Ajánlott zene:http://www.youtube.com/watch?v=5KxII6AJYZY
A film nem sokkal később el is kezdődött. Valaki már megint nagyon szerethetett engem odafent, mert egy romantikus vígjátékot sikerült kiválasztanunk a címe: LOL. Ennek a tetejébe még sikerült úgy leülnünk, balról jobbra, hogy: John, Bella, Én, Ed. Ennél jobb már nem is lehetne. A szék jobb oldali karfájára könyököltem és a fejemet kicsit megbillentve támasztottam. Már a film felénél jártunk, amikor véletlenül az innivalóm helyett Ed kezét fogtam meg.
-Bocsi. –mondtam halkan.
-Semmi gond. –felelte Ed, bár egy kicsit furcsa volt a hangja.
Tovább néztük a filmet. A csók jelenetnél azonban elég érdekes dolog történt. A fejemet még mindig ugyan úgy támasztottam és egyszer csak azt vettem észre, hogy Ed mellém könyököl, a fejét a fejemre hajtja és mosolyog, de nem úgy ahogy szokott ez most más volt. Nem húzódtam el tőle, de azaz érzésem volt, hogy abból az egy érintésből mindenre rájött. A film végéig így maradtunk, majd mielőtt felkapcsolták volna a villanyt felültünk mind a ketten és úgy tettünk mintha mi sem történt volna. Lementünk a mozi előtti pizzázóhoz és ott ebédeltünk, közben pedig a filmet boncolgattuk.
Fél 1 volt amikor elindultunk. John és Ed (Liam nagy örömére) felajánlották, hogy kivisznek minket is a reptérre. Út közben annyira unatkoztunk, hogy ¾ óra után kitaláltuk, hogy minden számot ami a rádióban megy sorban elénekelünk, a duettekhez pedig mindenki választhat magának párt. John és Bella alkotta az egyik duót, én és Ed pedig a másikat.
-Na akkor ki kezdi ? –kérdezte Ed.
-Hát, ha ennyire akarod akkor kezdjétek ti. –mosolygott Bella.
-Oké… -mondtam egy kicsit bizonytalanul.
Felhangosítottuk a rádiót. Egy ismerős sláger kezdődött el. Jennifer Lopez és Pitbull : Dance again.
-Na akkor kezdjük ?- kérdeztem Ed-től.
-Akkor hajrá. –mondta.
-Ugye tudsz róla, hogy az első repp részt azt megúsztad. –kérdeztem mosolyogva, de már figyeltem
a zenét is, mert kezdődött az én részem.
-Nobody knows what I'm feeling inside I find it so stupid so why should I hide. That I love to make love to you baby. -énekeltem, majd Ed is belépett és együtt énekeltünk tovább.
-So many ways wanna touch you tonight. I'm a big girl got no secrets this time. Yeah I love to make love to you baby. -itt Edward elhalgatott.
-If this would be a perfect world. We'd be together then. Only got just one life this I've learned. Who cares what they're gonna say. -és most a refrén. - I wanna dance, and love, and dance again. I wanna dance, and love, and again. Te jössz. -mosolyogtam.
-Dance, yes. Love, next. Dance, yes. Love next. -reppelte egy kicsit, de viccesen eltúlzottan.
-Baby your fire is lighting me up. The way that you move boy is reason enough. That I lve to make love to you baby.
-Yeah make love to me.
-I can't behave. Oh I want you so much. Your lips taste like heaven. So why should I stop? Yeah I love to make love to you baby.
-Yeah make love to me.
-If this would be a perfect world. We'd be together then. Only got just one life this I've learned. Who cares what they're gonna say. -amikor elkezdtem a refrént Ed is belépett. - I wanna dance, and love, and dance again. I wanna dance, and love, and dance again. -én elhallgattam, de Edward folytatta mivel az ő része következett.
-Mr Worldwide, and the world's most beautiful woman. Modern day hugh hed. Playboy to the death. Is he really world wide? Mami let me open your treasure chest. Play dates, we play mates. I'm the king snatching gueens, checkmate. What you think? It's a rumor. I'm really out of this world Moon, luna. Make woman comfortable. Call me bloomer. Can't even show love cause they'll sue ya. But I told them, 'hallelujah, have a blessed day'. So ahead of myself. Everyday's yesterday Want the recipe? it's real simple. Little bit of vole, and she'll open sesame. -én is beléptem a reppbe. -Now dance yes. Love next. Dance yes. Love next.
Ezután együtt folytattuk.
-If this would be a perfect world. We'd be together then. Only got just one life this i've learned. Who cares what they're gonna say. I wanna dance, and love, and dance again I wanna dance, and love, and dance again.
-Ez jó volt ! -kiáltottam fel.
-Cool ! -adott egy pacsit Ed.
-Na jó ennyire ne ünnepeljétek magatokat, mert most mi jövünk. -mondta John.
-Akkor gyerünk ! -mondta mosolyogva Bellarína.
A következő zene Ciara és Justin Timberlake közös száma volt a címe pedig: Love, sex and magic.
Az eleje ennek is szintén lemaradt a beszélgetés miatt. Bella kezdte.
-Ya touch is so magic to me Stangest thing can happen. The way that you react to me I wanna do something you can't imagine. Imagine, if it was a million me's talking sexy ta ya like that. Ya think ya can handle, boy if I give you my squeeze and I need you to push it right back. Baby show me, show me. What's your favourite trick that you wanna use on me and I'll vollunteer... -Bellarínának hirtelen elcsuklott a hangja és nevetni kezdett.
Meg akartam kérdezni, hogy mi miatt nevet. Közben viszont a pillantásom Johnra tévett és én is elkezdtem nevetni. Ed is ugyan úgy lehetett, mint én, csak neki pár perces késéssel csatlakozott.
John úgy nézett, mint akit hasba vágtak.
-Hahó itt a Föld. Föld hívja John-t. Pibipp, pibipp. Hallod úgy nézel ki, mint akinek elvették a kedvenc nyalókáját. -mondta a nevetéssel kűzdő Ed.
Ez a beszólás azonban nekünk, csak olaj volt a tűzre, szó szerint sírtunk a nevetéstől.
-Arról nem volt szó, hogy énekesekkel van dolgunk. -nyögte ki végre John.
-Oké ezt szerintem bóknak vesszük. -mondta a könnyeit törölgetve és még mindig nevetéssel kűzdő Bella.
-De most komolyan. -felelte John. -Nagyon jó hangotok van.
-Ezt én is aláírom. -mondta Ed.
Bellarínával egymásra néztünk és újra elfogott minket a nevetés.
-Mi az? Marharépát ettetek? -kérdezte John.
-Légyszi...ne...tedd...ezt...velünk. -mondtam nevetve.
Az út további része rengeteg nevetéssel és további énekléssel telt. Sajnos, ha az ember jól mulat akkor gyorsan telik az idő. Megérkeztünk a reptérre. Az idő fél 3 lesz 5 perc múlva. Kiszáltunk az autóból, kipakoltuk a cuccainkat és elindultunk befelé. Amikor beértünk egy nagyobb csoport rajongó fogadta John-t és Edward-ot. Bella és én megpróbáltunk elvegyülni, de ez nem nagyon sikerült. Ed-éket körbezárták a csapat és mi kiszorultunk. A srácok nem tudtak mit tenni a képek és aláírások hada ellen. Bellával mentünk tovább.
-Hát ezt sem így képzeltük el. -sóhajtott Bellarína.
-Egyikőnk sem. -mondtam.
-Gyere keressük meg hol kell, majd beszállnunk. -húzott magával Bella.
Viszonylag hamar megtaláltuk a megfelelő kaput és mivel még volt majdnem fél óránk a repülő indulásáig leültünk egy padra.
-Pedig, olyan jó volt ez a nap... -mondtam.
-Igen. Tényleg nem akartam megkérdezni, de hogyhogy énekeltél ? -kérdezte Bella.
-Az úgy volt, hogy... -elmeséltem neki, hogy mi történt a moziban.
-Ne ez most komoly ? -kérdezte fülig érő szájjal.
-Nem csak viccelek...persze, hogy az ! -feleltem mosolyogva.
-ÁÁÁ -sikított fel Bellarína, majd megfogta a vállam és elkezdett rázni. -Tudsz róla, hogy te vagy a világ legmázlistább kis boszorkánya. -mosolygott.
-Ne rázzál anélkül is lehet örülni. -hámoztam le Bella kezét a vállamról. -Az viszont, hogy boszorkány vagyok egy kicsit túlzás. -mosolyogtam.
-Na jó akkor csak mázlista, de az egy jó nagy adaggal. -felelte.
-Így már jobban tetszik. Na várj mindjárt jövök csak elmegyek mosdóba. -mondtam.
-Oké, de út közben el ne tűnjél te kis mázlista. -válaszolta.
-Nincsen neked akkora szerencséd. -fordultam vissza.
-Jogos. -mosolygott rám Bella.
Rövid keresgélés után meg is találtam a keresett helységet. Bementem és megálltam a tükör előtt. Megmostam az arcom és visszagondoltam a moziban történtekre. Belenéztem a tükörbe és elmosolyodtam. Így 5 perc telhetett el. Ránéztem az órámra 15 perc múlva 3 óra. Elindultam visszafelé a gondolataimba merülve és csak mosolyogtam.
-ÁÁÁ. -sikítottam fel, mivel valaki az ölébe kapott és egyszer megforgatott, de olyan gyorsan, hogy az illető nyakába kellett kapaszkodnom. Megállt, majd felnéztem és legnagyobb meglepetésemre Ed volt az.
-Azt hitted, hogy köszönés nélkül elmennék, ilyen könnyem nem szabadulsz tűlem. -mondta mosolyogva.
-Na jó, de azért most már tegyél le. -mondtam.
Letett a földre. Körbenéztem. Csak mi voltunk ott. Se John se Bella, csak a repülökre várók. Eljött a szavak ideje, gondoltam magamba.
-Nem tudom, hogy rájöttél-e már, de a kórházban... -nem tudtam tovább mondani, mert Ed a kezét a számra tette.
-Tudom. -mondta.
Válaszolni akartam, de már nem tudtam, mert Ed megfogta az arcon és megcsókolt. Leírhatatlanul jó volt. Átkaroltam Ed nyakát és kb. 3 percig így voltunk, majd szétváltunk és csak mosolyogtunk.
-Gyere menjünk vissza a többiekhez. -mondta Ed.
-Oké. -feleltem.
Vissza mentünk Bellához és Johnhoz. Ők is egymás kezét fogták.
-Akkor eljött a búcsú ideje. -mondta Liam.
-Hát akkor sziasztok még találkozunk. -mondtuk egyszerre.
Átöleltük egymást.
-Soha nem felejtelek el. -súgta a fülembe Ed.
-Örökké emlékezni fogok rád. - mondtam.
Bella és én elindultunk a párizsi géphez, John és Ed pedig a dublinihoz. Felszálltunk a gépre. A szívem még talán sohasem volt ilyen boldog. Bella ugyan így érezhetett. Az utazásunk kezdetét vette...
Evy
Az első rész ezzel a fejezettel véget ért. A másodikra egy kicsit várni kell, de ígérem nem marad történet nélkül az oldal.
Akik elolvasták azoknak remélem tetszett és továbbra is olvasni fogják.
Köszi: Evy és Bella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése