefutni vele, amíg magam sem tudom, mi is történt este. Lementem az étterembe. Korán volt még, ezért kevesen voltak. Vettem egy nagy bögrét, töltöttem magamnak kávét, kevés tejjel és két kanál cukorral, majd leültem egy félre eső asztalhoz. Fejemet támasztva kevergettem gőzölgő italom. Sohasem szerettem a kávét, bár az illatát imádom, de csak azt. Próbáltam felidézni az este történteket. Ahogyan ébredeztem vagy, ha jobban tetszik, akkor józanodtam, egyre több részlet derengett. Lassan kortyolgattam a kávét,íze borzalmas volt, de ha segít, akkor nincsen választásom. Idő közben megjelent John is az ajtóban, szintén egyedül.

-Egyre jobban nézel ki. –ült le, szintén egy bögre kávé kíséretében mellé.

-Te is. És hogy-hogy így egyedül?

-Nehezen, de sikerült megszöknöm. Edward próbálja kiszedni a hajából a lisztet, ami inkább már csak egy massza, már csak egy tojást kell ráütni és lehet sütni a tésztát. –kevergette a kávét. –Ja még azt is megtudtam, hogy az arca már eleve tiszta liszt és krém volt.

Bevillant egy kép, amitől félre nyeltem. Köhögtem, John pedig elkezdte ütögetni a hátam.

-Na mi van? Csak nem eszedbe jutott valami?

-Aham, de nem hinném, hogy tudni akarod. Most, már értem, hogy miért volt olyan kevés az arckrémemben.

-Csak nem az amire gondolok… -nézett rám reménykedő arccal.

-Sajnos szerintem egyre gondolunk. Este egy kicsit sok volt a koktél és bekentük krémmel Ed és Bella arcát, majd lisztet szórtunk rájuk… szerintem a hajszárítóval is ez történhetett.

-Pff… túrt a hajába. –Hát, ha ezt megtudják, akkor elkezdhetünk rettegni.

-Én is ettől tartok. A ruháink és a liszt szerzés rejtélyére viszont még nem derült fény. –kortyoltam bele a kávémba.

-Meg az is ott van, hogy, hogyan kerültünk a másik ágyába.

-Hát igen.

Megittuk a kávét, majd, mivel nem sok kedvünk volt összefutni Bellával és Edwarddel ezért elindultunk a másik feljáró felé. Hála az égnek nem találkoztunk velük. Bementünk John és Ed szobájába, majd folytattuk az odalent folytatott beszélgetésünket, próbáltunk minél több mindent felidézni. Kopogtattak az ajtón. Én nyitottam ki. Egy szállodai alkalmazott állt előttem.

-Jó reggelt! Itt vannak a ruhák, amiket tegnap leadtak. Tiszták és frissen vasaltak. –nyomta a kezembe.

-Köszönöm. Annyit megkérdezhetek, hogy miért kellett kimosni őket? –tudtam, hogy furán hangzik a kérdés, de reméltem, szállodai kötelességből, nem kérdez vagy értetlenkedik, csak válaszol.

-Liszt, krém és víz keveredhetett össze a tészta foltokból következtetve.

-Jó rendben köszönöm.

Elköszönt, majd becsuktam az ajtót.

-Meg vannak a ruháink. –mutattam fel a kezemben lévő ruhakupacot.

-Király. Akkor már csak egy rejtély maradt. Honnan szereztünk lisztet…

-Jó lenne tudni. De utána még ki is kéne engesztelnünk Belláékat. Hol kezdjük a keresést? -kérdeztem.

-Szekrényekben, polcokon, táskákban, bőröndökben, bárhol.

-Oké akkor én megyek és átnézem a saját és Bella cuccait.

Kis idő múltán mind a ketten találtunk egy egy lisztes zacskót. Én a ruháim között. John meg a bőröndjében.

-Nézd erre van valami írva. -mondta John a papírzacskót hajtogatva.

-Mi? -ültem le mellé.

-Nem tudom, de majd kiderül, ha sikerül kihajtogatnom.

Fekete macskakaparás betűk jelentek meg, ahogyan szedte széjjel.

-Hát ha ezt meg tudod fejteni, akkor megeszem az egyik sapkámat, azt, hogy melyiket kiválaszthatod. –forgattam a fejem, de sehogyan sem vettem ki rendes, nemhogy értelmes betűket.

-A fehér alapon fekete virágosat, ami ma volt rajtad. –mondta egy hangon.

-Csak azt ne mond, hogy megfejtetted?

-Pedig meg. Én is hasonlóan írok, ha nincsen kedvem semmihez, csak unatkozom.

–És el is árulod, hogy mi van rá írva Sherlock?

- Izadora Hotel konyhája… -mosolygott rám. –Akkor lássuk a sapkaevést.

-Nem hinném, hogy finom a pamut sapka. –húztam el a szám. –De a liszthez visszatérve, logikus, hogy a konyháról szereztünk lisztet. Azt viszont, hogy, hogyan nem igazán szeretném tudni.

-Én sem, elég ennyi.

Két percig csak néztünk magunk elé.

-John muszáj meg ennem azt a sapkát? –néztem rá.

-Nem, de csak, ha te beszélsz Ed-del. –fordult felém.

Elég furcsának tartottam a kérést, bizonyára az arcomra volt írva az értetlenség.

-Neked nem szedi le a fejed.

-Persze, csak megkostol mi? –néztem rá nagy szemekkel, mire ő nevetésbe tört ki. –Ha ennyire 
viccesnek találod, akkor csak várd meg Bellarínát, na ő az aki nem csak megkostol, hanem egészben nyel le.

Elértem a kívánt hatást. John arcáról azonnal eltűnt a mosoly és csak egy nagyot nyelt.

-Na látod, mondom én, hogy nem vicces.

Evy

Következő rész címe: Részletek 3 hónapból

Tartalom: John és Evy életben maradnak. Az újságok sorban hozzák le az újabb és újabb cikkeket a négyesről, a kedélyek megnyugtatása érdekében. Eközben elérkezik október a szülinaposok hónapja, november és észresem venni, de már december is elkezdődött, azonban ez a hónap elég sok meglepetést tartogat még a karácsonyon és mikuláson kívül is.

A következő fejezet több kisebb részből fog állni, köztük kisebb nagyobb idő ugrásokkal, de ígérem az izgalom nem marad el.

8. fejezet: Éjszaka a szállodában

A délután nem tartott sokáig. A sütizés után szinte azonnal a szállodába, mentünk. A központban volt, neve Izadora Hotel. Szép és hatalmas, nálunk legalábbis nem igen találni ekkorákat. A szobánk a 17. emeleten a 314-es és a 315-ös egymással szemben. A cuccainkat, már felhozták nekünk. 314-es lett Belláé és az enyém. Kipakoltunk, majd lemosakodtunk és az időeltolódás miatt le is feküdtünk aludni.

-Hát akkor úgy látszik bőven lesz dolgunk. –mondtam a sötétben.

-Lesz bizony, de nagyon jó a társaság.

-Az…jó. –mosolyodtam el, ahogy eszembe jutottak a nap eseményei.

-De én örülök neki, hogy cikkre, cikkel támadunk. –kuncogott Bella.

-Szerintem is jó ötlet, bár még mindig nem értem, hogy hogyan is tervezik ezt egész pontosan. –tűnődtem.

-Még bennem sem teljesen tiszta, de, ha eljön a mi időnk úgyis tudni fogjuk. –érkezett a válasz a sötétből.

-Remélem. Én nagyon örülök, hogy újra itt vagyunk, bár az előző írorszái látogatásunk is jó volt, de most, hogy Ed és John is itt van sokkal jobb.

-Ezerszer jobb, de most már, ha nem gond, akkor alszom, mert nagyon fáradt vagyok. –ásított Bellarína.

-Nyugodtan aludj. Jó éjt.

-Neked is.

Átfordultam a másik oldalamra és megpróbáltam aludni, de bármennyire is fáradt voltam, nem tudtam elaludni. Egy idő után hallottam Bellarína egyenletes szuszogását a másik ágy felől. Én csak forgolódtam, de nem tudtam aludni. Mikor már vagy ezredszerre fordultam a hátamra meg vissza, úgy döntöttem, hogy járok egyet a szállodában. Kikeltem az ágyból és a lehető leg halkabban magamra vettem hálóköntösöm és papucsom, majd kiosontam a szobából. Senki sem volt a folyosón. Ránéztem a falon lógó órára. Éjfél múlt öt perccel. Elindultam a lépcső felé, aztán le a földszintre. Mehettem volna lifttel, de semmi kedvem nem volt hozzá, valahogy sétálni jobb volt. Mikor leértem a földszintre azon töprengtem, hová tűnt az a 13 emelet, mert valahogy eltűntek a 11. szinttől a lépcsőfokok. Körbe néztem. Sehol senki. A falom egy tábla jelezte mi merre van, de hiába volt csak 3 méterre tőlem, egyszerűen nem tudtam elolvasni a ráírt szövegeket. Közelebb mentem és így már sikerült. Balra a medencék és a wellness rész van jobbra, pedig az étterem és a bár. Mivel fürdőruha nem volt nálam, meg nem is találtam célszerűnek a vízbefulladás, ezért jobbra vettem az irányt. Az étterem be volt zárva, de a bár nyitva volt. A pincér a pultnál állt és a poharakat törölgette. Odamentem hozzá. Még ki sem nyitottam a számat, de már kérdezte is, hogy mit szeretnék fogyasztani.

-Egy Sex on the beach-et kérnék. –mondtam.

-Rendben azonnal készítem. –mosolygott rám a pincér, majd hátrament.

Körbe néztem a bárban és megdöbbenésemre nem voltam az egyetlen, aki nem tudott aludni. John a sarokban ült az egyik kanapén és a telefonját pörgette az asztalon, közben pedig zenét hallgatott. A pincér visszajött.

-Elnézést szeretnék kérni még egy ugyan ilyet, ha nem gond.

-Nem probléma. –mondta és már csinálta is a másikat.

Mikor készen lett letette elém a pultra.

-Melyik szobaszámra írhatom?

-314-re. Köszönöm.

Megfogtam a két koktélt és megcéloztam John-t. Leültem mellé.

-Szia. –húzta ki a fülhallgatót a füléből..

-Hali. –mosolyogtam. –Hoztam neked egy koktélt. Remélem, szereted.

-Köszi. Hát hogyhogy itt vagy?-kérdezte.

-Nem tudtam aludni és gondoltam járok egyet. És te?

-Velem is ez van. Tele van a fejem mindennel és hiába próbáltam, nem tudtam elaludni. Aztán, gondoltam lejövök ide.

-Hát igen. Ilyenkor annyira tudom irigyelni Bellát. Neki mindegy hol van, bárhol tud aludni, én bezzeg nem. –könyököltem az asztalra és kevergettem a szívószállal a koktélomat. És amúgy mióta vagy idelent?

-Talán egy fél órája, de nem tudom.

-Ühümm…-mondtam, majd eszembe jutott egy régi szokásom és elmosolyodtam.

-Mi a mosoly oka? –kérdezte érdeklődve.

-Semmi, csak eszembe jutott, hogy mikor kicsi voltam és nem tudtam aludni, akkor mindig, olyan dolgokat csináltam, ami amúgy eszembe szem jutott előtte, pedig nagyon jó dolog volt, vagy valami csínyt eszeltem ki és reggel senki sem tudta ki volt,mert elvileg én egész éjjel aludtam.

-Hallod te sem vagy semmi. Lehet, hogy tartanom kéne tőled. –mosolygott.

-Azért, annyira nem vagyok gonosz. –játszottam az ártatlant.

-És ezt higgyem is el? –nézett rám kételkedve.

-Jó egyszer, még táborban az egyik ellenségem arcát bekentem mézzel és tollat mellé, majd egy másik tollal az orrát kezdtem csikizni és teljesen elkente. Akkor sem buktam le.

-Hallod teljesen össze illetek Eddel. Ő is szokott hasonló dolgokat csinálni, csak többnyire én vagyok az áldozat. –húzta el a száját.

Elképzeltem azt a szituációt, ahogyan Edward ugyan azt csinálja John-nal, mint amit még régen én és kitört belőlem a nevetés.

-Hidd el nekem akkor nem volt ennyire vicces. –nézett rám sértődötten John.

-Jól van, na ne vedd a lelkedre. –mondtam. –Képzeld el, hogy én hogyan néznék ki mézzel az arcomon… -már a gondolattól is nevettem.

Belőle is kitört a nevetés. Az este további részében, részben a koktél hatására, csínyekről és szivatásokról beszélgettünk. Voltak, amiket megtettünk másokkal, velünk történt meg, vagy csak megtennénk egyszer. Nagyon sokat nevettünk.

Másnap reggel: (Evy szemszöge)

-Mi a fene?! JOHN!!! EZ MOST KOMOLY?! Én értem, hogy ezzel akartál bosszút állni a múltkoriért, de ez azért sokkal durvább! Fel méltóztatnál kelni és rám figyelni? Ezt estig sem szedem ki a hajamból! JOHN!!! –kiabálta Edward.

Szörnyen hasogatott a fejem. Felültem az ágyban és lecsusszant rólam a takaró. Körbe néztem. A srácok szobájában voltam, John ágyában, de ő nem volt itt.

-Mit keresek itt? –túrtam a hajamba. –Ahmm, de fáj a fejem. –motyogtam.

Edward viharzott be a szobába.

-Jo… Evy? –nézett rám döbbenten.

Elég vicces látványt nyújtott. Arca, haja és mellkasa tiszta liszt volt. Kezében ott lógott a hajszárító. Valószínű, hogy zuhanyozhatott, mert csak egy törülköző volt rajta. Enyhén nedves és fedetlen testréseit pedig vékony fehér por.

-Ne kiabálj légyszi, mert nagyon fáj a fejem. –mondtam.

-Hol van John? És te, hogy-hogy itt aludtál? –kérdezte.

-Nem tudom mi történt… -motyagtam a fejemet fogva. –Nem emlékszem semmire.

-Mi az, hogy nem emlékszel semmire?! És hol van John? Esküszöm, ezért kitekerem a nyakát. Amúgy, tudtad, hogy az én ingem van rajtad?–járkált fel alá a szobában.

-És tényleg, de, hogy került rám? -gondolkodtam az inget nézve, de eszembe jutott három másik igen lényeges kérdés is. –Mit csináltam, illetve csináltunk éjjel John-nal? Vajon merre lehet John és hol van a másik ruhám?

Másnap reggel: (John szemszöge)

-Ez meg mi?! EVY!!! Mi a fészkes fenét műveltél te?! -ébredtem szörnyű fejfájással.

-Mit keresek én itt? –motyogtam.

A szobában félhomály volt. Felültem és a térdemre könyökölve fogtam a fejem, mert úgy éreztem, hogy szét fog szakadni.

-Felébredtél már vagy még mindig alszol? EVANNA MIT MŰVELTÉL? –viharzott be a szobába Bella.

Felemeltem a fejem és ránéztem.

-Mi van rajtad? Olyan fehérnek tűnsz? –kérdeztem.

-Nem fehér vagyok, hanem lisztes, mert valaki lisztet rakott a hajszárítómba. Te nem Evy vagy. –nézett rám.

-Ezt eltaláltad, de légyszi beszélj halkabban, mert szétreped a fejem.

-De te, hogy kerülsz ide? Amikor lefeküdtem aludni, még Evy volt itt, de most te. Mi folyik itt? –járkált fel alá.

-Bellarína légyszi ne kiabálj. Én is szeretném tudni, hogyan kerültem ide, ide, szerintem jobban, mint te. –feleltem.

Most, hogy egy kicsit jobban kitisztult a kép előttem, láttam, hogy Bellarínán csak egy törülköző van, haja és bőre, pedig tiszta liszt. Közben több kérdés is megfogalmazódott bennem. Mi történt este? Hol van Evy, mert, hogy itt, ahol kéne lennie, nincsen és hol van a cuccom, ami tegnap volt rajtam a bárban?

Következő fejezet: Másnaposok nyomoznak

7. fejezet: Reflektorfényben

Ajánlott zene:http://www.youtube.com/watch?v=LF_3tU-kuW8

Egy igen emlékezetes mondat a fejezet írása folyamán: Hülye vagyok most, ahhoz, hogy bármit is csináljak… -.- NÉZD EL NEKEM !!! *lö boci szemek és lila köd

Bellarínának, Evytől

A repülőn egy kicsit elbóbiskoltam. Mikor elindultunk még szép napsütéses idő volt, de az érkezés már nem volt olyan kellemes. Tipikus ír klíma, plusz még egy kis szitáló eső, köddel megtoldva. Leszállt a repülő. A reptérről kiérve egy fekete kisbusz jött értünk.

Hamar odaértünk a zenestúdióhoz, bőröndjeinket az egyik hotelbe vitték, ahogyá, estefelé megyünk, majd. Kívülről hasonlított a miénkhez, de belülről teljesen más volt. Szépen felújított, inkább iroda épülethez hasonlított. Bár nem volt panaszra okunk, mert a rádió épülete sem egy kísértet ház, de azért ennek a nyomába sem ér.

Beléptünk a halba. Üvegajtó sötétzöld szőnyeg és világos barna, szinte fehér fa bútorok. A pultnál egy szökésbarna hajú 160 centi körüli lány. Szegénynek éppen egy nagy rakat papírt adtak a kezébe. Éppen, hogy elbírta az óriási kupacot, de mikor megfordult az egész stócot elejtette és elkezdett felénk, pontosabban John és Edward felé. Odaért hozzájuk és átölelte őket.

-Sziasztok, jaj úgy hiányoztatok! És merre jártatok, mindent el kell mesélnetek! –hadarta fülig érő szájjal.

-Szia te is hiányoztál nekünk. –mondta Ed és John egyszerre.

-És kiket hoztatok magatokkal? –nézett ránk.

A fiúk mellénk léptek.

-Bemutatom Evy-t – mondta Ed és közvetlenül utána John. –Én pedig bemutatom Bellarínát.

-Sziasztok Emma vagyok. Titkárnőként segítkezek a srácoknak. –mondta egy-egy ölelés kíséretében.

Elindultunk beljebb, Emma elkezdte összeszedni a papírokat, amiket elejtett.

-Segítsünk valamit vinni? –kérdeztük Bellával és mi is elkezdtük a lapokat szedni.

-Azt nagyon megköszönném, mert a negyedikre kell ezeket felcipelnem.

Liam jött oda hozzánk.

-Emma légyszi körbevezetnéd a lányokat, nekünk még van egy kis dolgunk. Az 5. emeleti tárgyalóban leszünk. –mondta.

-Örömmel legalább egy kicsit megismerjük egymást.

John és Ed, Liam-mel egyetemben elindultak a lift felé. Mi is nem sokkal később elindultunk, de nem a lift, hanem a lépcső felé és közben Emma folyamatosan mesélt, kérdezett, de a lényeg az volt, hogy nem is tudtam, mikor vesz levegőt, olyan gyorsan beszélt.

-El se hiszitek mennyire vártam, hogy találkozzunk John és Ed csak rólatok beszéltek. Pont így képzeltelek el titeket. Szinte egész nap a srácok közelében vagyok, mivel én megyek velük tárgyalásokra, intézem az ügyes bajos dolgaikat, meg persze Liam-nek is rengeteget segítek. Hasonló a munkánk csak ő szokott utazni, meg ő végzi az utolsó simításokat. Amúgy 19 éves vagyok, bár sokan mondják, hogy 16-nak nézek ki. Akinek tudlak, bemutatlak titeket, de majd Daniel körbe vezet titeket, mert nekem van még egy kis dolgom. –mutatott a papírokra. –Amúgy csak, hogy ne legyen félre értés, köztünk csak testvéri szeretet van a srácokkal és semmi több. És amúgy mi jót csináltatok az elmúlt napokban? –nézett ránk.

Észre sem vettem, de már a 4. emeleten jártunk.

-Húha, hát látom, elég sok mindent tudsz rólunk. –mosolyogtam. –Az elmúlt napokban sok mindent csináltunk, de ezt az újság is megírta. Többek között ezért is vagyunk itt.

-Hát igen… De végülis nagyon jól sikerült az a pár nap. Meg, ha az újság nem tapos bele a dolgokba, akkor most nem lennénk itt. –mondta Bella.

-Itt vagyunk. –nyomta le könyökkel a kilincset Emma.

Szép kis iroda volt. Itt sötétebb volt a bútor, de minden fából, ugyan úgy, mint eddig bárhol. A fal lila virág mintákkal díszített. Rengeteg növény volt az irodában, de nagyon kis vidám helységnek tűnt.

-Hát ez az én irodám itt töltöm a nap nagy észét. –rakta le a papírokat az asztalra, amin már így is három hasonló kupac helyezkedett el.

-Szép irodád van. Te rendezted be? –kérdeztem.

-Igen, de mindig van valami alakítani való. Az életem nagy részét itt töltöm. –nézett körbe. –Na jó gyertek először megmutatom a stúdiókat. –fogta meg a kezünk és húzott ki minket.

Olyan sebességgel haladtunk lefelé, hogyha valaki látott minket, azt hihette, valaki üldöz minket. A 2. emeleten megálltunk egy ajtó előtt és Emma csendre intett Bellát és engem. Óvatosan lenyomta a kilincset és intett, hogy mi is menjünk. Az ajtónak háttal egy barna hajú fiú ült. Emma rá akart csapni a vállára, de nem sikerült neki.

-Ha megpróbálod, akkor nem éled túl a mai napot. –mondta, de fel sem nézett a lapokból, amik előtte voltak.

-De gonosz vagy. –mondta Emma.

-Nem vagyok, gonosz csak ismerlek. –fordult meg. –Oh sziasztok. Matthew vagyok, de csak simán Matt. –mutatkozott be.

-Szia én Evy vagyok. –mondtam.

-Én pedig Bellarína.

-Na jó most már hiszek nekik. –nézett ránk Matt.

-Na látod… -bokszolta vállon Emma. –Nem hitt a srácoknak. –nézett ránk.

-Mit meséltek, amit nem hittél el? –kérdeztük egyszerre Bellával.

-Jaj ne már mindenki?! –csapott a homlokára Matt.

-Ezt, hogy érted? –kérdezte Bella.

-Úgy érti, hogy… várj, ezt én sem tudom. –nézett kérdően Matt-re, Emma.

-John és Edward gyakran mondják ugyan azt egyszerre. Én és Glory is állandóan ezt csináljuk és most már ti is?!

Emma nevetett, de mi nem igazán értettük, ki az a Glory és, miért beszélnek egyszerre. Matt észrevette, hogy nem értjük miről beszél így elkezdte magyarázni.

-Gloria és én ikrek vagyunk. Amikor felvétel közben Glory fényképez, nem lehet megmaradni. Folyamatosan jár a szánk, de amúgy szerintem egyeltalán nem hasonlítunk.

-Akkor itt ragályos az egyszerre beszélés. –mondta Bella.

-Hát igen… -gondolkozott el Matt. –De ha már itt járunk, akkor gyertek, bemutatom Glory-t. –indult el ki a folyosóra, mi pedig követtük. -Nagyon fog nektek örülni. Ugye Emma? –nézett hátra. –Ha én nem vagyok ott, akkor a beszédkészség alapján simán elmentek testvéreknek.

-Van benne valami… -mondta Emma.

-Itt is volnánk. –mondta Matthew. -2. emelet fotós és divat részleg.

-Ne beszélj már ennyit Matt! Gyertek, bemutatlak titeket, mert Miszter Szószátyárral egy év múlva sem juttok el Gloriáig és Danielig. –öltött nyelvet Emma Danielre menet közben.

-Hali mindenkinek! –nyitott be az egyik ajtón Em. –Bemutatom Bellarínát és Evyt. A mi új sztárpalántáinkat.

A helyiség egyik része új nézett ki, mint egy fodrász és sminkes stúdió. A másik része, pedig fotós kellékekkel volt tele.

-Sziasztok csajszik! Milyen jól néztek ki, de, majd alakítunk még egy kicsit rajtatok. Glory egy teljes fotósorozat készül! A nevem Daniel, nyugodtan hívjatok Dannek. Én vagyok a csapat stylistja.

Dan egy szőkésbarna hajú, kék szemű 20-on év körüli fiú volt. A Gloriának nevezett lány, pedig teljesen ugyan olyan volt, mint a testvére Matthew, csak lányba. Ugyan az a barna haj, és zöldes barna szem.

-Hello Lányok! –nyomott egy-egy puszit az arcunkra, ölelések kíséretében. –Gyertek Dan kezelésbe vesz titeket és csinálunk pár képet. –ültetett le minket.

-Emma ezt tudd meg, hogy nagyon fájt! –viharzott be a nyitott ajtón.

-Jaj Matt ne szívd mellre. –mondta Em. –De nekem most már mennem kell, mert még rengeteg dolgom van. Bella, Evy, Glory-ék, majd ha végeztetek felkísérnek titeket a 7. emeleti tárgyalóhoz.

-Hali! –mondta, és már viharzott is ki.

-Szia Matty! Már észre sem veszel? –mondta Glory.

-Ne hívj Mattynek, már mondtam! –válaszolta Matthew.

-Jó jó értettem főnök. –nyomta meg az utolsó szót Gloria.

-Jaj, na jó, megyek én is, mert még nekem is van dolgom bőven és nem szeretnék itt éjszakázni. 

-Sziasztok! –köszönt el.

-Akkor csinálhatjuk, azokat a képeket? –jött oda hozzánk Glory és Dan.

A délután további része nagyon sok beszélgetéssel és nevetéssel telt.

-Nagyon jók lettek ezek a képek! –mondta Glory a képeket nézegetve.

-Fantasztikusak! –kontrázott Dan.

-Köszi, de a ti érdemetek is. –mondtuk Bellával.

Idilli hangulatunkat egy ajtócsapódás, szakította meg.

-Ő Stella az újságírónk. –súgta oda Dan.

-Úr Isten! De örülök, hogy végre találkozhatunk! Mizujs? Láttam az újságcikket, eléggé kiakadhattatok. Nem? De. Ugye?

-Szia Stell!- köszöntek a többiek.

-Evy, Bella! Gyertek kávézni, én állom. – mondta és már húzott is kifelé minket az ajtón.

A többiektől el sem tudtunk köszönni, éppen csak arra volt időm, hogy felkapjam a mappát amiben a képeink voltak. Felmentünk az 3. emeletre, a kávézóba. Rendeltünk két cappuchinot magunknak. Stella folyamatosan a telefonját nyomogatta.

-És meséljetek, mit csináltatok?- kérdezte.

-Hát sokat utaztunk és – kezdte Bellarína, de Stella közbevágott.

-De jó képek! Megnézhetem őket? – kérdezte, miközben rámutatott az asztalon lévő mappára.

-Persze! – válaszoltam meglepődve.

Stella nézegette őket egy darabig, majd kivett párat közülük.

-Ezeket kirakhatom Ed és John emlékfalára?- kérdezte.

-Ahogy gondolod. – mondtam.

Stella elrakta a képeket, majd ránézett az órájára és felkiáltott.

-Fú! Mennem kell! Ne haragudjatok, de fontos dolgom van. Majd beszélünk! Sziasztok! – és azzal a sebességgel, ahogy az ajtón pár perce berontott, felállt és sietve ment is el.

-Na akkor azt hiszem, nekünk kell megkeresnünk a tárgyalót. –nézett rám Bellarína.

-Ezek szerint… -megittam a maradék cappuchinomat és elindultunk.

Út közben megbeszéltük kiről mi a véleményünk.

-Szerintem mindegyikük nagyon aranyos. –mondta Bella.

-És nagyon beszédes. –mosolyogtam. -Hát nem fogunk itt unatkozni az egyszer biztos.

-Hát nem.

Mire felmásztunk a 7. emeletre, nem is kellett nagyon keresgélnünk. John, Ed, Liam és még egy két ember nem sokkal később jöttek ki az egyik ajtón, ami ezek szerint a tárgyaló volt. A fiúk intettek nekünk, hogy menjünk oda. Egy öregebb, kopaszodó pasival beszélgettek. Mikor oda értünk, John és Edward azonnal témát váltottak.

-Akkor be is mutatnánk Bella Mondora-t és Evanna Dean-t.

-Áá milyen csinosak a kisasszonyok. Az újságok és az olvasók egyaránt imádni fogják őket. –mosolygott a kopaszodó férfi. –A mihamarabbi viszont látásra. Örülök, hogy megismerhettem magukat és úgy hiszem, nem sokára találkozunk. –biccentett felénk és már indult is.

Elindultunk lefelé.

-Ez mi volt? –kérdeztem a mosoly látszatát tartva szinte csukott szájjal.

-Reflektorfénybe kerültök. –halad el mellettünk Liam.

-Hát legyen… -néztünk döbbenten Bellával.

-Majd lent egy süti mellett megbeszéljük. –mondta Ed.

Pár kép, amiket csináltunk és még egy kettő amiket találtam, plusz pár hozzá fűzés:

Matt és Glory -> És akkor mondjátok azt, hogy nem hasonlítanak. (hozzáfűzte: Közös megállapodás)

Dan -> Miért van az, hogy a legjobb stylistok, mind kékhomárok? Csak, mert, ha normális lenne, akkor már rég az enyém lenne. (Álmdozott: Emma)

Em -> Mondom én, hogy nem néz ki 19-nek, csak 16-nak. (hozzáfűzte: Bellarína)

Stella -> Van, olyan pillanat, amikor nem rohan valahová? (Elmélkedtünk: Bella és Evy)

Bellarína -> "I sexy and I know it" (hozzáfűzte: Evy)

Evy -> Méz barna mandula, kinek masnis a zoknija... (Énekelte: Bellarína)

Evy, Bellarína és Újdonsült barátok

Következő fejezet címe: Éjszaka a szállodában