6. fejezet: Akkor most hogyan tovább?

-Akkor gondolom a cikket mindegyikőnk olvasta. – kezdte John. –Na már most a cikk nem a teljes valóságot írja, de van valóság alapja és ezzel mindenki tisztában van. Az újság viszont most elég nagy port kavart… -nem tudta befejezni a mondatot, mert Ed közbeszólt.

-Ami azt jelenti, hogy magán élet egyenlő nulla. –mondta és szinte teljesen észrevétlenül karolta át a derekam és húzott közelebb magához.

-Ezt tapasztaltuk az eddigi nap folyamán. –mondtam.

-Reggel beszéltünk Liam-mel és azt mondta, hogy elkezd intézkedni utána meg jön ide. –fejezte be John.

-És mikor jön vagy mit intézkedett? –kérdezte Bellarína.

-Kb. 10 perc múlva érkezik, meg és még mi sem tudjuk, hogy mit intézkedett. –nézett a faliórára Ed.

-Hát jó, én addig is elmosogatok. –álltam fel és a tányérral a kezemben megcéloztam a konyhát.

Letettem a tálat a pultra.

-Na most akkor, hogyan lesz? –kérdeztem magamtól.

A pulttal szemben volt egy ablak. Kinéztem rajta, még mindig sokan álltak a ház előtt és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy mostanában menni készülnek.

-Nulla magán élet… -sóhajtottam.

Ahogyan így gondolkodtam, valaki átölelte a derekam. Annyira megijedtem, hogy túl gyorsan fordultam meg és a kezemmel reflexszerűen megütöttem.

-Au… -mondta a kicsit elhátráló Edward.

-Juj bocsi nem akartam csak elgondolkodtam és megijedtem és te meg… nem szándékos volt. –kezdtem a magyarázkodást.

-Nem baj most már legalább tudom, hogy ha bambulsz, akkor szólok, mielőtt hozzád érnék. Hallod ez ténylegesen fájt… Mióta ütsz te ilyen erőset? –masszírozta meg az arcát, ahol eltaláltam.

-Nem bambultam, csak gondolkodtam és nem tudom, nem szoktam pofozkodni. –mondtam.

-És én most akkor miért kaptam? Nem vétettem ellened semmit. –nézett rám.

-Véteni nem, csak megijesztettél. –mondtam.

-Azt elmondod, hogy min gondolkodtál el ennyire? –lépett most már közelebb.

-Csak azon, hogy most hogyan lesz tovább. Azt hittem lesz még egy kis nyugtunk, bár számítottam rá, hogy ez lesz, de nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt.

-Hát ja. Egy kicsit várhatott volna magára a lebukás, de ez van.

-Mindig minden okkal történik… -hajtottam le a fejem.

-Na, nyugi, megtudjuk, oldani, még nem tudom, hogyan, de, majd csak kitalálunk valamit. –tette kezét az állam alá és emelte fel gyengéden a fejem.

Szembe találtam magam a zöld szemekkel, amiket mindig is imádtam. Nem tudtam a pontos okát sohasem, mindig valahogy nyugalmat sugárzott, de a csillogása elárulta a valódi érzelmeit. Kezét az arcomra csúsztatta és megcsókolt.

Csengettek.

-Megjött a megoldó kulcs. –toltam el magamtól egy kicsit Edward-öt.

-Akkor menjünk ki. –mondta.

Mikor kiértünk a nappaliba Liam már az egyik fotelben ült, szemben Bellával és Johnnal. Leültünk melléjük.

-Gyorsan kell cselekednünk, úgyhogy nem fogok kertelni. –kezdte Liam. –Először is nagyon nagy felelőtlenség volt ilyen nyilvánosan mutatkozni. Kettő… -emelte fel egy kicsit a hangját, mert John és Ed közbe akartak szólni. –Azt kéne eldöntenünk, hogy letagadjuk a történteket vagy felvállaljuk. Ez a két választási lehetőségetek van, 1: nyilvánosságra hozzuk a kapcsolatotokat: ez jelen esetben könnyebb, de a későbbiekben nehezebb lesz. 2: letagadjuk az egészet: itt nehezebb a jelenlegi helyzet szempontjából, de egy ideig nyugi lesz, de hangsúlyozom csak egy ideig. Akkor hogyan döntötök? –nézett ránk.

Ránéztem a többiekre, akik ugyan úgy néztek, mint én, de egyikőjük sem szólalt meg.

-Szerintem kár titkolózni, hiszen képek is készültek és azokat elég nehéz lenne letagadni. –válaszoltam.

-Hozzá teszem, én sem látom értelmét. –támogatott Liam.

-És is egy véleményen vagyok Evyvel. –mondta John.

-Hát végül is nem igazán van más lehetőség. –gondolkodott Bella.

-Én is egyetértek veletek. –mondta utoljára Edward.

-Akkor, mindenki irány csomagolni és 20 perc múlva itt vagyunk értetek. –mutatott Bellára és rám. –Veletek meg visszamegyünk a hotelbe és ti is nekiálltok rámolni. –állt fel és már indult is kifelé.

Ed nyomott egy futó puszit az arcomra és ő is követte Liamet, ahogy John.

-De egyeltalán hová megyünk? –állt fel Bella.

-Dublin. –válaszolta John és Ed egyszerre.

Becsukták az ajtót. Bellával nekiálltunk pakolni. Nem tudtuk mennyi időre megyünk, de azt biztosra vettük, hogy meleg ruhát viszünk magunkkal, miközben pakoltuk a cuccokat beszélgettünk.

-És mi jót csináltatok tegnap este Johnnal? –kérdeztem Bellarínát.

-Végülis az újság egész pontosan leírta a történteket, de azért kihagyott egy két részletet. –mosolyodott el.

-Mesélj, minden egyes részletet. –válaszoltam. –Még a végén elő keresem a szerelem teszteket.

-Hallad, de lökött vagy. Na jó bármit csak a teszteket ne. –nevetett. –Nagyon aranyos azt szeretem benne a legjobban, hogy önmagam tudok mellette lenni, nem az a kis porcelán baba, akit vitrinbe kell tartani és még a napfénytől is óvni. Meg hallod, most is amikor kimentetek a konyhába, majd mond el, hogy mit csináltatok, jaj már attól is kiráz a hideg, ha a karomhoz ér.  –sóhajtott.

-Valaki fülig szerelmes. –mondtam, mire nekem repült egy párna.

-Te sem vagy jobb. –érkezett támadóm válasza.

-Jó elismerem ez teljesen jogos.

-Na, de mond már és veletek mi van? –úgy nézett rám, mint a 4 éves gyerek az óvónőre aki, mesét készül olvasni.

-Kisebb nagyobb kiakadásaimon kívül nagyon jól, de megnevelem magam, most is a konyhában, kár, hogy Liam csengetett, tudtam volna még jó ideig élvezni a szituációt. –mosolyogtam, ahogy visszagondoltam.

Gyorsan elment ez a 20 perc. Mire ideértek, készen voltunk. Elindultunk a reptérre, közben még megbeszéltük, hogy miért megyünk mi is Dublinba. A repülő pontosam 18-kor indult.

Evy

7. fejezet: Reflektorfényben

Tartalom: Irány Dublin. Míg az ikrek visszacsöppennek minden napjaikba, addig Bellarína és Evy egy teljesen új helyzettel kerül szembe. Igaz eddig sem voltak láthatatlanok a világ számára, de ez más tészta. Új emberek és barátok, meg ami még hátra van...