2012. december 7., péntek

3. fejezet: Én inkább megyek (Evy szemszögéből)



Hamarosan elértünk egy parkolóhoz ahol megálltunk.

-Ide jöttünk? –kérdeztem.

-Csak egy részben. –felelte Edward.

Körül néztem. A sarkon egy taxit pillantottam meg, ami a parkoló felé hajtott, majd megállt előttünk. Elindultam az autó felé, de Ed megfogott.

-Állj meg egy percre, így nem lesz meglepetés, ha tudod, merre megyünk.

-És ezt, hogy gondoltad megakadályozni Sherlock? –kérdeztem. –Bekötöd a szemem vagy mi?

-Pontosan. –vett elő egy kis kendőt a zsebéből és bekötötte vele a szemem.

-Én csak viccből mondtam. –nyújtottam előre a kezem, hogy megtaláljam szemkendőm tulajdonosát.

-Én viszont nem. –mondta és megfogta a kezem.

-Rendben, de előre szólok, hogy ha bevágom valahová is a fejem azt megemlegeted. –mondtam nevetve.

Ed, mivel én nem láttam semmit elkezdett vezetni. Beültünk a kocsiba, majd mikor becsukta Edward az ajtót csak annyit mondott a sofőrnek.

-Akkor a megbeszélt úti célhoz.

-Rendben. –érkezett a válasz.

Elindultunk. Fejem a mellettem ülő Ed vállára hajtottam és még mindig fogtam a kezét. Egy idő után teljesen elvesztettem a tér és időérzékem. Nem tudtam, hogy merre vagy mennyi ideje megyünk.

-Mikor érünk oda? –kérdeztem halkan.

-Nem sokára. –adott egy puszit a homlokomra.

Valóban rövid idő múlva a taxi megállt és mi kiszálltunk. Én egy kis segítséggel. Ed elengedte a kezem.

-Pillanat és jövök.

-Oké.

Vártam egy ideig, aztán kezdtem megunni és szokás szerint magán akcióba kezdtem. Elindultam megkeresni Edet. Nem tudtam, hogy merre megyek vagy menjek csak elindultam abba az irányba amerre Edward keze kicsúszott az enyémből. Végig járdán haladhattam a kemény talajból kiindulva. A kezemet magam elé emelve sétáltam.

-Ha emberek között megyek akkor eléggé érdekesen nézhetek ki. –gondoltam magamba.

Hallottam magam mellett elhaladó autókat, majd egyszer egy kéz átkarolt a derekamnál és visszarántott.

-Te megőrültél? –kérdezte Ed, a hangjából és a lélegzéséből ítélve futott és eléggé megijedt.

-Ezt meg, hogy érted? –nem tudtam mi történt.

-Pár másodpercen múlt, hogy nem léptél ki az útra és nem ütöttek el. –mondta.

Nagyot nyeltem.

-Két percre sem hagyhatlak magadra anélkül, hogy elkóvályognál?

-Bocsi. Ne haragudj. –mondtam lehajtott fejjel.

-Nem haragszom, csak féltelek. –adott egy puszit az orromra, megfogta a kezem és elkezdett vezetni.

Mentünk egy darabig, majd megálltunk és Edward elengedte a kezem. Kikötötte a szemkendőt. Kellett pár perc mire a szemem hozzá szokott a napfényhez. Egy vidámpark előtt álltam.

-Ne nézz így, mert a végén még megijedek. –mondta Ed.

-De nem vagyunk már gyerekek. –néztem rá.

-Csak azt ne mond, hogy felnőttél, mert ezt soha sem fogom neked elhinni. –mosolygott rám.

-Ez igaz. Akkor indulunk? –indultam a pénztár felé.

-Arra már semmi szükség. –felemelte a kezét amiben két narancssárga karszalag volt.

-Nagyon tudsz valamit. –mondtam és kinyújtottam a karom, hogy Ed feltegye rá a szalagot, majd én az övét.

Bementünk. Az első játék, amit megláttam egy óriási hullámvasút volt. Ránéztem Edwardre.

-Biztos, hogy azzal akarsz kezdeni? Nem lehetne valami mással? –kérdezte.

-Csak nem félsz? –néztem rá kérdően.

-Dehogy, csak…

-Na légyszi! –néztem rá boci szemekkel. –Légyszi, légyszi, légyszi…

-Jó legyen. –adta meg magát, bár volt egy olyan érzésem, hogy csak húzta az agyam.

Felültünk és végig kiabáltuk az egészet. A hullámvasút végén volt egy kis bódé ahol a fotókat lehetett megnézni és venni.

-Na jó ez minden pénzt megér. –mondtam a képünket nézve és már vettem is elő a pénztárcám.

A kép elég vicces hatást keltett, mivel Ed rettegő képet vágott és úgy tett, mint aki a körmét rágja, én pedig teli torokból ordítottam mellette.

-Jó napot! –léptem az eladóhoz. –Az 125214-es képet kérném.

-Tessék. –mondta az eladó. -900 forint lesz.

-Köszönöm. –adtam át a pénzt és vettem el a fényképet. –Viszlát.

A nap további részében bejártuk a vidámpark nagy részét és egy rakás képet vettem. Este felé a rakéta nevű hullámvasútból jöttünk kifelé, a hajunkat igazgatva és nevetve, mikor valaki a hátunk mögötti bódénál felkiáltott.

-Nézzétek az nem John vagy Edward Grimes. –mondta egy lány. –Ez a kép most készült még itt kell valahol lennie.

Bizonyára körbe nézett és nagy pechünkre észre is vett minket, pontosabban Edet.

-Ott van. –ezt már valaki más mondta, de mivel szintén lány hang volt, egyből tudtam, hogy rajongói csoporttal van dolgunk.

Szapora lépteket hallottunk magunk mögött. Sajnos nem tévedtem egy 10 fős lány csapat választott szét minket.

-Csinálhatunk egy képet?

-Légyszi írd alá a pólóm.

-Gyere velünk tovább, hogy ne legyél egyedül.

A körön kívül szorultam, pont, mint 3 éve.

-Nem megyek veletek , mert már van partnerem akivel jöttem. –mondta Ed, de a lányok, mint ha meg sem hallották volna. Tovább csinálták a képeket és búgták Edward orra alá a tollakat és a dedikálandó felületet.

Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, mivel egyre többen jöttek, így hát úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek.

-Én inkább megyek. –mondtam Ednek, nem tudtam, hogy hallotta-e vagy sem.

Hátat fordítottam és elindultam kifelé. Viszonylag gyorsan kiértem, majd a kapuból még egyszer hátra néztem, hogy nem-e jött utánam Ed. Nem láttam sehol. Kimentem és fogtam egy taxit. Beültem.

-Hová parancsol? –kérdezte a sofőr.

-Székesfehérvár Aurora út 4-be. –mondtam.

Elindult a taxi.

-Miért kellett elrontani ezt a szép napot a rajongóknak? –kérdeztem magamba, majd kicsordultak a könnyeim.

-Minden rendben? –kérdezte a sofőr.

Ne tudtam válaszolni, mert a sírástól elszorult a torkom, így csak bólintottam. Egy óra múlva megállt az autó. Kiszálltam oda adtam a pénzt, elővettem a kulcsom és kinyitottam a bejárati kaput. 

Felmentem a lépcsőn, majd be a lakásba. Bella még nem ért haza. Egyenesen a szobámba mentem. Lefeküdtem az ágyamra. Hallottam, hogy a telefonom rezeg a táskámban, de nem vettem fel, mert tudtam, hogy Ed hív. Sötét volt. Becsuktam a szemem. Elaludtam.

Reggel úgy ébredtem, hogy valaki betakart és az éjjeli szekrényemen egy kis boríték volt.

Evy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése