Ajánlott zene: http://www.youtube.com/watch?v=50ZMz1ppx8U
Elvettem a kis borítékot a szekrényről, kibontottam és elkezdtem olvasni.
„Szia Evy! Ne haragudj a tegnapért! Talán te tudod a legjobban, milyen rajongónak lenni. Néha nagyon őrültek tudnak lenni. Szerinted, ha 3 éve azt mondom, neked, hogy mennem kell, biztos, hogy nem engedtél volna el. Így is Johnra hivatkozva tudtam csak elmenekülni. Megértem, hogy ez neked nehéz, de kérlek, próbáld meg megérteni, mert Nagyon Szeretlek...
Ed”
Éppen, hogy a végére értem, amikor Bella rontott be a szobámba.
-Evy te még mindig ágyban vagy!? 10 perc múlva kezdődik az adás. –mondta.
-Basszus két perc és készen vagyok. –mondtam már félig felöltözve a fürdőszobából.
A székházhoz 5 óra 10-kor érkeztünk meg. Hanyatt homlok rohantunk a stúdiónk felé. Ajtóstól rontottunk be.
-Bocsi Hayley, jövünk, neked egyel. Ezer bocsi. –mondtuk egyszerre.
-Na megérkezett másik két elveszett műsorvezetőnk is. Légyszi ne támadjátok meg őket. Köszi.
-Mi okuk lenne minket megtámadni? –kérdeztem, miközben leültem a székembe, felvettem a fejhallgatót és bekapcsoltam a mikrofont, de mikor ránéztem a monitorra a kérdésemre már rögtön tudtam a választ.
-Mi? –néztem a monitorra teljesen kiakadva.
-Mi a… -akarta kérdezti Bella, majd, mikor ő is meglátta, teljesen elállt a szava.
-Én mondtam. –nézett ránk Hayley.
-Hát ezt meg, hogy a francba, és mi van nem is vagyok törpe és szakadt. Ezt azért kikérem magamnak. –mondta Bellarína miközben olvasta a cikket.
Magamban én is elkezdtem olvasni, de valahogy, csak egy részét fogtam fel a cikknek és ezek igazából csak a botrányos részek, plusz a képek voltak.
A híres ír pop duó, vagy más néven a Jedward titkos románca: John és Edward Grimes, úgy látszik barátnőt találtak maguknak.
Azt mondják hírességeket nehéz kifogni, de ha az illetőknek alacsony a mérce, akkor szinte mindegy. A minap a popikrek két magyar lánnyal sétálgattak Székesfehérvár utcáin, majd a délutánt is együtt töltötték a délutánt, de azt már csak kettes párokban. A fotók szerint a két lány, akik hálóra akadtak a nem valami szép és még csak jólöltözöttnek sem mondható ismert rádiósok Evanna Dan és Bella Mordora a Stars fm műsorvezetői. –lehet, hogy van nálunk szebb én nem is mondom, hogy „Oh én vagyok a legszebb a világon”, de azért azt kikérem magamnak, hogy alacsony mércés vagyok, nem a sarkon árulom magam már bocsi. –gondoltam magamban- Újságunk a rádióban figyelt fel a két ismerős hangra, de mivel más néven lettek bemutatva, ezért kiküldtünk két fotóst a stúdióhoz. Szerencsénkre nem tévedtünk negyed 12-kor az édes négyes lépett ki a kapun. Először szinte teljesen úgy nézhetett ki mintha csak barátok vagy régi ismerősök lennének, mikor elmentek az egyik kisboltba vásárolni (1., 2. és a 3. képen), majd felmentek a műsorvezetők lakásába. Rövid idő elteltével újra feltűnt a kis csapat, de az utca végén kettes párokban (a jobb oldali képen Evanna és Ed, a bal oldalin pedig John és Bella) mentek tovább. Fotósaink kétfelé váltak és követték a párosokat.
1. Evanna és Edward páros:
A közeli parkolóig mentek, ahová egy taxi jött értük. Ed egy kendővel bekötötte Evanna szemét (4., 5. és 6. kép), beszálltak az autóba, majd elindultak. Fotósunk követte a taxit, az úti cél a pesti vidámpark lett. Itt történt egy kisebb kaland, mivel Evy, majdnem a szákuldó autók elé lépett, de Edward megakadályozta, hogy az események (ez nézőpont kérdése) tragédiába torkolljanak (7. és 8. kép). Ez után a napot a parkban töltötték (9., 10., 11. és 12. kép), de estefelé egy rajongói csoport derékba törte a vidám napot. Evannát félrelökték és Edet fogták közre, ez az állapot nem maradt sokáig így, mivel Evy nem bírta tovább és lelépett (13. és 14. kép). Edward parkban maradva hosszú idő alatt sikerült megszöknie a rajongók elöl, majd elkezdte keresni a lelépett kis csajt (15. és 16. kép). Megkérdeztünk pár rajongót az eseményekről:
-Láttam az előbb Edward Grimes-szal találkoztatok, bizonyára nagyon szeretitek őt és a testvérét is John-t. Nem furcsa, hogy nem együtt jöttek?
-Igen nagyon szeretjük őket, a kedvenc énekeseink. Egy kicsit fura, hogy külön mozognak, de végül is az is, hogy itt vannak. Nem is tudtuk, hogy jönnek Magyarországra, ez annyira jó és csak így véletlenül belebotlottunk Ed-be. Még mindig nem tudom elhinni. –mondja az egyik nagyon lelkes rajongó.
-Egyeltalán nem is tudjátok, hogy miért jöhettek az országba?
-Hát nem igazán, mivel koncertjük jelenleg nincsen, nyaralni meg nyár végén nem hiszem, hogy ide jönnek.
-Nem láttátok véletlenül, hogy ki volt Edward-del?
-Nem volt ismerős, bár nem is igazán figyeltem, csak annyit láttam, hogy hosszú barna göndör hajú, de itt egy kép, ami a hullámvasúton készült. –nyújt át egy képet. –De attól még, hogy egymás mellett mentek, korán sem jelenti azt, hogy együtt is jöttek, lehet, hogy csak véletlenül voltak egymás mellett.
-Rendben, köszönöm. Már csak egy kérdésem lenne. Képzeljétek el, hogy az a lány aki Ed-del volt a barátnője/szerelme. Mit szólnátok, hozzá elleneznétek vagy támogatnátok a döntést/választást?
-Hát nem tudom, ellenezném, mert ő jobbat érdemel egy kis senkinél, de támogatnánk is, mert ha komolyan gondolja, akkor úgy sem tudunk ellene mit teni, de az tény, hogy mindent megtennénk azért, hogy lebeszéljük és szétszakítsuk őket, de ez úgysem fog bekövetkezni, hiszem, még nem is ismerhetik egymást annyira. Egy nap mire elég?
Hát ez Edward és Evanna története, de most ugorjunk másik párosunkra.
2. John és Bella páros:
Másik párosunk kicsit hosszabb ideig sétáltak. A közeli quad pályára mentek (17. és 18. kép). Látszólag elég jól érezték magukat, bár John elég béna ezen a téren. Legalább is az elég ciki, ha egy lány legyőz egy fiút ilyen dolgokban. Mikor már a nap szinte teljesen lement visszaöltöztek és elindultak kifelé. A ruhájuk kicsit koszos volt, a homok pálya miatt. Egy taxi várt rájuk a kapunál. John úgy nyitotta ki az ajtót Bellának, mintha inas lenne (19. kép). Elindultak. Az úti cél a Diófa étterem volt (20. kép). Egy romantikus helyre ültek le. A vacsora az étterem főfogása volt és az este további részében itt voltak és beszélgettek (21. és 22. kép). Elindultak a műsorvezetők házához. John felkísérte Bellarínát, majd 10-15 perc múlva a pop duo „idősebbik” tagja szökdécselve jött ki a kapun, majd visszament a hotelbe ahol minden, valószínűséggel, testvérével szálltak meg.
Tehát ez a John és Bellarína páros. Ők is elég rég óta ismerhetik egymást, de ki tudja pontosan mi is ez a kapcsolat. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy a rajongók nem hagyják szó nélkül ezt az egészet.
A cikk végére értem. Elkezdtem nézni a képeket, amik a cikkhez voltak.
1., 2. és 3.kép: Ezeken a képeken bevásárlás közben lettünk lefényképezve. Egy, olyan, amin én vagyok és Bellarína a másikon John van és Ed a harmadikon, pedig az amikor kijöttünk a rengeteg szatyrunkkal.
4., 5. és a 6.kép: A negyedik képen az volt, amikor megálltunk a parkolóba. Az ötödik képen Ed éppen a szememet kötötte és a hatodik (ez tetszett volt a legjobb) az a jelenet volt, amikor kaptam egy puszit az orromra.
7. és 8.kép: A hetedik egy, olyan kép volt, amin Edward fut utánam a nyolcadikon, pedig amikor átkarolta a derekam és vissza húzott.
9., 10., 11 és 12.kép: Ezek olyan képek voltak, amik a vidámparkban készültek.
13. és 14. kép: A 13. képen az Ed-et körül ölelő csapat volt a másikon pedig az amikor kicsit zaklatott hangulatban indultam el a kijárat felé.
15. és 16.kép: Egy kicsit lelkiismeret furdalásom lett a képek láttán, ahogyan Edward keresett a parkban. A következő képeken már Bellarína és John voltak rajta.
17. és 18.kép: A 17. képen John és Bellarína egymás kezét fogták és beszélgettek. A 18. képen pedig quadozkat, amin látszólag Bella vezetett.
19.kép: Ez elég viccesre sikerült, de nagyon aranyos volt, mivel John tényleg úgy viselkedett, mint egy inas, Bella pedig olyan arcot vágott, mint aki nem tudja sírjon vagy nevezzem.
20.kép: Az étterem előtt egy csók. Ha eddig valaki csak a képeket nézte akkor simán azt hihette volna, hogy nagyon jó barátok (szinte testvérek), de itt az árulkodó jele annak, hogy ez bizony több, mint barátság.
21. és 22.kép: A 21. kép a Diófa étteremben készült. Nagyon romantikus kis kép volt, ahogy a sok apró gyertya világított a lugasban. A 22. képen a házunk előtt készült Bella már félig bent volt az ajtón és húzta maga után John-t a kezénél fogva.
Felnéztem a cikkből. Ránéztem a velem szemben ülő Bellarínára. Ő is rám nézett. -Figyelj végül is meg kell dicsérni a fotóst, mert nagyon jó képeket csinált, de a cikk írójával azért beszélni kéne, mert van egy két rész, ami nem éppen ízléses. –mondtam.
-Hát igen… Szerinted John és Ed tudnak már róla? –kérdezte.
-Nem tudom, majd adás után felhívjuk őket, aztán meg kitalálunk valamit. –mondtam.
7 óra körül kaptam egy üzenetet Ed-től, amiben leírta az újságot (nem tudta, hogy én már tudok róla), még azt is írta mellé, hogy bárki bármit kérdez ne mondjunk semmit Bellarínával és, hogy adás után nálunk találkozunk. A műsor további része ez a téma körül forgott. Hiába próbáltuk másra terelni a témát egyszerűen nem ment. A kérdésekre, amiket kérdeztek nem válaszoltunk, mivel még nem beszéltünk Edékkel és nem tudtuk, hogy ők mennyit akarnak elárulni vagy, hogy egyeltalán mit akarnak csinálni. Voltak, akik rágalmaztak minket, de olyanok is, akik sok boldogságot kívántak. A leggyakoribb kérdések azok voltak, hogy „Igaz, amit az újságban írnak? Tényleg összejöttetek?” vagy „Hogyan került a léc ilyen alacsonyra?”
Tereza nagyon kiborult amikor mondtuk neki, hogy miért van ez a felfordulás, ugyanis 8 órára olyan tömeg gyűlt össze a stúdiónál, hogy nem tudtunk kimenni Mario-hoz a salátáért, ezért be kellett neki telefonálnunk a „házhoz” szállítás miatt.
A munkaidő véget ért és Bellával megpróbáltunk kiszökni a hátsó kijáraton, de ott is beleütköztünk egy kisebb tömegbe. Bő 50 perc alatt megtettük az amúgy 15-20 perces utat. A tömeg most a mi házunk elé vonult, bár ide azért kevesebben jöttek.
Felértünk a lakásunkba és lezuttyantunk a kanapéra. Kifújtuk magunkat. Neki álltam ebédet csinálni, Bellarína pedig felhívta John-t, hogy mikor jönnek.
20 perc múlva csengettek is. Beengedtük őket, majd össze ült a kupak tanács, hogy megbeszélje a további teendőket.
Evy és Bellarína
6. fejezet: Akkor, hogyan tovább?
Rövid tartalom: John, Bellarína, Ed és Evy elkezdik megtárgyalni a dolgokat, de egyikük sem tudja mi legyen a jövővel. Liam is hamarosan megérkezik, aki viszont választás elé állítja mindannyiukat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése